
A NASA eredetileg szerdán indította volna útnak a SpaceX rakétáját Floridából, amely a Nemzetközi Űrállomás személyzetének váltását szállította volna. A küldetés lehetővé tette volna Butch Wilmore és Suni Williams hazatérését, akik a Boeing Starliner űrhajójának hibája miatt rekedtek az űrben.
Wilmore és Williams tavaly júniusban a Boeing Starliner első tesztlegénységeként utaztak az űrállomásra, ahol eredetileg nyolc napot töltöttek volna el. A kapszula meghajtórendszerének problémái miatt azonban a két űrhajós hazaindulását többször is elhalasztották. Végül, a NASA túl kockázatosnak ítélte, hogy a Boeing járművével térjenek vissza, ezért most
egy SpaceX űrkapszulával hozzák majd őket haza, a Crew-10 küldetés kereteiben.
A SpaceX szerdára tervezett indítását egy hidraulikai probléma miatt kellett elhalasztani, amely a Falcon 9 rakéta földi támogató rendszerének rögzítőkarjánál jelentkezett. A NASA közleménye szerint a pénteki indítást most helyi idő szerint 19:03-ra tervezik.
A küldetést nemrégiben két héttel előrehozták, miután
Donald Trump elnök és tanácsadója, a SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk sürgette Wilmore és Williams korábbi hazahozatalát.
A Crew-10 küldetés normál esetben rutinszerű személyzetcserének számítana, azonban a közelmúltban azonban politikai színezetet kapott Trump és Musk beavatkozása miatt, akik Joe Biden korábbi elnököt hibáztatják a két űrhajós késlekedő hazatéréséért.
A Boeing a Starlinert egy 4,5 milliárd dolláros NASA-szerződés keretében fejlesztette, hogy versenytársa legyen a SpaceX Crew Dragon űrkapszulájának. A Starliner fejlesztését 2019 óta műszaki problémák és költségtúllépések hátráltatják, jelentősen lemaradva a SpaceX hasonló, legalább 4 milliárd dolláros szerződés keretében fejlesztett űrhajójától.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Brüsszel titkos terve: így válhat Európa egy egész szektor nagyhatalmává
Nagy változás jön: Európa titokban átalakítja az iparát és a gazdaságát.
Egyetlen ábra megmutatja: ellenfelei profitáltak Donald Trump keménykedéséből
Átvették a vezetést.
Áttörés előtt állhat a tudomány: alapjaiban kérdőjeleződhet meg, amit eddig hittünk a univerzumról
A sötét energiával kapcsolatos eredmények akár Einstein elméletét is megdönthetik.
Ezt is elintézte az orosz fenyegetés: rettegett fegyvereket telepíthetnek a NATO keleti szárnyára
Lengyelország újraindítaná a gyalogsági aknák gyártását.
Két nagyágyúval a hátuk mögött torpedóznák meg a Brüsszeli döntést a tagállamok
Magyarország is beállt a sorba.
Hatalmas összeget küld Kijevnek az EU, megmozgatják az elkobzott orosz vagyont
Az Európai Unió továbbra is Ukrajna legnagyobb támogatója.
Commerzbank-vezér: Most sem tárgyaltunk az UniCredittel
Saját önálló stratégiájára összpontosít a német bank.
Változás az önkéntes nyugdíjpénztáraknál, pénzt spórolhat Nagy Márton minisztériuma
Közel 1 milliárd forintot spórolhat az NGM.
Szavazz a HOLD-ra, hogy idén is nyerhessünk!
Idén is két portfóliókezelőnket indítjuk a hazai befektetésialap-piac \"Oscar-gáláján\", a Privátbankár.hu Klasszis díjátadóján. De a HOLD-ra is szavazhatsz, mint Az Év Alapkezelője. A
Övön aluli ütés a vámháborúban
Kanada minden eszközt megragad, hogy rávegye Trumpot a termékeikre kivetett vámtarifák visszavonására. Bár az eddigi próbálkozásaik nem jártak sikerrel, most úgy tűnik, megtalálták az USA..
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
AI vagyok, segíthetek?
Szeretjük-e, ha egy chatbot intézi ügyeinket? Megbízunk-e a mesterséges intelligenciában? Egyáltalán lesz-e más választásunk a jövőben, mint megbízni benne? The post AI vagyok, segíthetek? a
Napi ábra: a Trump coin szárnyalása
Trump a beiktatása előtti napon még gyorsan piacra dobott egy meme coint, hogy pár százezer szerencsétlen embert lehúzzon pármillió dollárra. Ha lúd, legyen kövér, a felesége is eljátszotta
Az egyházat kijátszó ötlet megreformálta a bankrendszert
Cosimo de\' Medici a 15. század egyik legnagyobb bankára, mint jó szakember azon törte a fejét, hogyan is lehetne jó sok pénzt csinálni a család...
The post Az egyházat kijátszó ötlet megrefor
Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan csökkentsd az örökölt ingatlan után fizetendő adót? Az örökölt ingatlanok esetében sokan szembesülnek azzal, hogy nemcsak az öröklést kel
Egy műanyag, amely még a papírnál is gyorsabban lebomlik a tengerben
A cellulóz-diacetát minden más műanyagfajtához képest hamarabb esik szét a tengervízben, ez pedig új irányokat nyithat a műanyagszennyezés elleni küzdelemben.


- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
- A háttérben nagyon érdekes orosz-amerikai alku kezd kibontakozni, és ez Magyarországot is érintheti
- Kitálalt a kurszki csatáról az ukrán katona: ez történt valójában Oroszországban
Portfolió menedzser
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Bod Péter Ákos: valami megváltozott a magyar gazdaságban
A volt MNB-elnök a Checklistben beszélt a jelenlegi inflációs hullám okairól.
Ismert mintát követ Elon Musk ámokfutása
Sok panasz érkezett az új szervezetre.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Képes leszel megtalálni a számodra legmegfelelőbb befektetési terméket, miközben olyan gyakorlati stratégiákat sajátítasz el, amiket azonnal bevethetsz a sikeres befektetésekhez!