Módosítják a mozgósítási korhatárt Ukrajnában, a tenger felől kezdődhet meg a Krím-félsziget ostroma - Háborús híreink szerdán
Portfolio
Két évvel, 27-ről 25 évre csökkentette a mozgósítási korhatárt Ukrajna, Kijev akár 500 ezer új katonát is behívhat az idei évben. Az ukrán hírszerzés szerint az orosz hadiflotta elhagyta a Krím félszigetet, amerikai elemzők szerint pedig a félsziget ostroma már régen megindult: a flotta után a következő célpont a Kercsi-szoroson átívelő híd lehet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Megosztás
Megosztás

Bejelentette a magyar kormány: előrelépés történt az Ukrajnával ápolt kapcsolatban

Az elmúlt hetekben újabb lépéseket tettünk annak érdekében, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatában újra beszélhessünk a kölcsönös bizalomról - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán Brüsszelből.

Bejelentette a magyar kormány: előrelépés történt az Ukrajnával ápolt kapcsolatban
Megosztás

Súlyos vallomást tett a cseh védelmi miniszter: ebből komoly baj lehet az ukrán fronton

Egyelőre nem áll túl jól a Csehország által kezdeményezett tüzérségilőszer-beszerzés: hiába vesz részt a projektben 20 ország, eddig csak 300 ezer lőszerre elegendő forrást sikerült begyűjteni a korábban ígért 800 ezer helyett – idézi Jan Lipavsky cseh védelmi minisztert a Kyiv Post.

Súlyos vallomást tett a cseh védelmi miniszter: ebből komoly baj lehet az ukrán fronton
Megosztás

2022 óta nem volt ilyen: segítséget ajánlott Oroszországnak a NATO egyik legerősebb országa

A háború kitörése óta először védelmi miniszteri egyeztetés volt Oroszország és Franciaország közt: Párizs segítséget ajánlott Moszkvának a terrorizmus elleni harcban – írja a France24.

2022 óta nem volt ilyen: segítséget ajánlott Oroszországnak a NATO egyik legerősebb országa
Megosztás

Kiderült: szinte tűpontos figyelmeztetést kapott Moszkva a Crocus City Hall elleni támadásról

Az Egyesült Államok részletes figyelmeztetést küldött Oroszországnak arról, hogy terrormerénylet készül ellenük, a Crocus City Hall a Washington által továbbadott, lehetséges célpontok listáján szerepelt – tudta meg a New York Times.

Kiderült: szinte tűpontos figyelmeztetést kapott Moszkva a Crocus City Hall elleni támadásról
Megosztás

Beszélt a tatárföldi támadásról Kijev

Ukrajna nem használt külföldi gyártású fegyvert az oroszországi Tatárföldön lévő célpontok elleni keddi dróncsapások során - jelentette ki szerdán Andrij Juszov, az ukrán katonai hírszerzés szóvivője.

(MTI)

Megosztás

Kőkeményen odaszólt Amerikának a NATO első embere, Orbán Viktor is szóba került

Kőkeményen bírálta az Egyesült Államokat Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára egy mai, külügyminiszteri találkozó után tartott sajtótájékoztatón. Arról is beszélt, hogy a NATO próbál konszenzust találni Magyarországgal és Orbán Viktor miniszterelnökkel az ukrajnai fegyverszállítások kapcsán – írja a Sky News.

Kőkeményen odaszólt Amerikának a NATO első embere, Orbán Viktor is szóba került
Megosztás

Teljes erővel nekimentek az oroszok Umanszkének, erős nyomás alatt a következő védvonal

Úgy néz ki, nagy erőkkel törnek előre az orosz rohamcsapatok Tonyenkétől és Berdicsitől a következő védvonal felé, amely Umanszke és Nyetailove között húzódik. Eddig úgy fest, hogy a védelem kitart, az eddigi felvételek alapján talán stabilabb is, mint Tonyenke térségében.

Teljes erővel nekimentek az oroszok Umanszkének, erős nyomás alatt a következő védvonal
Megosztás

Videó: egyetlen jól irányzott kézigránáttal intézték el Oroszország legjobb tankját

Érdekes videót tett közzé az ukrán védelmi minisztérium: egy elhagyott T-90M „Proriv” harckocsi megsemmisítése látható rajta, melyet egy drónról ledobott kézigránáttal likvidáltak.

Videó: egyetlen jól irányzott kézigránáttal intézték el Oroszország legjobb tankját
Megosztás

Kiszivárgott: teljesen önjáróvá vált Macron, Scholzot és Bident is megdöbbentette viselkedésével

Emmanuel Macron francia elnök bizalmas telefonbeszélgetések során próbálta győzködni Joe Biden amerikai elnököt és Olaf Scholz német kancellárt, hogy a Nyugatnak a „stratégiai kétértelműség” pozícióját kellene felvennie Oroszországgal szemben, vagyis szavakban semmilyen típusú fellépést nem szabadna kizárni – írja exkluzív anyagában a The Wall Street Journal.

Kiszivárgott: teljesen önjáróvá vált Macron, Scholzot és Bident is megdöbbentette viselkedésével
Megosztás

Amerikai tábornok: gyökeresen átalakulhat a jövő hadviselése, teljesen eltűnhet egy gyakori eszköz a harctérről

James Rainey tábornok, az Egyesült Államok Hadseregének Jövőbeli Parancsnokságának vezetője szerint a vontatott tüzérség hatékonysága folyamatosan csökken. A hadseregnek a jövőben folyamatosan mozgó, autonóm és robotizált tüzérségi rendszerek felé kell elmozdulnia a hadműveletek hatékony támogatása érdekében – írta meg a Defense One.

Amerikai tábornok: gyökeresen átalakulhat a jövő hadviselése, teljesen eltűnhet egy gyakori eszköz a harctérről
Megosztás

Zelenszkij: nagyszabású mozgósítás jön az orosz haderőben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Alexander Stubb finn elnökkel tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, Oroszország június 1-jére 300 ezer új katona mozgósításával készül – írja az Ukrajinszka Pravda.

Zelenszkij: nagyszabású mozgósítás jön az orosz haderőben
Megosztás

Ellenáll a szankciós nyomásnak az orosz gazdaság, sorolta a számokat a miniszterelnök

A megelőző évi recesszió után tavaly 3,6%-kal nőtt az orosz gazdaság, összhangban az előzetesen már jelzett adattal, és ami duplája a fejlett országok átlagának – hívta fel a figyelmet az orosz parlamentben tartott beszámolóban Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök.

Ellenáll a szankciós nyomásnak az orosz gazdaság, sorolta a számokat a miniszterelnök
Megosztás

Megvillantották a jövő szuperfegyverét az oroszok: ezzel lenne Moszkva a légtér ura

Az orosz Mikojan repülőgépgyártó vállalat megvillantotta a hatodik generációs vadászgép a MiG-41 terveit – számolt be az EurasianTimes.

Megvillantották a jövő szuperfegyverét az oroszok: ezzel lenne Moszkva a légtér ura
Megosztás

Itt a nagy bejelentés: elindul Zelenszkij ellenfele az ukrajnai elnökválasztáson

Petro Porosenko, Ukrajna korábbi elnöke, az Al Jazeera hírportálnak nyilatkozva kifejtette, hogy kész újra elindulni a választásokon, de ezt csak az Oroszországgal folytatott háború lezárultát követően tervezi megtenni, hangsúlyozva, hogy a győzelem elengedhetetlen feltétele a választási részvételnek - írta meg a Sky News.

Itt a nagy bejelentés: elindul Zelenszkij ellenfele az ukrajnai elnökválasztáson
Megosztás

Bajban az amerikai hadiipar, a világ egyik legnagyobb katonai hatalma siethet a segítségükre

A Nikkei Asia beszámolt arról, hogy a közelgő, április 10-i legmagasabb szintű találkozón megállapodhatnak egymással a védelmi ipari együttműködés megerősítéséről.

Bajban az amerikai hadiipar,  a világ egyik legnagyobb katonai hatalma siethet a segítségükre
Megosztás

Sejtelmes nyilatkozatok érkeznek: hamarosan hatalmas csapást szenvedhet el Oroszország?

Magas rangú tisztviselők szerint az ukrán kémügynökség harmadik alkalommal tervezi megtámadni a Krímet Oroszországgal összekötő kercsi hidat - közölte a Sky News.

Sejtelmes nyilatkozatok érkeznek: hamarosan hatalmas csapást szenvedhet el Oroszország?
Megosztás

Videó érkezett: kigurultak Oroszország RSz-24 Jarsz rakétarendszerei

Oroszország közölte, hogy Barnaul rakétahadosztálya őrjáratozási gyakorlatot hajt végre RSz-24-es "Jarsz" egy interkontinentális ballisztikus rakétarendszerivel - számolt be a Reuters.

Videó érkezett: kigurultak Oroszország RSz-24 Jarsz rakétarendszerei
Megosztás

Bemondta az ukrán katonatiszt: ennyi volt, az oroszok ott törik át a védelmet, ahol akarják

Ukrán katonatisztek szerint Oroszország fokozódó előnye miatt fennáll a veszély, hogy a frontvonalak összeomlanak, miközben Ukrajna technológiai és emberi erőforrás hiányával küzd - közölte a Sky News.

Bemondta az ukrán katonatiszt: ennyi volt, az oroszok ott törik át a védelmet, ahol akarják
Megosztás

Egy aspektusból biztos jót tett Oroszországnak a Moszkva melletti terrortámadás

Az orosz védelmi minisztérium szerint, egy Moszkva közelében történt halálos terrortámadás után, amelyet az Iszlám Állam vállalt magára, de Oroszország Ukrajnához kötött, a hadsereggel szerződést kötők száma jelentősen megugrott, több mint 100 ezren írtak alá az év eleje óta - tudósított a Sky News.

Egy aspektusból biztos jót tett Oroszországnak a Moszkva melletti terrortámadás
Megosztás

Ügyes trükkel kerülné meg a NATO Donald Trumpot - Így támogatnák Ukrajnát

A NATO külügyminiszterei Brüsszelben gyűltek össze, hogy megvitassák az Ukrajnának szánt fegyverszállítások koordinálásának átvételét az Egyesült Államoktól és egy 100 milliárd dolláros alap létrehozását Ukrajna számára, amelyek célja a támogatás erősítése és védelme a politikai változásokkal szemben - tudósított a Politico.

Ügyes trükkel kerülné meg a NATO Donald Trumpot - Így támogatnák Ukrajnát
Megosztás

A Kreml újabb csápjait vágták le az EU-s választás előtt a titkosszolgálatok

Az európai parlamenti választáspk orosz befolyása körül kialakult botrányban újabb leleplezések történtek, Petr Bystron, egy szélsőjobboldali német parlamenti képviselője és az AfD külpolitikai vezetője bukott le, hogy orosz kenőpénzeket fogadott el. Ezen kívül kiderült, hogy a Wirecard-főnök is segíthette az oroszokat a politikusok megvesztegetésében.

A Kreml újabb csápjait vágták le az EU-s választás előtt a titkosszolgálatok
Megosztás

Háborús felkészülésre köteleznék a NATO-államokat Európa legerősebb hadseregeinek országai

Három európai külügyminiszter véleménycikkben hangsúlyozta a NATO kollektív védelmének jelentőségét a fokozódó orosz agresszió közepette. A német Annalena Baerbock, a francia Stéphane Séjourné és a lengyel Radosław Sikorski arra szólítja fel az európai szövetségeseket, hogy a kontinens jövőjének biztosítása érdekében méltányosan vegyék ki részüket a NATO feladataiból.

Háborús felkészülésre köteleznék a NATO-államokat Európa legerősebb hadseregeinek országai
Megosztás

Videó: így néz ki egy ukrán AASM-csapás orosz szemmel

A francia AASM (Armement Air-Sol Modulaire - Moduláris levegő-föld fegyver) Ukrajna egyik legújabb fegyvere. Egy orosz katonának ráadásul kényelmetlen közelségből sikerült megtapasztalnia, milyen amikor egy ilyen bomba becsapódik.

Videó: így néz ki egy ukrán AASM-csapás orosz szemmel
Megosztás

Ennyien érkeztek Ukrajnából kedden

Az ukrán-magyar határszakaszon 4898-an léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5339-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek. Tartózkodási engedélyért 54-en folyamodtak - közölte az ORFK.

(MTI)

Megosztás

Visszatért a háború korai szakaszának csúcsfegyvere, de nem biztos, hogy ennek örül Kijev

Kijev nemrégiben osztott meg a közösségi-média platformjain egy rövid válogatásvideót, melyen a háború első szakaszának egyik sztárja, az amerikai FGM-148 Javelin által kilőtt páncélosok láthatóak. A csúcsfegyver visszatérése azonban Kijev egyik legsúlyosabb problémájára is ráerősít.

Visszatért a háború korai szakaszának csúcsfegyvere, de nem biztos, hogy ennek örül Kijev
Megosztás

Amerikai agytröszt: új szintre emelkedett Ukrajna csapásmérő képessége

Az amerikai székhelyű Háborúkutató Intézet (Institute for the Study of War - ISW) szerint az ukrán erők által a Tatár Köztársaságban végrehajtott dróntámadások új szintre emelték Kijev nagy hatótávolságú támadóképességeit - tudósított a Kyiv Independent.

Amerikai agytröszt: új szintre emelkedett Ukrajna csapásmérő képessége
Megosztás

Módosítják a mozgósítási korhatárt Ukrajnában, a tenger felől kezdődhet meg a Krím-félsziget ostroma - Háborús híreink szerdán

Két évvel, 27-ről 25 évre csökkentette a mozgósítási korhatárt Ukrajna, Kijev akár 500 ezer új katonát is behívhat az idei évben. Az ukrán hírszerzés szerint az orosz hadiflotta elhagyta a krím-félszigetet, amerikai elemzők szerint pedig a félsziget ostroma már régen megindult: a flotta után a következő célpont a Kercsi-szoroson átívelő híd lehet. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

Keddi hírfolyamunk itt olvasható el.

Címlapkép: ukrán BMP-2-es gyalogsági harcjármű 2024 márciusában a Donbaszban. A címlapkép forrása: Jose Colon/Anadolu via Getty Images

ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
dohakatar