Hiába állítja Irán, hogy nem történt semmi az iszfaháni repülőtéren: a műholdképek alapján elég nagy a baj
Globál

Hiába állítja Irán, hogy nem történt semmi az iszfaháni repülőtéren: a műholdképek alapján elég nagy a baj

Portfolio
A New York Times műholdfelvételeinek elemzése alapján már biztos: Izrael precíziós támadást hajtott végre az iszfaháni iráni légi bázis ellen, egy érzékeny célpontot is sikerült kiütniük - tudósított a New York Times.

A New York Times által megvizsgált képek szerint a légibázis elleni precíziós csapás során találatot kapott egy 30N6 "flap-lid" tűzvezető rendszer, aminek az lenne a feladata, hogy az orosz Sz-300-as légvédelmi rakétákat koordinálja.

Az Aurora Intel által az X közösségi médiaplatformon először kiemelt sérült területet több műholdfelvétel segítségével elemezte a Times. Az eredményeket Chris Biggers, amerikai kormányzati képelemző is megerősítette. A radar környezetében jellemzően négy rakétaszállító teherautót szórnak szét, ezek a csapás előtt közvetlenül a radar mellett voltak láthatóak. A támadást követően ezeket áthelyezték, és külsőleg nem mutattak sérüléseket, ami arra utalhat, hogy a támadás nagyon pontosan volt kivitelezve.

A légi bázis és a mellette található repülőtér más részei érintetlennek tűntek, ami azt sugallja, hogy Izrael célzottan hajtotta végre a támadást az iráni légvédelmi képességek gyengítése érdekében.

Ez különösen jelentős tényező, tekintettel arra, hogy a légibázis tőszomszédságában az iráni atomprogram kulcsfontosságú létesítményei helyezkednek el.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
Rafah240528