Lendületben az orosz hadsereg: úgy néz ki, elfoglalták Pervomajszkét
Globál

Lendületben az orosz hadsereg: úgy néz ki, elfoglalták Pervomajszkét

Portfolio
Kitűzték az orosz zászlót a Donyeck megyében található Pervomajszke nyugati határában, ezzel úgy fest, orosz kézre került egy újabb falu Donyeck várostól nyugatra.

Először az orosz Rybar elemzőház jelentette, hogy elfoglalta az orosz haderő Pervomajszkét. Geolokációval megjelölt felvételt is tettek közzé, melyen az látható, hogy orosz zászló lobog a falu északkeleti részében, így jó esély van rá, hogy az orosz katonák valóban (szinte) teljesen kitolták az ukrán védőket a térségből.

Pervomajszke két szempontból fontos: innen délről tudják kerülni az Avgyijivkától nyugtra található védvonalakat az orosz katonák, illetve északról tudnak haladni Krasznohorivka felé.

A falu elvesztését Kijev nem erősítette meg, a Rybar pedig többször is túl korán jelentette egyes falvak elfoglalását az elmúlt kb. egy hónapban, így egyelőre érdemes a hírt fenntartással kezelni. Ugyanakkor az orosz haderő komoly nyomást helyez a térség védvonalaira: igyekeznek az orosz katonák minél nagyobb területet elfoglalni, mióta az ukrán védvonalak megreccsentek Avgyijivkánál.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Donald Trump Andrzej Duda