Jelentősen visszaesett Oroszország előnye Ukrajnával szemben az egyik legfontosabb területen
Globál

Jelentősen visszaesett Oroszország előnye Ukrajnával szemben az egyik legfontosabb területen

Portfolio
Az ukrán védelmi minisztérium helyettes vezetője szerint jelentősen csökkent Oroszország tüzérségi fölénye az ukrajnai fronton az év eleje óta. Ivan Havriljuk egy televíziós interjúban elmondta, hogy míg tavaly télen az orosz-ukrán tüzérségi lőszerfelhasználás aránya 8:1 volt, ez mostanra 3:1-re mérséklődött - írta meg az Euromaidan Press.

A korábbi orosz előny több tényezőnek volt betudható. Egyrészt az amerikai kongresszus republikánus képviselői hat hónapig késleltették az Ukrajnának szánt segélyek jóváhagyását. Másrészt az Európai Unió sem teljesítette az egymillió tüzérségi lövedék leszállítására tett ígéretét. A helyzet az amerikai támogatás megérkezésével, valamint a cseh lövedékgyártási kezdeményezés beindulásával javult. Havriljuk rámutatott, hogy

Ukrajna nehezen tud lépést tartani Oroszországgal a hadiipari termelés terén, mivel az oroszok nagyobb ipari kapacitásokkal rendelkeznek.

Kiemelte a külföldi partnerek és a hazai kormányzati szervek összehangolt erőfeszítéseinek fontosságát az egyenlőtlenség kezelésében.

Hivatalaink, kormányunk és Ukrajna vezetése jelentős munkát végeznek a közös vállalkozások létrehozása érdekében, hogy partnereink segítségével képesek legyünk a szükséges fegyverek és katonai felszerelések teljes skáláját előállítani

- hangsúlyozta a miniszterhelyettes.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Ricardo

Nobel

Daron Acemoglu, James Robinson és Simon Johnson kapták megosztva az idei közgazdasági Nobel-díjat \"az intézmények kialakulásának és a jólétre gyakorolt hatásának tanulmányozásáért\". Ace

Kiszámoló

Jövőre megszűnik az Ügyfélkapu

2025 január közepétől már nem fogsz tudni belépni a magyarorszag.hu oldalra az Ügyfélkapu segítségével, így semmilyen elektronikus ügyintézést nem tudsz majd elvégezni. A változás szüks

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Belenyúl a kormány a nyugdíjpénztári megtakarítások szabályaiba, kijöttek a részletek!
Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Reuters-forrasmegjeleloles-M2-Bradley-orosz-ukran-haboru-ukran-katona-pancelos-gyalogsagi-harcjarmu2