A jelentés említést tesz róla, hogy idén 24 – főleg Ukrajnához közeli – oroszországi városban kellett lemondani a Győzelem napi felvonulásokat, vélhetően amiatt, mert nem tudták volna megfelelően biztosítani őket. Tavaly május 9-én hárommal kevesebb, 21 lemondott felvonulás volt.
Habár idén újra volt légibemutató,
a moszkvai parádé szerényebb volt, és kevesebb modern katonai eszközt mutatott be, mint az ukrajnai háború előtti felvonulások.
A parádén felvonuló 30 katonai egység több mint kétharmadát katonai akadémiák hallgatóiból, valamint fiatalokból és veteránokból töltötték fel. Belföldi biztonsági szolgálatok fegyveresei is jelen voltak a parádén. A fegyveres alakulatok tagjainak száma összesen 9000 volt, szemben a tavalyi 8000-rel, de a mostani szám kevesebb, mint a háború előtti, 2021-es 11 000.
Bár 61 katonai jármű vonult fel, feltűnű volt a nehézpáncélosok és a lánctalpasok hiánya. Harckocsiból mindössze egyetlen vonult fel, egy a második világháborúból jól ismert T-34-es tank. A 2020-as moszkvai katonai parádén még 20 darab harckocsi vonult fel.
Mivel Oroszország hatalmas emberi és eszközbeli veszteségeket szenvedett az ukrajnai háborúban, nem volt lehetősége arra, hogy a parádét katonai ereje demonstrálására használja fel
– írta a brit védelmi minisztérium.
Arról, hogy mennyire szerény volt az idei Győzelem napi felvonulás, ebben a cikkünkben írtunk:
Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images