
Úgy gondolom, meg fog történni
– válaszolta arra Trump, hogy az Egyesült Államok magához fogja-e csatolni a hivatalosan Dániához tartozó Grönlandot. Hozzátette, a szigetre az USA „nemzetközi biztonsága” miatt van szükségük.
Rutte azt mondta, ő mint NATO-főtitkár kívül akar maradni ezen a vitán, de hangsúlyozta az Északi-sarkvidék biztonsági jelentőségét.
Trump maga úgy folytatta, hogy elmondta, Washington 48 jégtörő hajót fog rendelni, ami erősíteni fogja az USA pozícióját ebben a nagyon fontos régióban. Hozzátette, szerinte Dánia nem képes védelmet biztosítani a szigetnek. Sőt, az amerikai elnök szerint Dániának nincs is joga Grönlandhoz:
Egy csónak szállt partra 200 éve vagy valami ilyesmi, és most azt mondják, joguk van rá?
– gúnyolódott Dánián Trump, megjegyezve, hogy a skandináv országgal és Grönlanddal magával is tárgyalni fognak a szigetről.
— NEXTA (@nexta_tv) March 13, 2025
A NATO is szóba került kettejük tájékoztatóján. Trump azt mondta Rutténak, hogy „nagyon jó munkát végez” főtitkárként. Az amerikai elnök szerint a NATO „fokozza a teljesítményét”. Elégedetlenséget fejezte ki azonban azzal kapcsolatban, hogy egyes tagállamok még mindig nem teljesítik a 2 százalékos GDP-arányos elvárt védelmi költést.
Rutte azt mondta, a NATO-tagok le vannak maradva Oroszország és Kína mögött a fegyvergyártás terén, beleértve az Egyesült Államokat.
Több fegyvert kell gyártanunk. Nem teszünk eleget. Sem az Egyesült Államokban, sem Európában. Lemaradásban vagyunk, ha az oroszokhoz és a kínaiakhoz hasonlítjuk
– jegyezte meg a főtitkár.
Hozzátette, bár az Egyesült Államoknak erős védelmi ipara van, többet kell tenni a termelés felfuttatásáért.
Címlapkép: Donald Trump amerikai elnök és Mark Rutte NATO-főtitkár megbeszélést folytat a washingtoni Fehér Ház Ovális irodájában 2025. március 13-án. MTI/EPA/ABACA pool/Yuri Gripas
Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Durva felvetés érkezett: az oltatlan gyerekeket kizárják az iskolákból?
Járványoktól tartanak a vakcinamegtagadás miatt a lengyelek.
Utazási korlátozást vezettek be Isztambulban
A kormányellenes tüntetések miatt lépték ezt meg a hatóságok.
Trump meglépte, 2001. szeptember 11. óta nem történt ilyen
Az elnök ígérete felforgatja a bűnüldözést.
Kritikus infrastruktúra veszélyben? Sürgős vizsgálat indul a reptéri káosz után
A légitársaságok még figyelmeztetnek.
Riasztó számok: friss bűntérkép érkezett
Itt történik a legtöbb betörés, rablás, autólopás Budapesten.
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
A világfelfordulás élhető
Felfordult világban élünk. Hozzászokhattunk az elmúlt hat évben, hogy a körülmények egyik pillanatról a másikra alapvető dolgok változhatnak meg teljesen. Mintha háborognának az Olümposz is
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését? Miért érdemes figyelni az adómentességre? Évről évre egyre több család
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.