Katonai csapás érte Iránt, botrány van Izraelben – Közel-keleti háborús híreink pénteken
Portfolio
Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták. Napközben kétértelmű nyilatkozatok születtek azzal kapcsolatosan, valóban Izrael támadott-e, Teherán eddig nem vádolta ezzel meg a zsidó államot, a Hamász viszont igen. Közben Szíriát is támadás érte.
Megosztás

Összeültek a világhatalmak, megegyeztek Ukrajna katonai támogatásáról

Az Ukrajnának nyújtott katonai segítség felgyorsítását szorgalmazta pénteken a hét legfejlettebb ipari országot tömörítő országcsoport, a G7, és felszólította Kínát, állítsa le az orosz hadiiparnak nyújtott támogatást, ha jó kapcsolatokat akar a Nyugattal.

Összeültek a világhatalmak, megegyeztek Ukrajna katonai támogatásáról
Megosztás

Amerika is szankciót dobott ki

Az Egyesült Államok szankcionálta Benzi Gopsteint, az izraeli Lehava mozgalom vezetőjét.

Amerika szerint Gopstein ténykedése "destabilizáló" volt Ciszjordániára és a Közel-Kelet biztonságára nézve.

(Times of Israel)

Megosztás

Izraelieket szankcionál az EU

Az EU-tagállamok kormányait tömörítő Tanács úgy határozott, hogy szankciókat vezet be szélsőséges izraeli telepesek ellen, akik felelősek palesztinok elleni súlyos emberi jogi visszaélésekért, többek között kínzásért, embertelen bánásmódért, valamint a palesztinok tulajdonhoz, magán- és családi élethez való jogának megsértéséért Ciszjordániában - közölte a testület pénteken.

(MTI)

Megosztás

CNN: vége van, nem lesz háború

Irán nem fog semmilyen válaszcsapást tenni a területét ért támadás miatt – írja hírszerzési forrásokra hivatkozva a CNN.

CNN: vége van, nem lesz háború
Megosztás

Majdnem felrobbantották a párizsi iráni konzulátust

Irán párizsi konzulátusára egy robbanómellényes férfi ment be, de nem robbantotta fel magát.

A hatóságok egyelőre tisztázatlan körülmények közt őrizetbe vették.

(Times of Israel)

Megosztás

Közölte Oroszország, mi lesz Irán következő lépése

Oroszország közölte Izraellel, hogy Irán nem akar eszkalációt - mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Sputnik, a Govorit Moszkva és a Komszomolszkaja Pravda rádióállomásnak pénteken adott interjújában.

Közölte Oroszország, mi lesz Irán következő lépése
Megosztás

Törökországba megy a Hamász feje

Iszmail Hanijeh, a Hamász terrorista szervezet vezére Törökországba megy, személyesen fog találkozni Recep Tayyp Erdogan török elnökkel.

(Reuters)

Megosztás

Amerika nem vett részt semmilyen támadásban

Ez a kijelentés Antony Blinken amerikai külügyminisztertől származik, aki egy sajtótájékoztatón beszélt.

A politikus azt nem mondta, Izrael valóban megtámadta-e Iránt, ezen kérdés elől kitért. Annyit mondott csak, hogy Amerika mindig is a de-eszkaláció pártján volt.

Megosztás

A Hamász szerint Izrael lőtt

Miközben Irán épp arról kommunikál, hogy semmilyen támadás nem történt a területe ellen, a Hamász szerint Izrael követte el az iszfaháni reptér területe elleni támadást.

Szami Abu Zuhri Hamász-vezető szerint Izrael agressziója "nem maradhat megtorlás nélkül".

Megosztás

Ursula von der Leyen is megszólalt

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken az Irán és Izrael közötti feszültség növelésének elkerülésére szólított fel.

Megosztás

Az iráni elnök sem vádolja Izraelt

Egyetlen szóval sem említette az iráni elnök egy pénteki rendezvényen elmondott beszédében a néhány órával korábban a közép-iráni Iszfahán város közelében bekövetkezett robbanásokat, amelyeket egyelőre az iráni hatóságok sem kapcsolnak össze az Izraellel fennálló feszültséggel.

(MTI)

Megosztás

Hiába az iráni támadás, van egy dolog, amiben nagyon nem tud megegyezni Amerika és Izrael

Izrael és az Egyesült Államok továbbra sem ért egyet Jeruzsálem tervezett, Rafah elleni offenzívával kapcsolatosan, mivel Washington aggódik a gázai civilek biztonságáért  - írta meg a Times of Israel.

Hiába az iráni támadás, van egy dolog, amiben nagyon nem tud megegyezni Amerika és Izrael
Megosztás

Az Iszlám Állam is akcióba lendült Szíriában

Huszonnyolc szíriai katonával és kormánypárti fegyveressel végzett az Iszlám Állam terrorszervezet két támadásban - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat pénteken.

(MTI)

Megosztás

Minden eddiginél tovább merészkedett Izrael: súlyos dilemma elé állították Iránt

Péntek reggel Irán harmadik legnagyobb városánál, Iszfahán közelében működésbe lépett a légvédelem, miután idegen támadó eszközöket észleltek a légtérben. Az eset riadalmat keltett szerte a világban, mivel minden eddiginél közelebb hozta egy kiterjedt közel-keleti háború rémét Izrael és Irán között. Az incidens azonban számos kérdést felvet, ezekre keressük a választ elemzésünkben.

Minden eddiginél tovább merészkedett Izrael: súlyos dilemma elé állították Iránt
Megosztás

Súlyos botrány robbant ki Izraelben az iráni támadás után: „soha, senki nem okozott még ilyen kárt”

Kemény kritikát kapott Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter az ellenzéktől, amiért az Irán elleni támadás kapcsán kifejezte elégedetlenségét X-fiókján.

Súlyos botrány robbant ki Izraelben az iráni támadás után: „soha, senki nem okozott még ilyen kárt”
Megosztás

Megkongatták a vészharangot az elemzők: ha a Nyugat hagyja veszíteni Ukrajnát, egyszerre két hatalmas ellenséget szabadít magára

„Oroszország győzelme Irán győzelme. Akik aggódnak Irán katonai erejének, ambícióinak és közel-keleti agressziójának növekedése miatt, fel kell ismerniük, hogy Irán sorsa milyen mértékben emelkedik és csökken Oroszországéval együtt” – írja az Institute for the Study of War (ISW) amerikai védelmi elemzőintézet külön elemzésében.

Megkongatták a vészharangot az elemzők: ha a Nyugat hagyja veszíteni Ukrajnát, egyszerre két hatalmas ellenséget szabadít magára
Megosztás

Irán most már maszatol: „senki nem támadott meg minket!”

Irán most már tagadja, hogy bármilyen, külföldről érkező támadás történt volna ellenük, a Tasznim hírügynökségnek azt nyilatkozták teheráni tisztviselők, hogy nincs semmi jele annak, hogy területük ellen izraeli katonai akció történt volna.

Irán most már maszatol: „senki nem támadott meg minket!”
Megosztás

Amerikai-izraeli egyeztetés történt

Megbeszélést folytatott csütörtökön Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter izraeli kollégájával, Joáv Galanttal, hogy megvitassák Irán közel-keleti "destabilizációs akcióit", más regionális fenyegetéseket és a palesztin lakosságú Gázai övezetbe szánt segélyekkel kapcsolatos kérdéseket - olvasható a Pentagon Washingtonban csütörtök este kiadott közleményében.

(MTI)

Megosztás

Lesz most iráni válaszcsapás Izrael ellen? Válaszolt Teherán a nagy kérdésre, ami mindenkit izgat

Egyelőre nem lesz semmilyen válaszcsapás Irán részéről a ma reggeli, területét ért támadásra – idéz egy meg nem nevezett, magas rangú teheráni vezetőt a Reuters.

Lesz most iráni válaszcsapás Izrael ellen? Válaszolt Teherán a nagy kérdésre, ami mindenkit izgat
Megosztás

Izrael megtámadta Szíriát is, közvetlen csapást mértek az Aszad-hadseregre

Izrael támadást hajtott végre hajnalban a szír kormányhadsereg ellen, légvédelmi rendszereket ért csapás, a Bassár el-Aszadhoz lojális fegyveres szervezet veszteségeket szenvedett – jelenti a damaszkuszi SANA állami média.

Izrael megtámadta Szíriát is, közvetlen csapást mértek az Aszad-hadseregre
Megosztás

Megtámadta Izrael Iránt: jönnek az első videók

Ma reggel limitált támadást hajtott végre az izraeli légierő Irán ellen, megtorolva a múlt vasárnapi katonai akciót. Felvételek jönnek az incidensről.

Megtámadta Izrael Iránt: jönnek az első videók
Megosztás

Irán elmondta a saját verzióját az állítólagos izraeli támadásról

Egy vezető iráni katonai parancsnok szerint az Iszfahánban hallható robbanások azután történtek, miután a légvédelem lövéseket adott le egy „gyanús objektumra” – írja a CNN.

Irán elmondta a saját verzióját az állítólagos izraeli támadásról
Megosztás

Izrael megtámadta Iránt - Szakadnak a tőzsdék, kilőtt az olaj!

Péntekre virradóra megtörtént Izrael válaszcsapása Irán ellen, ennek hatására komoly esést láthatunk az Ázsiai piacokon, és kilőttek a nemesfémek, valamint az olaj is. Ezt követően az európai és amerikai tőzsdéken is nagyobb esésre van kilátás.

Izrael megtámadta Iránt - Szakadnak a tőzsdék, kilőtt az olaj!
Megosztás

Megütötték a forintot, egyre közelebb a 400-as euró

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

Megütötték a forintot, egyre közelebb a 400-as euró
Megosztás

Megtörtént Izrael ellencsapása Iránnal szemben, itt vannak a részletek

Péntekre virradóra Izrael csapást intézett Irán ellen. A félhivatalos FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iszfahán tartományban egy katonai bázis közelében, ahol vadászgépek állomásoznak – írja a CNN.

Megtörtént Izrael ellencsapása Iránnal szemben, itt vannak a részletek
Megosztás

Izraeli csapás érhette Iránt: robbanások voltak, aktiválták a légvédelmet – Közel-keleti háborús híreink pénteken

Az iráni FARS hírügynökség szerint három robbanást lehetett hallani Iránban Iszfahán tartományban egy katonai bázison, ahol vadászgépek állomásoznak. Egy amerikai tisztviselő azt mondta, hogy Izrael mért csapást Iránra, a létesítmény nem nukleáris volt. Az iráni légvédelmet aktiválták.

Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images

Holdblog

Ezek a világ legfejlettebb startupvárosai

Alig van európai szereplő a világ legfejlettebb startupvárosai közt, de legalább a leggyorsabban fejlődő ökoszisztémák terén előkelő helyen van a kontinens. Ezek a világ vezető... The post

Ricardo

Öröm van

Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, ötéves szuperállampapír: tízmilliárdokat buktak a magyarok az értelmetlenné vált befektetésen
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Portfolio AgroFood 2024
2024. május 22.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
moszkva kreml oroszország légvédelem dróntámadás rakétatámadás stock