Egy évtizede észlelt, rejtélyes rádiójelek eredetét fejtették meg a tudósok
Globál

Egy évtizede észlelt, rejtélyes rádiójelek eredetét fejtették meg a tudósok

Portfolio
Egy évtizede azonosított rejtélyes rádiójelek eredetét sikerült nemrég megfejtenie a csillagászoknak. Úgy tűnik, hogy a Nagy Medve csillagkép irányából érkező jelek két, egymás körül keringő, az életpályája vége felé járó csillag mágneses mezejének kölcsönhatásából származnak - írta meg az Independent.

A kutatók több teleszkóp segítségével végzett megfigyelések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a két óránként ismétlődő, hosszú rádiójelek egy vörös törpe és egy a csillagfejlődés végső szakaszában járó fehér törpe típusú csillagból álló párból származnak.

A két csillag olyan szorosan kering egymás körül, hogy mágneses mezőik kölcsönhatásba lépnek egymással.

Amikor a mágneses tereik kétóránként találkoznak, olyan erős rádiójeleket bocsátanak ki, amelyeket a kutatók a földi műszerekkel is képesek befogni.

Korábban az ilyen hosszú rádióimpulzusokat a szakemberek neutroncsillagokhoz kötötték. A Nature Astronomy folyóiratban publikált új tanulmány azonban először mutatja ki, hogy ezek a jelek származhatnak egy kettős rendszerből is, ahol egymáshoz kötött csillagok mozgása generálja őket.

Ezek a rádiójelek rövid felvillanások, amelyek hossza néhány másodperctől akár percekig is tarthatnak. Némileg hasonlóak a gyors rádiókitöréseknek (FRB) nevezett kozmikus jelenségekhez, de a kutatók nem ugyanarról van szó. Az FRB-k továbbra is rejtélyes jelenségnek számítanak a csillagászok körében.

A szakemberek szerint a tanulmányban tárgyalt rádióimpulzusok nagyon hasonlítanak az FRB-khez, de eltérő hosszúságúak. Az impulzusok energiája jóval alacsonyabb, mint az FRB-ké, és általában több másodpercig tartanak, szemben az FRB-k ezredmásodperces időtartamával.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Összkép

A világfelfordulás élhető

Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is

Kiszámoló

A PEG mutató

A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me

Holdblog

Övön aluli ütés a vámháborúban

Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak

Portfolió menedzser

Portfolió menedzser
Portfolio Építőipar 2025
2025. március 27.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Ez is érdekelhet