A névtelenséget kérő amerikai forrás elmondta, hogy az izraeli hadművelet fő célja a határ menti katonai infrastruktúra felszámolása, ezáltal csökkentve az izraeli határ menti települések fenyegetettségét. A tisztviselő a két kormány közötti nem nyilvános egyeztetésekre hivatkozva osztotta meg az információkat.
Egy izraeli forrás, aki szintén névtelenséget kért az ügy érzékeny természete miatt, megerősítette, hogy hétfőn reggel az izraeli erők már végrehajtottak korlátozott támadásokat Libanon területén.
A mostani akció során az IDF valószínűleg néhány tíz kilométeres mélységben fog benyomulni Libanon területére. Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter délután már beszédet tartott a határnál állomásozó csapatoknak, mely alapján valószínűsíteni lehetett, hogy hamarosan megindul a szárazföldi offenzíva is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images