Kínos kérdések: nem várt helyről szálltak bele a német autógyártásba
Globál

Kínos kérdések: nem várt helyről szálltak bele a német autógyártásba

Portfolio
Nico Rosberg a LinkedInen osztotta meg tapasztalatait a kínai elektromos járművekről. A korábbi Forma-1-es világbajnok Sanghajban tett látogatása után elismerően nyilatkozott a kínai autógyártók termékeiről, kiemelve azok minőségét és versenyképes árát - írta az eletric-vehicles.

Rosberg bejegyzésében rámutatott az európai és a kínai elektromos autók közötti jelentős árkülönbségre.

Érdekességként kiemelte, egy európai elektromos autó átlagára 2023-ban 46 ezer euró volt, szemben a kínai autógyártók elektromos modelljeivel, amelyek vételára átlagosan 32 ezer euró körül mozgott.

Rosberg hangsúlyozta, ez kiváló helyzetbe hozza a kínai autógyártókat, amelyek modelljei vonzó alternatívát jelenthetnek azon európai vásárlók számára, akik alacsony károsanyag-kibocsátású járműveket vásárolnának, de alacsonyabb, megfizethető áron.

A volt Forma 1-es világbajnok több gyártó modelljét is kipróbálta, amelyet követően kijelentette:

Lenyűgözött ezeknek a járműveknek a minősége és technológiai fejlődése.

Rosberg külön kiemelte a hatótávolság és a töltési képességek jelentős javulását.

Rámutatott, egyes modellek akár 830 kilométeres hatótávolságot kínálnak egyetlen feltöltéssel, míg gyorstöltéssel mindössze öt percre van szükség ahhoz, hogy 220 kilométer megtételéhez elegendő energiát vételezzünk.

A korábbi Forma-1-es világbajnok dicsérte a kínai elektromos autók belső kialakítását is, futurisztikusnak nevezte azt, egyben felhívta a figyelmet a fejlett vezetéstámogató funkcióikra.

Volt más szakmai szempont is, amely lenyűgözte Rosberget,

a kínai elektromos autók gyors fejlesztési ciklusa.

Megjegyezte, egyes autógyártók mindössze három év alatt képesek egy autót az ötlettől a több százezer darabos gyártásig eljuttatni.

Hangsúlyozta, a gyors termékfejlesztés, a versenyképes árképzés és a fejlett technológiák alkalmazása félelmetes versenytársakká teszik a kínai autógyártókat a globális autópiacon.

Rosberg bejegyzését rendkívül provokatív kérdésekkel zárta, amelyekben arra volt kíváncsi, hogy mások véleménye szerint képesek lesznek-e a német autógyártók lépést tartani a gyorsan fejlődő kínai versenytársakkal, illetve melyik autógyártó van a legjobb helyzetben ahhoz, hogy boldoguljon ebben a rendkívül nehéz működési környezetben.

Ezek a kérdések különösen aktuálisak most, amikor az Egyesült Államokhoz hasonlóan az Európai Unió is szigorú importvámok kivetését tervezi annak érdekében, hogy megfékezze a kínai autógyártók térnyerését az EU autópiacán.

Címlapkép forrása: Yin Liqin/China News Service/VCG via Getty Images

Kiszámoló

Örökség: beszélni kell róla

Apósom négy hónapja meghalt, ennyi idő alatt annyi történt, hogy kijött az értékbecslő, adott egy irreálisan magas árat az ingatlanra, amit meg akartunk támadni, mert messze nem ér annyit a h

MNB Intézet

Fánk-hatás 2.0

A Covid-járvány kitörése után kiköltözési hullám indult el a nagyvárosokból, jelentős áremelkedést okozva a környező településeken. Vajon mennyiben változott azóta a helyzet? Visszarend

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ez aztán a fordulat a Dunaferr

Könyvelő

Könyvelő
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
2024. június 12.
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai? Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához.

Díjmentes online előadás

Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?

Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.

Ez is érdekelhet
Ukrán katonák Patriot Németország