Már olimpiai tüntetéshullámmal fenyegetik Macront
Globál

Már olimpiai tüntetéshullámmal fenyegetik Macront

Portfolio
Sophie Binet, a CGT szakszervezet vezetője csütörtökön felszólította Emmanuel Macron elnököt, hogy hagyja a baloldali szövetséget kormányozni Franciaországban. Az Új Népfront (NFP) ugyanis az első helyen végzett a parlamenti választásokon, és Binet utalt arra, hogy bármilyen alternatívát tüntetésekkel fogadnának a párizsi olimpia idején.

Macron első nyilvános nyilatkozataiban azóta, hogy az NFP vasárnap saját centrista táborát a második helyre szorította vissza, szerdán azt mondta: „senki sem győzött”, és arra kérte a „köztársaságpárt erőket”, hogy alakítsanak ki „szilárd többséget” a kormányzáshoz. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy Macron egy centristákból és mérsékelt pártokból álló koalíciót akar létrehozni, kizárva ezzel a kemény baloldali lázadó pártot, a Engedetlen Franciaország pártot (La France Insoumise).

Sophie Binet szerint Macron megtagadja a választási eredményt, és azt kellene miniszterelnöknek kineveznie, akit az NFP választ. A szövetség tagjai egész héten próbáltak megegyezni egy névben és egy többség nélküli kormányzás stratégiájában – írja a Reuters.

„Emmanuel Macronnak ki kell törnie a tagadásból. Elvesztette a választást... Olyan, mint XVI. Lajos, aki Versailles-ban rejtőzködik. Meg kell hallgatnia az országot, és abba kell hagynia a távolságtartást” – mondta Binet az LCI televízióban.

Macron megjegyzéseit felháborodás fogadta baloldalon. A CGT vasutasok szakszervezete válaszul tüntetésekre szólított fel július 18-ra, az újonnan megválasztott parlament tervezett alakuló ülésének napjára.

A közleményük szerint „Ne hagyjuk, hogy ellopják tőlünk a győzelmünket!”

Binet hozzátette: „mindannyiunknak részt kell vennünk ezeken a gyűléseken, hogy ne vegyék el tőlünk a Nemzetgyűlést.”

„Egyelőre nem tervezünk semmilyen sztrájkot az olimpia idejére” – mondta Binet sejtelmesen hozzátéve: "de ha Macron továbbra is benzint locsolna a lángokra...az olimpia július 26-án kezdődik...”

Az Engedetlen Franciaország vezetői szerint egyiküknek kellene megkapnia ezt a posztot azon az alapon, hogy ők szerezték meg az NFP tagpártjai közül legtöbb mandátumot. A mérsékelt baloldali Szocialista Párt vezetője Olivier Faure is jelöltette magát miniszterelnöknek.

Forrás: Reuters

Címlapkép: Olimpiai témájú táblák a Palais Bourbon palotában található nemzetgyűlés bejáratánál, a közelgő 2024-es párizsi olimpiai és paralimpiai játékokat ünnepelve 2024. július 08-án, Párizsban, Franciaországban. A fotó forrása: Artur Widak/NurPhoto via Getty Images

Holdblog

Egyre kevesebb emberre számítanak

Azt sem tudjuk pontosan, hány ember él a Földön, pláne nehéz megbecsülni, hányan fognak száz év múlva. Az ENSZ azért pár évente megteszi, a jelen... The post Egyre kevesebb emberre számítan

Holdblog

Lehet még bárki Joe Biden utódja?

A hétvégén dől el, ki képviseli a demokratákat Donald Trump ellen az amerikai elnökválasztáson. Joe Biden, a jelenlegi elnök mentális állapotában egyre többen kételkednek, a... The post Lehe

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kongatják a vészharangot: olyan folyamat zajlik, amely pusztító vírusokat szabadíthat ránk
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
biden