ISW: Magyarország szomszédjában nyílt meg a legismertebb orosz háborús blog médiaiskolája
Globál

ISW: Magyarország szomszédjában nyílt meg a legismertebb orosz háborús blog médiaiskolája

Portfolio
A Rybar Telegram-csatorna, amely az ukrajnai háborúról szóló tudósításairól várt ismertté, csütörtökön azt írta, hogy megnyitotta a „Rybar médiaiskolát” a Balkánon, és hogy egy Rybar-csapat az elmúlt hetet Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaság területén töltötte – áll az amerikai Institute for the Study of War (ISW) csütörtöki jelentésében.

A Rybar csapata – állításuk szerint – diákokat, újságírókat, politikusokat és a tudományos szférában dolgozókat tanított arra, hogyan hozzanak létre és működtessenek Telegram-csatornákat, hogyan szervezzék ezeket a csatornákat hálózatokba, hogyan terjesszenek „helyes” tartalmakat, és hogyan küzdjenek a „félretájékoztatás” ellen.

A csatorna alapítója, Mihail Zvincsuk állítólag maga is előadásokat tartott, és megállapodott, hogy rendszeres személyes mesterkurzusokat tartanak meg nem nevezett orosz Telegram-csatornák szerzőivel.

A Rybarnak nem ez az első oktatási tevékenysége: korábban az orosz állami védelmi konglomerátum, a Rosztek sajtófőnökeinek és kommunikációs munkatársainak tartott médiaképzést.

Szerbia és különösen a boszniai Szerb Köztársaság – Bosznia-Hercegovina egyik entitása – jó kapcsolatokat ápol Oroszországgal. A Szerb Köztársaság elnöke, Milorad Dodik kedden Szentpéterváron találkozott az orosz Biztonsági Tanács titkárával, a közismert héjával, Nyikolaj Patrusevvel, akivel az Oroszország és a Szerb Köztársaság közötti együttműködés fokozásáról is beszéltek.

Címlapkép: Vlagyimir Putyint ábrázoló falfestmény Belgrádban. Forrás: Pierre Crom/Getty Images

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Orosz tank robotine