Két napra leáll egy ország
Globál

Két napra leáll egy ország

Portfolio
Daniel Noboa ecuadori elnök csütörtökön és pénteken elrendelte a vállalkozások és a kormányhivatalok bezárását a vasárnapra tervezett kulcsfontosságú népszavazás előtt, mivel nagy a hiány az elektromos áramból az országban – írja a Bloomberg.

Noboa a példátlan intézkedést az aszályra, illetve szabotázsra is fogta, de konkrét bizonyítékokkal nem szolgált. Ecuadorra mostanság rájár a rúd, az energiaválság egy biztonsági és költségvetési válságot követ, amely miatt az ország a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérte.

Daniel Noboa arra kéri a választókat, hogy a vasárnapi népszavazáson hagyják jóvá a hadsereg erőteljesebb bevetésének lehetőségét, valamint az ecuadori állampolgárok kiadatását a bűnözés elleni küzdelem érdekében, és hogy helyezzék hatályon kívül a munkaerő-kölcsönzésre és a nemzetközi választottbíráskodásra vonatkozó alkotmányos tilalmakat.

Az aszály a régió más részeit is sújtja, ahol számos ország, mint például Ecuador, nagymértékben függ a vízenergiától. A szomszédos Kolumbia fővárosában, Bogotában a vizet adagolják, és az ország az áramkimaradások elkerülése érdekében leállította az áram exportját Ecuadorba.

Ecuadornak 22-27 gigawattóra energiaellátási hiánnyal kell szembenéznie ettől a hónaptól kezdve - közölte az elnökség. Az aszály miatt az erőművek, köztük a Mazar és a Paute nagy víztározói szinte teljesen kiszáradtak, míg a legnagyobb erőmű, a Coca-Codo Sinclair vízhozama 40%-kal az átlag alatt van.

A kormány ugyanakkor a válságért Andrea Arrobo korábbi energia- és bányaügyi minisztert - akit Noboa Roberto Luque közmunkaügyi miniszterrel váltott fel - és 21 másik tisztségviselőt is felelőssé tett. A kormány ígéretet tett arra, hogy a fogyasztók áramszámláinak felét ebben a hónapban kifizeti.

A válság Noboa hitelességét csorbítja, miután a nemzetgyűlés januárban elfogadta a "nincs több áramkimaradás" törvénynek nevezett gyorsított eljárásban elfogadott törvényjavaslatot, amely a hőerőművi termelőkapacitás fenntartására szolgáló alapot is tartalmazott.

Még Rafael Correa elnök idején Ecuador nagy összegű kölcsönt vett fel Kínától, hogy finanszírozza a vízerőművek építését, azt ígérve, hogy az Andok lábánál lévő meredek lejtőket és a heves esőzéseket tiszta energia előállítására használja fel.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 0526

Minden tőzsdei befektető az amerikai kamatvágást várja, de egyre valószínűbb, hogy a nyáron sem lesz még kamatvágás, marad a mostani, viszonylag magas dollár alapkamat. A hír hallatára az am

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán tüzér