Mianmar fővárosában, Najpjidóban 2021 elején puccsal átvette a hadsereg a hatalmat, ez pedig elhúzódó harcokhoz vezetett az országban. A konfliktusban azonnal aktivizálták magukat a kisebb, erős helyi beágyazottsággal bíró regionális csoportok, amelyek gyakran etnikai, vallási vagy politikai alapon szerveződtek. A gerilla-hadviselésre berendezkedett felkelők az elmúlt egy évben egyre nagyobb sikereket értek el a kormányerők ellen, ez pedig alapvetően változtatta meg a helyzetet az országban.
Az ellenállás vezetésére jelentkező Nemzeti Egységkormány (NUG) külső támogatása eddig elképzelhetetlennek látszott, de ez is felborulni látszik.
A konfliktusba a külső szereplők eddig vonakodtak beleavatkozni, annak ellenére is, hogy a katonai rezsim ellen meghozott szankciók és intézkedések hatástalannak bizonyultak. A Lowy Institute tanulmánya szerint a tartózkodás hátterében egyértelműen az a félelem állt, hogy a nyílt támogatással könnyen egy nyugati-kínai proxyháború robbanhat ki Dél-Ázsiában. A pekingi kormány ugyanis a kormányerők egyik legfontosabb szövetségese, bár az elmúlt hónapokban az látszódott, hogy a keleti nagyhatalom türelme is fogy Najpjidóval szemben.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább. A Signature PRO szolgáltatás havi díja jelenleg 2490 forint, ami augusztus 13-tól 2990 forintra emelkedik. A hozzáférés egy évre is megvásárolható, amelynek díja 29845 forint, így tehát még jobban megéri éves előfizetésre váltani. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!