Kiszivárgott: nem akármilyen új békekonferenciát akar Ukrajna
Globál

Kiszivárgott: nem akármilyen új békekonferenciát akar Ukrajna

Portfolio
A békés rendezés céljából Ukrajna még a novemberi amerikai elnökválasztás lebonyolítása előtt össze akar hívni egy második béketalálkozót (amit korábban Svájcban rendeztek meg), de ezúttal Oroszország részvételével - tudta meg a Bloomberg hírügynökség az ügyre rálátó forrásoktól.

A hírügynökség cikke emlékeztet arra, hogy a júniusi svájci békekonferencián 90 ország volt jelen, Oroszországot azonban nem hívták meg, több állam pedig alacsonyabb szintű diplomáciai küldöttséggel képviseltette magát.

Az előző békekonferencia főkövetkeztetése az volt, hogy

Kijev próbálkozása, hogy megnyerje a globális dél kulcsfontosságú országait, meghiúsult, mivel néhányan nem voltak hajlandóak aláírni a végső nyilatkozatot.

Ezen országok közül sokan - valamint Kína, amely nem csatlakozott a svájci találkozóhoz - régóta érvelnek amellett, hogy Moszkvának részt kellene vennie a tárgyalásokon. Peking Brazíliával közösen terjesztette elő saját javaslatait a háború lezárása céljából.

A hírügynökség szerint az, hogy az ukrán fél a novemberi elnökválasztás előtt sürgeti még egy ilyen találkozó lebonyolítását, arra utal, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tart attól, hogy mi jön az Egyesült Államok külpolitikájában és Ukrajna-politikájában, ha Donald Trump kerül ki győztesen az elnökválasztáson. Az elmúlt hetekben pedig ez a forgatókönyv tűnik valószínűbbnek, miután Joe Biden demokrata jelölt és jelenlegi elnök kampánya szenved, és azon megy a találgatás, hogy visszalép-e a politikus a versenyből.

A republikánus elnökjelölt azzal dicsekedett, hogy januári beiktatásáig véget vet a háborúnak, és az ellen érvelt, hogy az USA továbbra is katonai támogatást nyújtson Kijevnek.

Az ukrán tervek arról szólnak a Bloomberg szerint, hogy még az Oroszországgal való kapcsolatfelvétel előtt letegyék az igazságos béke alapjait. A svájci csúcstalálkozó középpontjában a nukleáris biztonság, az élelmezésbiztonság és az elrabolt gyermekek visszaszolgáltatása állt, és ezeken a területeken lehetne felvenni a kezdeti kapcsolatot az orosz tisztviselőkkel.

Egy ukrán tisztviselő megerősítette, hogy az amerikai választások előtt egy második csúcstalálkozót terveznek.

A washingtoni Reagan Intézetben kedden tartott beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sürgette az Egyesült Államokat, hogy segítsen megszervezni a második csúcstalálkozót, hogy az "erőteljesebb és valóban döntő legyen".

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Rafal Guz

KonyhaKontrolling

Megéri még a nyelvvizsga?

Sokaknak nagy célja, hogy nyelvvizsgát szerezzen, ezzel bizonyítsa tudását, illetve remélhetőleg jobb esélyekkel induljon a munkaerőpiacon. Ebben a bejegyzésben a nyelvtanulás és a nyelvvizsga

Kasza Elliott-tal

Eladások

Augusztus közepén pénzre lesz szükségem, és ehhez el kell adnom pár részvényt. Egy éve is volt egy hasonló dilemám, akkor veszteséggel szálltam ki több papírból, de idén más a tervem.Van

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Váratlanul blokkolták az ukránok Magyarország olajimportjának nagy részét!
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Devizakereskedés alapjai, avagy mi lesz veled forint?

Miben különbözik a devizakereskedés a részvények adásvételétől? Mely devizapárokat érdemes egyáltalán figyelni? Hogyan zajlik le egy tranzakció a forex piacon? Hogyan lehet rövid vagy hosszabb távra spekulálni ezen a piacon?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
egészség-gyógyszer-tudomány-öregedés