Újabb európai ország kezd evakuációba
Globál

Újabb európai ország kezd evakuációba

MTI
Repülőgépet bérelt a brit kormány a Libanonban tartózkodó brit állampolgárok elszállítására.

A londoni külügyminisztérium kedd hajnali bejelentése szerint a repülőgép szerdán száll fel a bejrúti nemzetközi repülőtérről.

A tárca szerint az esetleges további charterjáratokról az igényektől és a térség biztonsági helyzetétől függően döntenek majd.

A szerdán induló repülőgépre brit állampolgárok és házastársuk vagy élettársuk, illetve 18 évnél fiatalabb gyerekeik szállhatnak fel.

A brit kormány az Irán által támogatott libanoni Hezbollah síita milícia és Izrael fegyveres konfliktusának fellángolása után azonnal felszólította a Libanonban tartózkodó brit állampolgárokat a haladéktalan távozásra, és ennek elősegítésére bérelt most egy repülőgépet.

A minisztérium szerint szükség esetére a brit királyi légierő (RAF) is készenlétben tart repülőgépeket és szállító helikoptereket.

London a múlt héten 700 fős brit katonai kontingenst vezényelt Ciprusra, és az alakulathoz a brit határrendészet és a külügyminisztérium illetékesei is csatlakoztak.

A külügyi tárca akkori tájékoztatása szerint a kontingens parancsnoksága készenléti terveket állít össze "lehetséges forgatókönyvek egész sorának megvalósulása esetére".

A brit légierő legnagyobb térségi támaszpontja a ciprusi Akrotiriben működik.

Nagy-Britannia ezen a támaszponton eddig is jelentős létszámú katonai és diplomáciai személyzetet állomásoztatott, emellett a Földközi-tenger keleti medencéjében tartózkodik két brit hadihajó is.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

ChikansPlanet

Robotcsigák műanyagdiétán

Míg a tengeren úszó szemétszigetek és azok környezeti ártalmai gyakran megjelennek a közbeszédben, viszonylag kevés szó esik a tengerbe süllyedő hulladékokról. Pedig

Holdblog

Románia előz? (HOLD After Hours)

Mozaikadásunkban vendégek és gazdaságok előzik egymást, valamint rettegjük az állami segítséget. Vendég: Móricz Dániel és Szabó Zsolt (BDO Corporate Finance Hungary). Jó szórakozást! 0:42

HitelesAndrás

Ismét 400 Forint felett az Euro!

HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Ismét 400 Forint felett az Euro! Ahogy az euro ismét átszakította a 400 forintos határt, úgy növekedett a telefonhívások száma, hogy most mi legyen..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Harapófogóba került a felemelkedő nagyhatalom: ebből nehéz lesz kimászni

Likviditás szakértő - Vezető modellező

Likviditás szakértő - Vezető modellező
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kereskedés a magyar piacon kezdőknek

Minden, amit a hazai parkettre lépés előtt tudni érdemes.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Ez is érdekelhet
izraeli hadsereg