
A következőt szeretnénk, ha a világ néhány nap múlva így nézne ki: egyik fél sem lövi egymást - sem rakéták, sem rakéták, sem golyók, semmi, sem tüzérség. A lövöldözés abbamarad, a harcok abbamaradnak, és elkezdődik a beszélgetés
– mondta Rubio március 12-én, utalva ezzel arra, hogy Moszkva beleegyezése esetén akár napokon belül elkezdődhet a tűzszünet. A külügyminiszter szerint a múlt hónapban tartott amerikai-orosz csúcstalálkozón a moszkvai delegáció nyitottnak mutatkozott a háború „megoldásának” gondolatára.
Készségüket fejezték ki, hogy megfelelő körülmények között, amelyeket nem határoztak meg, hajlandóak véget vetni ennek a konfliktusnak
– magyarázta az újságírók által feltett kérdésekre válaszolva. Elmondta azt is, hogy mélységesen kiábrándító lenne, amennyiben Oroszország elutasítaná a javaslatot, és „világossá tenné a szándékaikat”.
A kijelentés egyben azt is világossá teszi, hogy a „csendes” időszakot Washington és Kijev is úgy képzeli el, hogy ekkor zajlanak a lényegi béketárgyalások a felek között, tehát az esetleges nézetkülönbségek megvitatására is ekkor kerülhet sor. Ez azért lényeges szempont, mert az orosz fél álláspontja még egyáltalán nem ismert, ezért nem tudni, hogy a Kreml még a tűzszünet elfogadása előtt feltételként szabhatja-e meg, hogy néhány kérdést számára megnyugtatóan rendezzenek. A legfrissebb fejlemények, hogy Oroszország átadta a követeléseit az Egyesült Államoknak, de nem tudni pontosan, hogy az mit tartalmazhat. Egy másik terv kiszivárgott – amely nem tudni, hogy mennyiben takarja ténylegesen a Kreml álláspontját –, amely nagyon nehéz tárgyalásokat vetít előre Moszkva és Washington (illetve Kijev) között.
Címlapkép forrása: Sean Gallup/Getty Images
Brüsszel titkos terve: így válhat Európa egy egész szektor nagyhatalmává
Nagy változás jön: Európa titokban átalakítja az iparát és a gazdaságát.
Egyetlen ábra megmutatja: ellenfelei profitáltak Donald Trump keménykedéséből
Átvették a vezetést.
Áttörés előtt állhat a tudomány: alapjaiban kérdőjeleződhet meg, amit eddig hittünk a univerzumról
A sötét energiával kapcsolatos eredmények akár Einstein elméletét is megdönthetik.
Ezt is elintézte az orosz fenyegetés: rettegett fegyvereket telepíthetnek a NATO keleti szárnyára
Lengyelország újraindítaná a gyalogsági aknák gyártását.
Két nagyágyúval a hátuk mögött torpedóznák meg a Brüsszeli döntést a tagállamok
Magyarország is beállt a sorba.
Hatalmas összeget küld Kijevnek az EU, megmozgatják az elkobzott orosz vagyont
Az Európai Unió továbbra is Ukrajna legnagyobb támogatója.
Commerzbank-vezér: Most sem tárgyaltunk az UniCredittel
Saját önálló stratégiájára összpontosít a német bank.
Szavazz a HOLD-ra, hogy idén is nyerhessünk!
Idén is két portfóliókezelőnket indítjuk a hazai befektetésialap-piac \"Oscar-gáláján\", a Privátbankár.hu Klasszis díjátadóján. De a HOLD-ra is szavazhatsz, mint Az Év Alapkezelője. A
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
Új lendület az energetikában: elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program
Elindult a Jedlik Ányos Energetikai Program, aminek a pályázati tervezeteit már nagyon várjuk.
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Napi ábra: a Trump coin szárnyalása
Trump a beiktatása előtti napon még gyorsan piacra dobott egy meme coint, hogy pár százezer szerencsétlen embert lehúzzon pármillió dollárra. Ha lúd, legyen kövér, a felesége is eljátszotta
Az egyházat kijátszó ötlet megreformálta a bankrendszert
Cosimo de\' Medici a 15. század egyik legnagyobb bankára, mint jó szakember azon törte a fejét, hogyan is lehetne jó sok pénzt csinálni a család...
The post Az egyházat kijátszó ötlet megrefor
Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót? Az örökölt ingatlanok esetében sokan szembesülnek azzal, hogy nemcsak az öröklést kel
Egy műanyag, amely még a papírnál is gyorsabban lebomlik a tengerben
A cellulóz-diacetát minden más műanyagfajtához képest hamarabb esik szét a tengervízben, ez pedig új irányokat nyithat a műanyagszennyezés elleni küzdelemben.


- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Bod Péter Ákos: valami megváltozott a magyar gazdaságban
A volt MNB-elnök a Checklistben beszélt a jelenlegi inflációs hullám okairól.
Ismert mintát követ Elon Musk ámokfutása
Sok panasz érkezett az új szervezetre.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.