Kiállt Ukrajna támogatása mellett Trump pártjának vezető szenátora
Globál

Kiállt Ukrajna támogatása mellett Trump pártjának vezető szenátora

Portfolio
A szenátusi republikánusok vezetője, Mitch McConnell az Ukrajnának szánt katonai támogatás elfogadására szólította fel párttársait – írja az Ukrajinszka Pravda.

Az amerikai Kongresszus alsóháza, a Képviselőház hosszas huzavona után szombaton fogadta el az Ukrajnának szánt 60,8 milliárd dolláros katonai támogatási csomagot, továbbá az Izraelnek, illetve Tajvannak járó segítséget. Most a Szenátuson a sor, amely 80 igennel, 19 nem ellenében jóváhagyta, hogy szavazzanak a csomagokról. Erre kedden vagy szerdán kerülhet sor.

A Képviselőházban valamivel több republikánus képviselő szavazott az ukrajnai csomag ellen, mint mellette, de a demokrata képviselők szavazataival átment a törvényjavaslat. A Szenátus várhatóan elfogadja majd a csomagot, mert a felsőházban kisebb a Republikánus Párt ellenállása azzal szemben.

A voksolás előtt McConnell honlapján szólította fel republikánus párttársait a csomag elfogadására. A szenátor szerint az Ukrajnának szóló támogatás megszavazása

az amerikai elszántság, a felkészültségünk és a vezetési hajlandóságunk próbája.

Hangsúlyozta:

Ha nem segítünk Ukrajnának az orosz agresszióval szemben, az azt jelenti, hogy meghívjuk a legközelebbi szövetségeseink és kereskedelmi partnereink elleni eszkalációra. Nagyobb a kockázata annak, hogy az amerikai erők konfliktusba keverednek. Haderőnk költségesebb bevetését és az agresszió elleni védekezéshez szükséges nagyobb katonai követelményeket jelent.

McConnell kiemelte, hogy a csomag által biztosított finanszírozás nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül hagyják Kínát, hanem az amerikai védelmi ipari bázis modernizálását teszi lehetővé a Kínával való hosszú távú verseny érdekében.

A támogatás, melynek jelentős része valójában amerikai fegyvergyártó cégeknek megy, McConnell szerint növeli az amerikai kapacitást kritikus lőszerek gyártására.

A szenátor szerint továbbá az Ukrajnának nyújtott támogatás Európát is arra ösztönzi, hogy erősítse saját védelmét.

McConnell szerint a „tétovázás és rövidlátás”, amely késleltette a kiegészítő finanszírozás elfogadását, „puszta fikción alapul”.

Félreértés ne essék: a késlekedés abban, hogy Ukrajnának fegyvereket biztosítsunk a saját védelméhez, megnehezítette az orosz agresszió legyőzésének kilátásait. A tétovázás és a habozás csak súlyosbította az előttünk álló kihívásokat

– mondta az amerikai szenátor.

McConnell szavainak különösen annak fényében van lehetősége, hogy a Republikánus Párt várható elnökjelöltje, Donald Trump ellenzi Ukrajna amerikai támogatását.

Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Itt a nyár, itt a roaming frász ideje

Itt a nyár, a vakációk és ezzel együtt a roaming frász ideje is. Az Unió nagyon helyesen rálépett a mobilszolgáltatók nyakára, az addigi szabadrablást felváltotta az, hogy az Unión belül ug

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jön a felturbózott szuperállampapír! Itt vannak a részletek
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Székesfehérvár
2024. június 4.
Financial IT 2024
2024. június 11.
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Ukrán tüzérség tüzel a frontvonal közelében