Az Izrael elleni iráni támadás első órái
Portfolio
Szombat késő este Irán megindította támadását Izrael ellen: több hullámban száznál is több drónt indított útnak Irak légterén keresztül, valamint rakétákat is kilőttek. Izrael követi a drónok és rakéták útját, valamint légtérzárat rendelt el vasárnap hajnaltól. Vasárnap hajnalban megérkeztek az első hírek arról, hogy az amerikai haderő több drónt is megsemmisített Szíria és Jordánia felett. Irán közben vasárnap hajnalban azt is bejelentette, hogy a drón- és rakétacsapás lezártnak tekinthető, válaszlépésnek nevezték ezt a szombat éjszakai akciót Izrael, Damaszkuszban végrehajtott csapására. Cikkünket folyamatosan frissítjük a beérkező információkkal.
Megosztás

Ben-Gvir: eddig szép munka, most jöhet az elsöprő támadás

Megdicsérte az izraeli haderő „lenyűgöző” munkáját Itamir Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter X-oldalán, majd hozzátette: itt az idő „elsöprő” csapást mérni Iránra.

Ben-Gvir: eddig szép munka, most jöhet az elsöprő támadás
Megosztás

Megnyílt az izraeli légtér

Ma reggel 7 óra körül megnyitották a kereskedelmi forgalom számára Izrael állam légterét.

Ez azért fontos, mert úgy fest, hogy az IDF egyelőre nem számít újabb támadásra Irántól.

Megosztás

Felszálltak az izraeli gépek: támadás indult Irán szoros szövetségese ellen

A Hezbollah is részt vett a tegnapi, Izrael elleni támadásban, az izraeli légierő gépei több, a libanoni terrorszervezethez köthető célpontot is lebombáztak ma hajnalban.

Felszálltak az izraeli gépek: támadás indult Irán szoros szövetségese ellen
Megosztás

Felvételek jelentek meg az Izrael elleni támadásról

Rengeteg felvétel jelent meg a tegnapi, Izrael elleni iráni támadásról, illetve ennek elhárításáról. Az izraeli haderő 99,99%-os hatékonysággal intézkedett a fenyegetés ellen.

Felvételek jelentek meg az Izrael elleni támadásról
Megosztás

Megtorlásra készül Izrael, hamarosan indulhat az Irán elleni támadás

Ellentámadásra készül az izraeli haderő, megtorolva Irán tegnapi katonai akcióját – írja több izraeli hadsereghez köthető forrás alapján a Times of Israel.

Megtorlásra készül Izrael, hamarosan indulhat az Irán elleni támadás
Megosztás

Iráni támadás: 200 drónt, rakétát lőttek ki Izraelre, nagyon hatékonyan intézkedett az IDF

Irán körülbelül 200 drónt, rakétát lőtt ki Izrael területére az éjjel, a legtöbbet még az előtt lelőtték, hogy elérte volna a zsidó állam légterét – jelenti az Izraeli Védelmi Erők (IDF) szóvivője.

Iráni támadás: 200 drónt, rakétát lőttek ki Izraelre, nagyon hatékonyan intézkedett az IDF
Megosztás

Szedik le az Iránból indított drónokat

Jordániai repülőgépek több tucat iráni drónt lőttek le, amelyek Észak- és Közép-Jordánia felett repültek Izrael felé - közölte két regionális biztonsági forrás a Reuters szerint.

A források szerint a drónokat a Jordán-völgy jordániai oldalán a levegőben szedték le, és Jeruzsálem irányába tartottak. Másokat az iraki-szíriai határ közelében fogtak el.

Egy másik rövid hírében a Reuters azt írja, hogy amerikai repülőgépek számos drónt lőttek le dél-szíriai tartományokban, a Jordániai határ közelében, biztonsági források szerint.

Megosztás

Robbanások és dübörgés Izraelben

Dübörgés volt tapasztalható és légvédelmi szirénák szólaltak meg Jeruzsálemben vasárnap kora reggel, miután Irán egy példátlan bosszúhadjáratban több tucat drónt és ballisztikus rakétát indított Izrael felé - írja a Reuters hírügynökség.

Megosztás

Irán közölte: az ügy lezártnak tekinthető

Az Egyesült Államoknak távol kell tartania magát az Irán és Izrael közötti konfliktustól - közölte vasárnap az X közösségi médiaplatformon Irán ENSZ-képviselete, figyelmeztetve Teherán válaszlépéseire, hogy ha Izrael megtorlást hajt végre, az súlyosabb lesz.

"Irán katonai akciója válasz volt a cionista rezsimnek a damaszkuszi diplomáciai létesítményeink elleni agressziójára. Az ügy lezártnak tekinthető" - közölték az X-en.

"Ha azonban az izraeli rezsim újabb hibát követ el, Irán válasza lényegesen súlyosabb lesz" - figyelmeztettek.

Megosztás

Komoly válaszcsapást ígér Izrael

Az izraeli 12-es TV csatorna információi szerint egy vezető izraeli tisztviselő úgy fogalmazott, hogy jelentős válaszcsapást fog adni Izrael a példa nélküli iráni támadásra. (Reuters)

Megosztás

Iráni támadás: Jordánia lesz a következő célpont?

Irán figyeli Jordániát, hogy nem tesz-e Izraelt támogató lépéseket, és arra figyelmeztetett, hogy az ország lehet a "következő célpont" - közölte egy katonai forrás a Fars félhivatalos hírügynökséggel vasárnap a Reuters szerint.

Iráni támadás: Jordánia lesz a következő célpont?
Megosztás

Ülésezik az izraeli hadi tanács

Az izraeli hadikabinet Benjamin Netanjahu miniszterelnök elnökletével ülést tart 2024. április 14-én Tel-Avivban, hogy megvitassák az Irán által indított dróntámadást.

izrael netanjahu

(Forrás: Izraeli Kormány Sajtóiroda / Handout/Anadolu a Getty Images)

Megosztás

Franciaország is értékelt

Stephane Sejourne francia külügyminiszter elítélte az iráni dróncsapásokat Izrael ellen.

"Franciaország a legnagyobb határozottsággal ítéli el az Irán által Izrael ellen indított támadást" - mondja az X platformon.

"Azzal, hogy Irán e példátlan akció mellett döntött, a destabilizáció új szintjére lépett, és katonai eszkalációt kockáztat" - tette hozzá, megismételve Franciaország elkötelezettségét Izrael biztonsága mellett. (Times of Israel)

Megosztás

Szíria és Jordánia felett szedik le a drónokat

Az amerikai hadsereg elkezdte elfogni az Iránból Izrael területére indított drónokat Szíria és Jordánia felett - jelentette az izraeli 12-es televízió katonai forrásokra hivatkozva.

A tájékoztatás szerint az eddig három hullámban elindított több mint száz kamikaze drónt katonai célpontok ellen szánták, s ezeken a helyeken is felkészülnek a fenyegetés elhárítására. (MTI)

A Reuters hírügynökségnek három amerikai tisztségviselő azt jelezte: az amerikai hadsereg szombaton lelőtte az Izrael felé tartó iráni drónokat. Azt nem közölték, hogy hány drónt lőttek le, vagy a pontos helyszíneket.

Megosztás

Ballisztikus rakéták: nincsenek megerősítve

Egyelőre nincs arra utaló információ, hogy Iránból ballisztikus rakétákat lőttek volna ki Izraelre - közölték izraeli tisztviselők a héber nyelvű médiában a Reuters tudósítása szerint.

Korábban egy forrás azt mondta az iráni állami hírügynökségnek, hogy Teherán elindította ballisztikus rakétáinak első hullámát Izrael ellen. Biztonsági források szerint az ilyen rakétáknak körülbelül 11-12 perc alatt kell elérniük Izraelt, és az állítás több mint fél órával ezelőtt hangzott el.

Megosztás

Lezárt légterek

Irak, Jordánia és a térség több más országa szombat éjszaka bejelentette, hogy az Izrael elleni iráni dróntámadás miatt ideiglenesen lezárta légterét - emlékeztet az MTI.

A jordániai állami televízióban azt is közölték, hogy az országban rendkívüli állapotot rendeltek el, de a kormány szóvivője később ezt cáfolta. Katonai forrásból azt jelezték, hogy az ország légvédelmét készültségbe helyezték.    

Irán szombat este több tucat pilóta nélküli repülő szerkezetet és rakétát indított Izrael ellen, a hírt az iráni Forradalmi Gárda és az izraeli hadsereg szóvivője is megerősítette.    

Az Iránnal szomszédos Irak a drónok indításakor, szombaton késő este bejelentette légterének lezárását és a légi közlekedés felfüggesztését. A döntést Razzak esz-Szaadávi iraki közlekedési miniszter közölte az INA iraki állami hírügynökséggel, hozzátéve, hogy a légtérzárat egyelőre hatórásra tervezik.    

Egyiptomban a hírszerzésre hivatkozva a helyi média szintén azt jelentette, hogy az országban készültségbe helyezték a légierőt.    

Libanon közmunkaügyi és közlekedési minisztere, Ali Hamie is bejelentette az X közösségi portálon, hogy elővigyázatosságból vasárnap reggelig lezárják a légterét és felfüggesztik a légi közlekedést.    

A Turkish Airlines és a Pegasus légitársaságok szombat este felfüggesztették több iráni, üzbegisztáni és jordániai járatukat - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a két isztambuli nemzetközi repülőtérre hivatkozva, ahonnan ezek a járatok indulnak. Korábban már egy sor európai légitársaság bejelentette, hogy a közel-keleti helyzet kiéleződése miatt átmenetileg nem indít gépeket Teheránba.

Megosztás

Iráni támadás: megérkezett az első hivatalos magyar megszólalás

Szombat késő este Irán támadást indított Izrael ellen, és több ország légterét is lezárták. Szijjártó Péter külügyminiszter nem sokkal éjfél előtt tájékoztatást adott ki a magyar állampolgároknak.

Iráni támadás: megérkezett az első hivatalos magyar megszólalás
Megosztás

Megszólalt a brit miniszterelnök

Elítélte az Izrael elleni iráni támadást a brit miniszterelnök.

A Downing Street által szombat éjjel ismertetett nyilatkozatában Rishi Sunak úgy fogalmazott, hogy "a lehető legerőteljesebb módon" elítéli az iráni rezsim Izrael elleni felelőtlen támadását.    

Sunak szerint az ilyen csapásmérések a feszültségek fellángolásának és a térség destabilizálódásának kockázatával járnak.    

"Irán újból megmutatta, hogy káoszt akar teremteni saját szomszédságában is" - áll a konzervatív párti brit kormányfő nyilatkozatában.    

Rishi Sunak hangsúlyozta: Nagy-Britannia változatlanul kiáll Izrael és saját regionális partnerei - köztük Jordánia és Irak - biztonsága mellett.    

London a szövetségeseivel vállvetve sürgősséggel dolgozik a helyzet stabilizálása és a további eszkaláció megelőzése érdekében, mivel senki nem akar még több vérontást - áll a londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett kormányfői nyilatkozatban. (MTI)

Megosztás

Mivel támad Irán?

Az iráni állami televízió által megosztott online videókon állítólag olyan típusú drónok voltak láthatóak, amelyek hasonlítottak az iráni Shahed-136-os drónokra, amelyeket Oroszország régóta használ az Ukrajna elleni háborújában. A drónok bombahordozók és lassan repülnek. A Reuters beszámolója kitért arra, hogy Ukrajna sikeresen vetett be föld-levegő rakétákat és földi tüzet a drónok ellen.

Irán hatalmas drón- és rakétaarzenállal rendelkezik. Teherán választása a Shahed-136 típusú drónok esetében órákat ad Izraelnek és szövetségeseinek arra, hogy lelőjék őket. Kérdés ezek után, hogy Teherán indít-e ballisztikus rakétákat Izrael ellen.

Izrael többrétegű légvédelmi hálózattal rendelkezik, amely olyan rendszereket tartalmaz, amelyek képesek a különböző fenyegetések, köztük nagy hatótávolságú rakéták, cirkálórakéták, drónok és rövid hatótávolságú rakéták elfogására.

Megosztás

Üzent az USA

Adrienne Watson, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője szombaton azt mondta, hogy az Egyesült Államok "Izrael népe mellett áll, és támogatja védelmüket az Iránból érkező fenyegetésekkel szemben".

A Pentagon arról számolt be, hogy Lloyd Austin védelmi miniszter beszélt izraeli kollégájával, "és világossá tette, hogy Izrael számíthat az Egyesült Államok teljes körű támogatására Izrael védelmében az Irán és regionális megbízottjai által elkövetett bármilyen támadással szemben".

Megosztás

Libanon is lezárta a légterét

Libanon bejelentette légterének ideiglenes lezárását - közölte a libanoni Al Dzsadzsed TV az Izrael elleni iráni támadással kapcsolatos fenyegetések közepette. (Times of Israel)

Megosztás

Ballisztikus rakéták is lehetnek

Az iráni állami média forrásai szerint Teherán elindította ballisztikus rakétáinak első hullámát Izrael ellen. (Reuters)

Megosztás

Megszólalt Jordánia

Jordánia légvédelme készen áll arra, hogy elfogjon és lelőjön minden olyan iráni drónt vagy repülőgépet, amely megsérti a légterét - közölte két regionális biztonsági forrás. A hadsereg is magas készültségben van, és a radarrendszerek figyelik az Irak és Szíria irányából érkező dróntevékenységet. Az ország északi, Szíria közelében fekvő több város lakói, valamint a középső és déli területek lakói heves légi tevékenységet hallottak. Egy biztonsági forrás szerint az ország légiereje fokozta a felderítő repüléseket.

A jordániai állami televízióban azt is közölték, hogy az országban rendkívüli állapotot rendelnek el.

Jordánia korábban közölte, hogy szombat estétől kezdve lezárta légterét minden érkező, induló és átrepülő repülőgép előtt, ami a Reutersnek nyilatkozó tisztviselők szerint elővigyázatossági intézkedés arra az esetre, ha Irán csapást mérne a határon.

Jordánia szomszédos Szíriával és Irakkal - mindkettő olyan ország, ahol iráni közvetítő erők tevékenykednek -, valamint szomszédos Izraellel és az Izrael által megszállt Ciszjordániával.

(Reuters)

Megosztás

Állítólag a jemeni huszik is léptek

Az Ambrey brit biztonsági cégre hivatkozva a Reuters hírügynökség azt írja, hogy a jemeni huszik egy csoportja pilóta nélküli légi járműveket, vagyis feltehetően drónokat indított Izrael irányába.

Az Iránból támogatott libanoni síita Hezbollah szervezet is rakétákat indított Izrael északi határvidéke ellen, de ezek nagyságrendje nem haladta meg jelentősen az elmúlt hónapok mértékét - számolt be az MTI. A jemeni húszik is rakétákkal és drónokkal tüzelnek Izrael déli, vörös-tengeri kikötővárosa, Eilat felé.

Megosztás

A rakéták gyorsabban elérik Izrael légterét

Az izraeli légierő nyomon követi a drónokat, és további támadási hullámokra készül, amelyek rakétákat is tartalmazhatnak.

A jelenleg nyomon követett drónok várhatóan órákon belül elérik az országot, bár az IDF azon dolgozik, hogy már korábban elfogja őket.

Más fenyegetéseknek, köztük ballisztikus rakétáknak vagy cirkálórakétáknak rövidebb időbe telik, mire elérik Izraelt, és az IDF azt közölte , hogy ennek megfelelően frissíteni fogja a helyzetet. (Times of Israel)

Megosztás

Netanjahu összehívta a haditanácsot

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök összehívta a haditanácsot a tel-avivi katonai parancsnokságra - közölte hivatala szombat éjszaka a Reuters hírügynökség szerint.

Megosztás

Volt, amit már le is lőttek

Az izraeli 12-es csatorna tévécsatorna arról számolt be, hogy Irán szombaton összesen mintegy 100 drónt és cirkálórakétát indított izraeli célpontok ellen, és néhányat Szíria vagy Jordánia felett már le is lőttek. (Reuters)

Megosztás

Izrael is akcióban

Az Izraeli Védelmi Erő (IDF) jelentése szerint az ország elleni, folyamatban lévő iráni támadással nem összefüggésben a mai nap folyamán a Hezbollah dél-libanoni állásaira mért csapást válaszul egy Észak-Izrael elleni robbanószeres dróntámadásra, amely súlyosan megsebesített egy biztonsági tisztet. A Hezbollah állásait vadászrepülőgépek és tüzérségi lövedékek találták el Kharayeb, Wardiyeh és Khilat al-Daba településeken - közölte az IDF.

Megosztás

Irán figyelmeztette a szomszédos országokat

Közben Irán védelmi minisztere közleményben figyelmeztette a szomszédos országokat, hogy bármelyikük, amelyik megnyitja légterét Izrael előtt a drónok elfogása érdekében, célponttá válik.

Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda (IRGC) közben megerősítette a támadás tényét, nevezetesen,

hogy több tucat rakétát és drónt indított Izrael ellen - jelentette szombat este az iráni Fars hírügynökség a Reuters szerint.

Azt hangoztatták a teheráni televízióban, hogy a támadást Izrael "legutóbbi bűnei" miatt indították.

Szajed Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője az X közösségi oldalon közzétett üzenetében - egy néhány nappal ezelőtti beszédét felidézve - azt írta: "a gonosz rezsim elnyeri büntetését" - írja az MTI.

Megosztás

Izrael máris megkezdte a drónok elfogását

Izrael megkezdte iráni drónok elfogását Szíria és Jordánia felett. Az erre való képessége az USA által a regionális szövetségesekkel együttműködésben létrehozott légi ernyőnek köszönhető. (Times of Israel)

Megosztás

Újabb drónokat indított Irán

A The Times of Israel lap azt írja: az Iránhoz kötődő média szerint Teherán drónok harmadik hullámát indította Izrael ellen.

Megosztás

Lezárják az izraeli légteret

Izraeli idő szerint éjfél után fél órával (magyar idő szerint ez 1:30) lezárják az ország teljes légterét, az iráni támadás miatt.

Az IAA nem közöl részleteket arról, hogy mikor indulnak újra a járatok, a fejleményeknek megfelelően ad majd tájékoztatást.

Azt javasolja, hogy az utasok tájékozódjanak a légitársaságoktól és az IAA honlapján a járatok menetrendjéről.

(Reuters)

Megosztás

Izrael készen áll

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szombat éjszaka rövid nyilatkozatban bejelentette, hogy Izrael készen áll az iráni légitámadásra.

"Az elmúlt években, és főleg az elmúlt hetekben Izrael felkészült a közvetlen iráni támadás lehetőségére. Védelmi rendszereink kiépültek,

minden forgatókönyvre felkészültünk védekezésben és támadásban egyaránt.

Izrael állam erős, az izraeli hadsereg (IDF) erős, a lakosság erős" - mondta a kormányfő.    

"Nagyra értékeljük, hogy az Egyesült Államok Izrael mellett áll, s hasonlóképpen az Egyesült Királyság, Franciaország és sok más ország támogatását" - tette hozzá Netanjahu.    

"Egyértelmű elvet fogalmaztam meg: aki minket bánt, azt mi is bántjuk. Megvédjük magunkat minden fenyegetéstől, és ezt hidegen és határozottan tesszük. Tudom, hogy Önök, izraeli polgárok is megőrzik a hidegvérüket. Arra kérem Önöket, hogy kövessék a polgári védelem utasításait" - zárta szavait.    

Az izraeli hadikabinet szombat éjszaka helyi idő szerint 23 órától ül össze a tel-avivi főhadiszálláson, majd 00:30-tól a kibővített biztonságpolitikai kabinet is ülésezik.    

Korábban, szombat este korlátozásokat jelentett be a polgári védelem. Vasárnap és hétfőn, noha munkanapok, zárva lesz az összes oktatási intézmény, és mivel tavaszi szünet lenne, nem tartják meg a napközis táborokat és a kirándulásokat, s zárva lesznek a felsőoktatási intézmények is.    

Az ezer főnél kisebb rendezvényeket megrendezhetik, de a veszélyesebbnek minősített térségekben háromszázban, s bizonyos helyeken tíz főben korlátozzák a gyülekezők számát. Vannak térségek, ahol csak azokon a munkahelyeken dolgozhatnak, ahol rendelkezésre állnak a megfelelő közelségben óvóhelyek. (MTI)

Megosztás

Irán megindította támadását Izrael ellen

A dróntámadás két hullámban indult meg Izrael ellen, később Irán az állami média közlése szerint rakétákat is indított konkrét izraeli célpontok ellen.

Az Izrael és a Hamász között zajló háború közepette az izraeli-iráni feszültség azután fokozódott háborús eszkalációval fenyegető helyzetté, hogy izraeli légitámadás végzett az Iráni Forradalmi Gárda több magas rangú tisztjével a szíriai fővárosban, Damaszkuszban. A katonai akcióban összesen 12-en vesztették életüket, akik közül hat iráni katonai vezető volt. A feszültség növekedésére reagálva az Egyesült Államok felülvizsgálta a régióban állomásozó katonaságának elhelyezkedését, bizonyos haditengerészeti egységeket közelebb vezényelt Izrael partjaihoz, valamint erősítést is küldött a Közel-Keletre.

Címlapképünk illusztráció. Forrása: Getty Images

Megosztás

Bejelentette az IDF: megindult az Izrael elleni támadás

Irán több tucat drónt indított Izrael területe ellen, a pilóta nélküli repülőgépek órák múlva (a legújabb becslések szerint izraeli idő szerint hajnali 2-kor) érhetik el a zsidó állam légterét. Szombaton már érezhető volt a rendkívül kiélezett helyzet: Izrael teljes készültségbe helyezte katonaságát, Joe Biden amerikai elnök megszakította hétvégi útját, hogy visszatérjen a Fehér Házba azonnali egyeztetésre.

Bejelentette az IDF: megindult az Izrael elleni támadás
Megosztás

Elhalasztja magyarországi látogatását az izraeli külügyminiszter

Elhalasztja vasárnapra tervezett ausztriai és magyarországi látogatását Jiszrael Katz izraeli külügyminiszter az országa elleni esetleges iráni megtorló csapás miatt.

Elhalasztja magyarországi látogatását az izraeli külügyminiszter
Megosztás

Izrael teljes készültségben, Biden váratlanul visszatért Washingtonba

Izrael szombaton az iráni támadás veszélye miatt lemondta a peszáchi ünnepre tervezett iskolai kirándulásokat és ifjúsági programokat, valamint teljes készültségbe helyezte a fegyveres erőket, több tucat harci repülőgépet állítva hadrendbe - jelentette be Daniel Hagari ellentengernagy a Reuters tudósítása szerint. Eközben Joe Biden amerikai elnök szombaton délután megszakította delaware-i hétvégi programját, hogy Washingtonban konzultáljon nemzetbiztonsági csapatával a Közel-Keleten zajló eseményekről.

Izrael teljes készültségben, Biden váratlanul visszatért Washingtonba
Megosztás

Elfoglalt egy izraeli hajót az Iszlám Forradalmi Gárda

Egy Izraelhez köthető konténerszállító hajót foglalt el a Hormuzi-szoros közelében az Iszlám Forradalmi Gárda, ami tovább fokozza a közel-keleti feszültségeket, különösen miután Izrael iráni félkatonai vezetőket ölt meg Szíriában - tudósított a Politico.

Elfoglalt egy izraeli hajót az Iszlám Forradalmi Gárda
Holdblog

Ezek a világ legfejlettebb startupvárosai

Alig van európai szereplő a világ legfejlettebb startupvárosai közt, de legalább a leggyorsabban fejlődő ökoszisztémák terén előkelő helyen van a kontinens. Ezek a világ vezető... The post

Ricardo

Öröm van

Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!

Kasza Elliott-tal

3M Company

Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye után kapott egy SOLV részvényt. Ez eddig nagyon szép, azonban 05.14-én MM

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Raiszi halálának beláthatatlan következményei lehetnek Iránra és az egész világra
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Vovcsanszk tűz