Kimondta Zelenszkij: így lehet esély a győzelemre
Globál

Kimondta Zelenszkij: így lehet esély a győzelemre

MTI
Az ukrán elnök szerint Ukrajnának esélye nyílhat a győzelemre, miután az Egyesült Államok törvényhozásának alsóháza elfogadta a csaknem 61 milliárd dolláros támogatási csomagot.

Volodimir Zelenszkij az NBC televíziónak adott interjúban sürgette a Kongresszus felsőházát, hogy mielőbb szavazzon a katonai segítséget tartalmazó jogszabályról, és azt hangoztatta, hogy a szükséges fegyverrendszereknek minél előbb el kell jutniuk országa katonaságához. Óvott attól, hogy a segítségnyújtás további hat hónap haladékot szenvedjen, és kijelentette, hogy pontot kell tenni a támogatási csomag elfogadásának végére, hogy országa katonái amilyen gyorsan csak lehet, kézzelfogható segítséget kapjanak a harctéren.

Ukrajna katonai szükségleteit illetően kiemelte, hogy nagy hatótávolságú fegyverekre és légvédelmi eszközökre van most legnagyobb igény, és úgy vélte, hogy

az új támogatással képesek lesznek stabilizálni a helyzetet a harctéren és visszavenni a kezdeményezést.

A háború pontos ütemtervét illető kérdésre az ukrán elnök azt mondta, hogy ez attól függ, milyen gyorsan érkezik a segítség, de megjegyezte, hogy rengeteg tényező befolyásolja a továbbiakat. A háború lezárásának stratégiáját illetően úgy fogalmazott, hogy annak nem "Putyin és környezetének szavain kell alapulnia, hanem valamin, ami részletes és kézzelfogható egy független és demokratikus Ukrajna számára".    

"Szóbeszédként" jellemezte azokat a feltételezéseket miszerint Donald Trump, ha novemberben amerikai elnökké választják, nyomást gyakorol majd Ukrajnára, hogy a háború lezárása érdekében területi engedményeket tegyen Oroszország számára, és hozzátette, hogy ebben nem hisz. Zelenszkij állítása szerint az országában zajló háború azt jelenti, hogy "az Egyesült Államoknak nem kell harcolnia a NATO-országok védelmében, mert ezt az ukránok megteszik, a civilizált világnak pedig egyedül a harchoz szükséges felszerelést kell rendelkezésre bocsátania".

Az Egyesült Államok képviselőháza szombaton fogadta el

az ukrajnai támogatás folytatásáról szóló 60,8 milliárd dollárt (mintegy 23 ezer milliárd forint) tartalmazó törvényt,

ami lehetővé teszi, hogy csaknem 4 hónap szünet után újrainduljanak a rendszeres amerikai katonai szállítások az ukrán haderőnek.    

A Kongresszus alsóháza a szombati ülésén ugyancsak elfogadta az Izrael katonai támogatásáról szóló jogszabályt, és az Egyesült Államok délkeleti-ázsiai szövetségeseinek szánt támogatást. A törvénycsomagban szerepelt a TikTok kínai tulajdonú videómegosztó alkalmazás betiltását lehetővé tevő jogszabály is.    

Az ukrajnai támogatásról szóló törvényre a képviselők mintegy háromnegyede szavazott igennel, így 311 támogató, 112 ellenző vokssal szavazták meg. Nemmel szavazott 112 republikánus képviselő. Egyikük, a texasi Chip Roy hangsúlyozta, hogy képviselőtársai a hónapok óta képviselt egységes republikánus állásponttal fordultak szembe, amely arról szólt, hogy addig nem fogadnak el támogatást Ukrajna számára, ameddig az Egyesült Államok déli határának őrizetéről és a határbiztonság helyreállításáról nincs megállapodás.

Joe Biden elnök a törvény elfogadását követően hangsúlyozta, hogy

amint azt a Kongresszus felsőháza, a szenátus megszavazza, és a törvény az asztalára kerül, haladéktalanul aláírja.

Az elnök szerint azok a képviselők, akik igennel szavaztak, a nemzetbiztonságot helyezték előtérbe.

Címlapkép forrása: Portfolio

Kasza Elliott-tal

3M Company

Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye után kapott egy SOLV részvényt. Ez eddig nagyon szép, azonban 05.14-én MM

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nesze neked, ötéves szuperállampapír: tízmilliárdokat buktak a magyarok az értelmetlenné vált befektetésen
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Portfolio AgroFood 2024
2024. május 22.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
zágráb