Máris visszakozik Irán: mégsem úgy gondolták az atomfegyveres fenyegetést
Globál

Máris visszakozik Irán: mégsem úgy gondolták az atomfegyveres fenyegetést

MTI
Az atomfegyvereknek nincs helyük Irán nukleáris doktrínájában -  közölte az ország külügyminisztériuma hétfőn, miután néhány nappal ezelőtt az iráni Forradalmi Gárda nukleáris biztonságért felelős parancsnoka arról beszélt, hogy az izraeli katonai fenyegetések miatt Teherán felülvizsgálhatja nukleáris tevékenységét.

Irán többször is kijelentette, hogy nukleáris programja kizárólag békés célokat szolgál. Az atomfegyvereknek nincs helyük a nukleáris doktrínánkban

- mondta teheráni sajtótájékoztatóján Nasszer Kanaáni, az iráni külügyminisztérium szóvivője.

Ahmad Hagtalab, az iráni Forradalmi Gárda nukleáris biztonságért felelős parancsnoka a múlt héten közölte hogy az iráni nukleáris létesítmények elleni izraeli csapások felvetése miatt elképzelhetőnek tartja, hogy Teherán eltérjen az atomenergia felhasználását illető "korábbi megfontolásaitól".

Irán titkos atomprogramjának lelepleződése óta, mintegy 20 éve váltig állítja, hogy a program kizárólag békés célokat szolgál, és nem törekszik nukleáris fegyver előállítására.

Teherán nukleáris programjáról Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője mondja ki a végső szót, aki 2010-ben fatvával (vallásjogi döntéssel) is megerősítette hogy országa nem kíván nukleáris fegyvert előállítani.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) februári jelentése szerint azonban Irán jelentősen növelte a magas dúsítású urán előállítását, és továbbra is 60 százalékos tisztaságú uránt dúsít, ami messze meghaladja a kereskedelmi célú nukleáris felhasználáshoz szükséges tisztaságot.

Címlapkép forrása: Getty Images

HitelesAndrás

Egy sikeres Bankmonitor szakmai napja

HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Egy sikeres Bankmonitor szakmai napja 2011-ben kezdtem dolgozni egy Takarékszövetkezetben… az azóta eltelt 13 év alatt eszméletlen sokat tanultam, n

RSM Blog

SAP a HR és bérszámfejtés területén

Az SAP rendszer a pénzügy, a beszerzés, és az ügyfélkapcsolatok kezelése mellett a humánerőforrás (HR) és a bérszámfejtés területén is központosított keretet biztosít a vállalatok szám

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Magyar üzletlánc saját márkás terméke is felkerült a szégyenlistára
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
ukrán tüzér