Váratlan fordulat – Az ukrán kémfőnök szerint semmi sem igaz abból, amit eddig tudtunk az észak-koreai katonákról
Globál

Váratlan fordulat – Az ukrán kémfőnök szerint semmi sem igaz abból, amit eddig tudtunk az észak-koreai katonákról

Portfolio
Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szerint nem igazak azok a hírek, melyek szerint az észak-koreai katonák az elmúlt hetekben kivonultak a kurszki frontvonalról: bár kisebb létszámban, de továbbra is harcolnak – írja a The Kyiv Independent.

Budanov egy keddi interjúban azt mondta,

mintegy 8000 észak-koreai katona továbbra is harcol Oroszország Kurszki területén, melynek egy részét Ukrajna megszállás alatt tartja.

A The New York Times január végén számolt be róla, hogy az észak-koreai katonák nagy veszteségeik miatt visszavonultak a frontvonalról. Az ukrán különleges erők szóvivője megerősítette, hogy hetek óta nem találkoztak észak-koreai katonákkal. Kedden a dél-koreai hírszerzés is megerősítette, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KNDK) fegyveresei visszavonultak a frontvonalról.

Budanov azonban tagadta, hogy az utóbbi hetekben eltűntek volna az észak-koreai katonák, szerinte csak a számuk csökkent, és jelenleg azon dolgoznak, hogy kiderítsék, miért.

Várnunk kell egy ideig, hogy meglássuk, vannak-e valódi változások, vagy csak néhány napig alacsonyabb az aktivitás

– mondta az ukrán kémfőnök.

Korábbi jelentések szerint mintegy 12 ezer észak-koreai katona érkezett harcolni a Kurszki területre.

Budanov elmondta, hogy az észak-koreai katonák nagy veszteségek árán is gyalogosan nyomulnak előre az ukrán drónokkal és tüzérséggel szemben. Szerinte ez a Kim Dzsongun észak-koreai diktátorhoz való hűségüknek tudható be, ugyanakkor ez a fatalista magatartás nagyobb kihívások elé állítja az ukrán védelmet.

Címlapkép forrása: Shutterstock

Kiszámoló

Az elszabadult hajóágyú

A frissen megválasztott politikusok esetén az első száz nap után szokás mérleget vonni, hogy mit csinált és mit tartott meg a választási ígéreteiből. Donald Trump esetén képtelenség ennyi

Holdblog

Az AI-fák sem nőnek az égig

A ChatGPT megjelenése óta szinte eszetlenül ömlik a pénz mindenbe, ami mesterséges intelligencia, óriási buborék alakult ki az amerikai részvénypiacon. Azonban bőven megvannak a jelenség... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Állampapír mellett mibe érdemes befektetni?
Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
icc, nemzetközi büntetőbíróság