
Magyarországon ötven év után ismét megjelent a párosujjú patásokat veszélyeztető ragadós száj- és körömfájás. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közlése szerint a betegséget először egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen azonosították Győr-Moson-Sopron vármegyében.
A gyógyíthatatlan, rendkívül fertőző kórokozó gyors terjedése miatt az országos szarvasmarha-, sertés-, juh- és kecskeállomány is veszélyben van. Bár az embereket csak kivételes esetekben betegíti meg a vírus, ők is közvetíthetik azt az állatok felé.
A védekezési protokoll szerint a fertőzött állományokat fel kell számolni, a legelők és állattartó telepek körül pedig védőzónákat kell létesíteni. Ez utóbbi intézkedés számos jelzett turistaút átmeneti lezárását eredményezheti.
Jelenleg két területen van érvényben korlátozás: az Országos Kéktúra Tapolca környéki, Balaton-felvidéki szakaszán, valamint a Heves vármegyei Recsk közelében található Búzás-völgyi-tó partján húzódó zöld jelzésű túraútvonal egy rövidebb részén. További lezárások várhatók a közeljövőben.
A Magyar Természetjáró Szövetség aktívan dolgozik az alternatív útvonalak kijelölésén, ahol erre lehetőség nyílik. A korlátozásokról naprakész információkat tesznek közzé hivatalos felületeiken.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Megbillent a forint a részvénypiaci ütés mellett
Egyre erősebb a dollár, ez sem segít a magyar fizetőeszköznek.
Érkezik a bejelentés: ekkor dőlhet el a Donald Trump által össztűz alá vett ország sorsa
Közeledik az összecsapás.
Durva számokat árult el a hírszerzés: Oroszország a második világháború óta nem szenvedett ekkora veszteséget
Aránytalanul nagy áldozatot hoznak az etnikai kisebbségek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Felújítás vagy építés? - Így lesznek fenntarthatóbbak az épületeink
Hosszú az út egy karbonsemleges épületállomány felé.
Lássuk be! Az egészségügy egy alapvető nemzetstratégiai kérdés
Velkey György János kórházszövetségi elnökkel beszélgettünk a reformelképzelésekről.
Hirtelen megütötték az európai tőzsdéket, gyorsan romlik a hangulat
A magyar tőzsde felülteljesítő.
Szavazz a HOLD-ra, hogy idén is nyerhessünk!
Idén is két portfóliókezelőnket indítjuk a hazai befektetésialap-piac \"Oscar-gáláján\", a Privátbankár.hu Klasszis díjátadóján. De a HOLD-ra is szavazhatsz, mint Az Év Alapkezelője. A
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
Új lendület az energetikában: elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program, aminek a pályázati tervezeteit már nagyon várjuk.
AI vagyok, segíthetek?
Szeretjük-e, ha egy chatbot intézi ügyeinket? Megbízunk-e a mesterséges intelligenciában? Egyáltalán lesz-e más választásunk a jövőben, mint megbízni benne? The post AI vagyok, segíthetek? a
Napi ábra: a Trump coin szárnyalása
Trump a beiktatása előtti napon még gyorsan piacra dobott egy meme coint, hogy pár százezer szerencsétlen embert lehúzzon pármillió dollárra. Ha lúd, legyen kövér, a felesége is eljátszotta
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót? Az örökölt ingatlanok esetében sokan szembesülnek azzal, hogy nemcsak az öröklést kel
Egy műanyag, amely még a papírnál is gyorsabban lebomlik a tengerben
A cellulóz-diacetát minden más műanyagfajtához képest hamarabb esik szét a tengervízben, ez pedig új irányokat nyithat a műanyagszennyezés elleni küzdelemben.


- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Bod Péter Ákos: valami megváltozott a magyar gazdaságban
A volt MNB-elnök a Checklistben beszélt a jelenlegi inflációs hullám okairól.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.