Itt a Samsung nagy bejelentése: új okoskütyüvel rukkolnak elő
Globál

Itt a Samsung nagy bejelentése: új okoskütyüvel rukkolnak elő

Portfolio
A Samsung július 10-én tartotta meg Unpacked rendezvényét, amelyen minden évben bemutatják legújabb termékeiket és technológiai újításaikat. Az eseményen bemutatott kütyük közül a legnagyobb előzetes várakozás a gyártó első okosgyűrűjét, a Galaxy Ringet övezte. A The Verge tesztje alapján most összeszedtük, mit kell tudni az új hordható eszközről és hogyan illeszkedik bele a Samsung Galaxy AI-nak elnevezett mesterséges intelligencia rendszerébe.

A Samsung még idén év elején lebegtette be, a Galaxy Ringet, a tegnapi nap folyamán pedig hivatalosan is bemutatta az eszközt, amivel a dél-koreai gyártó belépne az okosgyűrűk piacára.

Samsung Galax Ring
Forrás: Samsung

A háromféle színben (arany, ezüst és fekete) elérhető okoseszköz első pillantásra letisztult megjelenést kapott, amely nem áll távol más gyártók okosgyűrű-megoldásaitól sem. Az eszköz súlya 2,3 és 3 gramm között mozog, attól függően, hogy a kilenc méret közül melyiket választjuk. A méret egyébként az üzemidőre is hatással van, lévén, hogy a nagyobb átmérő több helyet biztosít az eszközben elhelyezett akkumulátornak.

A gyártó ígéretei szerint kisebb méretek nagyjából 6 napot bírnak egy töltéssel, a két nagy méret akár 7 napig is bírhatja.

Az eszközzel érkező tok másfélszer képes teljesen feltölteni a gyűrűt, így utazás során is jó szolgálatot tehet majd.

Egy fontos, és Apple-felhasználókra nézve talán fájó pont lehet, hogy

a Galaxy Ring csak Android operációs rendszeren működik, feltéve, ha az eszközre telepíthető a Samsung Health alkalmazás.

A The Verge kiemeli azonban, hogy a gyűrű teljes potenciálját akkor tudjuk igénybe venni, ha a Samsung saját ökoszisztémájában használjuk.

Ez által érhető el például az eszköz egyik legérdekesebb - egyelőre csak a frissen bemutatott Galaxy Z Fold 6 és Z Flip 6 telefonokon használható - funkciója, amellyel a felhasználók levegőben végzett mozdulatokkal irányíthatják az eszközüket. Ezt olyan műveletekre lehet használni, mint például a kamera kezelése vagy az ébresztő kikapcsolása.

A mindennapi életben fontos, vízisportokhoz pedig elengedhetetlen vízállóság terén a gyűrű IP68-as tanúsítvánnyal rendelkezik. Ezzel az eszköz fél órán át bírja másfél méteres mélységben, tehát a felhasználók bátran viselhetik úszás közben is.

Míg az okosórák esetén egyértelműnek tűnik, hogy azok képesek interakcióba lépni a felhasználóval, jelzésekkel, vagy akár a kijelzőn keresztül, addig az okosgyűrűknél ennek megoldása már nem tűnik olyan egyszerű feladatnak. Ennélfogva, a Galaxy Ring jelzéseit a telefonon lehet majd nyomonkövetni.

Az elsősorban egészségmegőrzés céljával készült eszköz többek között képes mérni a viselője pulzusát, valamint bőrhőmérsékletét is, amihez alvás- és egyéb aktivitáskövetés is társul.

Az Apple után a Samsung is bemutatta az eszközein használható mesterséges intelligenciára épülő funkcióit.

A Galaxy AI-nak nevezett rendszer néhány eleme az okosgyűrűben is helyet kap majd.

Ezek az újdonságok a frissen bejelentett Energy Score és Wellness Tips funkciók. Előbbi az AI segítségével, aktivitások és pulzusadatokra támaszkodva kalkulálja ki a felhasználó energiaszintjét.

A gyűrű várhatóan 399 dollárért (~145 ezer forintért) lesz majd kapható az Egyesült Államokban. A gyártó július 24-én dobja piacra a terméket Amerikában, Ázsiában és Európában.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Egyre kevesebb emberre számítanak

Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ azért pár évente megteszi, a jelen... The post Egyre kevesebb emberre számítan

Holdblog

Lehet még bárki Joe Biden utódja?

A hétvégén dől el, ki képviseli a demokratákat Donald Trump ellen az amerikai elnökválasztáson. Joe Biden, a jelenlegi elnök mentális állapotában egyre többen kételkednek, a... The post Lehe

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kongatják a vészharangot: olyan folyamat zajlik, amely pusztító vírusokat szabadíthat ránk
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
biden