Meghökkentőek az orosz veszteségek: még a szakértők is csak találgatnak, mi állhat a háttérben
Globál

Meghökkentőek az orosz veszteségek: még a szakértők is csak találgatnak, mi állhat a háttérben

Portfolio
2023 novembere óta nem látott mélységbe süllyedt az orosz haderő páncélos-vesztesége Ukrajnában – derült ki háborús elemzők január végi összesítéséből.

A WarSpotting, az Oryx kollektíva mellett az egyik legnagyobb, orosz veszteségeket dokumentáló nyílt forrású adatbázis. Legfrissebb, januári jelentésük szerint, Oroszország mindössze 263 páncélozott járművet veszített el egy hónap leforgása alatt.

Ez a tendenciaszerű változás még októberben indult, és január végére a megfigyelt veszteségek az októberi értékek közel felére csökkentek.

A portál szerkesztői két megállapítással élnek ezzel kapcsolatban:

  • A kurszki régióban a csúcsot november jelentette (196), ugyanakkor az orosz haderő rövid időn belül felhagyott a gépesített oszlopokkal végrehajtott támadásokkal, így az itteni veszteségek már decemberre drámaian visszaestek (66).
  • A kis csoportokban végrehajtott gyalogsági rohamok és a civil autók fokozott bevetése is hozzájárulhatott a veszteségek csökkenéséhez.

A portál hozzáteszi: ezekből az adatokból nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni. Figyelembe véve, hogy a páncélosrohamokkal kierőszakolt áttörések elmaradtak, míg a kiscsoportos gyalogsági rohamok eredményesek voltak,

a páncélosok – átmeneti – visszaszorulását akár a taktika megváltozása is okozhatja.

Ugyanakkor nem zárható ki az orosz haditechnikai tartalékok elapadása sem.

2025 eddigi eredményei messze nem kiugróak. A veszteségek átlaga egyelőre 2023 és 2024 havi veszteségei közé gördül be

– jelzi a portál.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Trump vámol (HOLD After Hours)

Szőcs Gáborral, piaci volatilitással és energiával van tele az e heti adásunk, és egyben kitárgyaljuk az Expedíció-Orion átmenetet, valamint a Beat alap is nyílik. Jó... The post Trump vámol

KonyhaKontrolling

Így lehet meggazdagodni

A múlt héten bemutattam, hogy milyen szintjei vannak a gazdagságnak. A meggazdagodás útjainak leírása előtt fontos ezt átlátni, mert nagy különbség van meggazdagodás és Meggazdagodás közö

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Azonnali hatállyal leállította Paks II. építését az Atomenergia Hivatal a beomlott gödörfalnál!
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
világkereskedelem vám háború