Gigantikus bejelentést tett a NATO egyik legerősebb országa, aztán jött a pofon
Globál

Gigantikus bejelentést tett a NATO egyik legerősebb országa, aztán jött a pofon

Portfolio
A Sky News védelem- és biztonságpolitikai szerkesztője elemzésében arról ír, hogy az Egyesült Királyság tegnap tett, védelmi kiadások növeléséről szóló bejelentése egyáltalán nincs kőbe vésve a konzervatívok várható bukása miatt, ami bizonytalanságot szül a megkopott brit haderőben. Deborah Haynes azt is kiemeli, hogy a belengetett emelés, bár üdvözlendő, csupán a 2000-es évek végi szintre hozná fel a hadügyi keret GDP-hez mért arányát.

Mint tegnap beszámoltunk róla, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, Rishi Sunak Lengyelországban bejelentette: a szigetország a következő hat évben a korábbi terveken felül plusz 75 milliárd fontot szánna védelmi kiadásokra, ezzel az éves GDP 2,5 százalékát költené védelmi célokra.

A Sky biztonságpolitikai szerkesztője, Deborah Haynes erre reflektáló cikkét azzal kezdi, hogy a bejelentés nem tekinthető igazán jelentős fordulatnak az aktuális nemzetközi fenyegetések tükrében, továbbá kérdéses, hogy miért nem került rá sor hamarabb, és miért csak 2,5 százalék lett kitűzve célként.

Kiemeli ezenfelül, hogy egyes NATO-tagállamok 3 százalékos kiadási cél meghatározását sürgetik, a brit kormányfő nyilatkozata emiatt is veszít forradalmi értékéből. Ráadásul a 2,5 százalékos arány a brit hadügyi büdzsé felének felel meg a hidegháborús időkhöz viszonyítva, és pontosan megegyezik a legutóbbi munkáspárti kormány hadügyi költségvetésével a 2000-es évek végén.

Mint kifejti,

ez egy cselekvésre tett ígéret, nem pedig egy olyan sorsfordító pillanat, amelyet a hadsereg, a királyi haditengerészet és a királyi légierő - amelyek a személyzet megtartásáért, fegyverhiánnyal és alacsony morállal küzdenek - egyhamar meg fog érezni.

Haynes ennek ellenére

aláhúzza Sunak keményebb, churchilli idézeteket felhasználó retorikáját,

bár azt is hangsúlyozza, hogy a konzervatív kormányfőnek a tervei megvalósulásához választást kellene nyernie.

a győzelem viszont a felméréseket elnézve jelenleg kvázi lehetetlennek tűnik.

A bejelentés mindenesetre nyomást helyez a kormányrudat várhatóan átvevő munkáspártra, amely vezetője, Keir Starmer múlt héten szintén azt közölte, hogy a GDP 2,5 százalékára emelnék a védelmi büdzsét, „amint a források megengedik”, bár ő időkereteket nem határozott meg.

Címlapkép: Rishi Sunak brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a NATO-csúcstalálkozó kétoldalú találkozóján a litvániai Vilniusban 2023. július 12-én. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Ezek a világ legfejlettebb startupvárosai

Alig van európai szereplő a világ legfejlettebb startupvárosai közt, de legalább a leggyorsabban fejlődő ökoszisztémák terén előkelő helyen van a kontinens. Ezek a világ vezető... The post

Ricardo

Öröm van

Megjelent idehaza Carl Menger A közgazdaságtan alapelvei című 1871-es klasszikus műve. Tolle, lege!

Kasza Elliott-tal

3M Company

Nemrég írtam a Solventumról, levált az MMM-ről és áprilisban a tőzsdére ment. Minden MMM részvényes a 4 részvénye után kapott egy SOLV részvényt. Ez eddig nagyon szép, azonban 05.14-én MM

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Raiszi halálának beláthatatlan következményei lehetnek Iránra és az egész világra
Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Property X 2024
2024. május 29.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Portfolio AgroFood 2024
2024. május 22.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Vovcsanszk tűz