
Az elmúlt hetek még a megszokottnál is eseménydúsabbak volt az ukrajnai konfliktussal kapcsolatos lépésekben. Nem újdonság, hogy a terepet Donald Trump uralja, aki naponta tett újabb és újabb bejelentést, gyakran megcáfolva az előző nap mondottakat.
Vlagyimir Putyin viszonylag csendben volt. Apró nüanszokkal megtűzdelve lényegében minden üzenetének az volt a lényege, hogy ő bizony nagyon nyitott a tárgyalásokra, feltéve, ha előre elfogadják minden feltételét.
Volodimir Zelenszkij szenvedett. Óriási erőfeszítéseket tett, hogy csökkentse a fehér házi botrány következményeit. Ezért sok mindenre hajlandó volt, és lényegében elfogadta Trump feltételeit.
A legérdekesebb fejlemény „Tettrekészek koalíciójának” megalakulása volt az, ami azt mutatja, hogy lassan, de talán biztosan ébrednek az európai hatalmak, és most hihetően arra készülnek, hogy az Egyesült Államok helyébe lépjenek Ukrajna megsegítésében, ahol csak tudnak.
Hol is tartunk most március közepén?
- Világossá vált, hogy Trump gyorsan fegyverszünetet akar, és mivel azt gondolja, hogy Ukrajnát könnyebben rákényszerítheti – még ha ez elvtelen és középtávon veszélyes politika is –, inkább Ukrajnára gyakorol nyomást. Egyre növeli a tétet, nem tartja be ígéreteit, amelyeket Ukrajnára vonatkozóan tett, és egyre nyilvánvalóbban Putyinnal áll össze, akár Ukrajna és Európa ellen is.
- Ukrajna harcol. Ellenáll lehetőségeihez képest. Azt gondoljuk, hogy négy-hat hónapig bírja amerikai segítség nélkül is, feltéve ha mások, elsősorban Nyugat-Európa a legfontosabb kérdésekben felsorakozik mögötte, nemcsak szavakban, de tettekben: fegyverszállításokkal. Az orosz előrenyomulás kétségtelen, de csak kis taktikai sikereket ér el, stratégiai áttörésre nincs ereje.
- Érdekes és ígéretes új fejlemény, hogy Nyugat-Európa felébred, és konkrét lépéseket is tesz a katonai együttműködés területén, egyelőre természetesen Ukrajna megsegítésére vonatkozóan. Biztató, hogy Törökország elég határozottan emellé a kezdeményezés mellé állt. És úgy tűnik, még Kínának is kezd elege lenni a háborúból, és igyekszik, természetesen keretek között, Oroszországot is a fegyverszünet felé nyomni.
Számos akadály, nyitott kérdés van még.

1. Biztonsági garanciák Ukrajnának
A NATO-tagság egyelőre lekerült a napirendről, de ezzel együtt fennmarad az Ukrajnának nyújtandó biztonsági garanciák kérdése. Erre számos megoldás létezik, legnagyobb valószínűséggel bilaterális alapon. De még az is elképzelhető, hogy végre rájönnek az okos politikusok, hogy
biztonsági garanciákat nyújtani az Európai Unión belül is lehet – lásd 42(7) cikkely.
Ehhez célszerű lenne a kül- és biztonságpolitikai együttműködést kivenni az általános ügyekből, és a csatlakozási tárgyalásoktól elkülönítve kezelni, lehetővé téve azt, hogy Ukrajna az Európai Uniónak ehhez a szegmenséhez nagyon rövid időn belül csatlakozzon. És lényegét tekintve az amerikaiakkal kötendő, ritkaföldfémekről szóló megállapodás is egyfajta – közvetett – biztonsági garanciának tekinthető.
A megoldásnak mindezekre építve olyannak kell lennie, ami kielégítheti Oroszország jogos biztonsági igényeit. A nagy kihívás annak kezelése, hogy Oroszország ugyan nem tud pozitívan hozzájárulni Európa biztonságához – a legjobb, amit tehet, hogy nem avatkozik be –, de mégis lényegesen befolyásolja azt. Azt gondoljuk, hogy a kiút ebből az ebben a keretben feloldhatatlan ellentmondásból a keretek kitágítása: nem európai, hanem eurázsiai biztonságban kell gondolkodnunk, ahol Oroszország számos kérdésben pozitív hozzájárulást kínálhat (ha akar), ahol Európa biztonsági érdekeinek érvényesülésében komoly együttműködés lehetséges Oroszországgal, és viszont.
2. Területi kérdések
Mint többször megírtuk, ezek rendezése belátható időn belül nem lehetséges, de egy átmeneti modus vivendi kialakítható úgy, hogy az elválasztó vonalat nagyjából a jelenlegi frontvonal mentén húzzák meg, és mindkét fél kijelenti, hogy a saját területe, illetve annak tekintett területek vonatkozásában fenntartja álláspontját, de ideiglenesen elfogadja a status quót.
3. Békefenntartó erők
Új koncepcióra van szükség. Egyrészt továbbra is szükséges egy elválasztó vonal, egy 30-50 kilométeres demilitarizált sáv létrehozása, ahová a békefenntartó erők zöme települ. A korábbi koncepcióktól eltérően azonban nem százezres nagyságrendű erőre kell gondolni, hiszen sokat technikai eszközökkel pótolni lehet. Másrészt viszont, tekintettel a háború eddigi menetére, szükség lesz ilyen erők telepítésére a fontosabb kormányzati központokba és a kritikus infrastruktúra egyes elemeibe (atomerőművek).
Számos más kérdést is meg kell majd oldani, amikre itt és most nem térünk ki. A fentiek a legfontosabbak, és ezek megoldása nélkül nincs tartós tűzszünet, nem is beszélve békéről. De ha ezeket sikerül megoldani, lehetséges a többi kérdés konstruktív megközelítése is. És fordítva is: előrelépés a “kisebb” kérdésekben (fogolycsere) segítheti a nagy kérdések megoldását is.
Következtetések
Ukrajna bajban van. És vele együtt mi is. Nincs elveszve, de sokkal nehezebb helyzetbe került, mint amire akár két hónappal ezelőtt is számíthatunk.
Komoly erőfeszítésekre lesz szükség elsősorban az európai „Tettrekészek koalíciója” részéről, és természetesen Ukrajna részéről, hogy elviselhető feltételekkel kerüljön lebonyolítása a fegyverszüneti folyamat.
Trumpban nem lehet bízni. Nem kell megijedni, mikor nagyon megdöbbentő dolgokat állít, de nem kell nagyon örülni akkor sem, amikor jókat ígér. Csak arra kell figyelni, hogy mit tesz. Mindezzel együtt nem szabad érzelmileg viszonyulni hozzá, a lehető legjobb együttműködést kell vele kialakítani.
Az a transzatlanti viszony, ahogy eddig ismertük az elmúlt 70 évben, már nem létezik. A közös értékek közül nagyon sok erodálódott, az „America first”-politika nyilvánvalóan Amerika pillanatnyi érdekeit az értékek elé helyezi. Hiába próbál Európa még kapaszkodni. Ezt egyébként jól teszi: itt Európán belül még mentsük, ami menthető. De az amerikai-európai együttműködés nem tekinthető adottnak: azt minden alkalommal, minden konkrét esetben ki kell harcolni.
Európa összefogása fontosabb, mint valaha. Az európai civilizáció túlélése függhet tőle. Ennek érdekében európaizálni kell a NATO-t, és végre a sok üres szócséplés után szilárd együttműködést kell létrehozni az Európai Unió és a NATO között, amire a washingtoni szerződés ötödik cikke és a lisszaboni szerződés 47(2) cikkelye megfelelő alapot ad.
Lehetséges szcenáriók
Abból indulunk ki, hogy Oroszország legvalószínűbb reakciója az „igen, de csak akkor, ha…” lesz. És a „ha” elfogadhatatlan feltételeket tartalmazhat. Tulajdonképpen az orosz álláspont elfogadását minden lényeges kérdésben: nem a tárgyalások eredményeként, hanem a tűzszünet és az érdemi tárgyalások megkezdése előfeltételeként.
Ennek alapján a következőképpen alakulhat a helyzet.
- Donald Trump, ígéretének megfelelően, komoly szankciókat vezet be Oroszország ellen. Ezek jó esetben meggyőzhetik Putyint, hogy üljön tárgyalóasztalhoz, bár az eredmény ez esetben sem garantált.
- Az amerikai szankciók nem érik el a kívánt eredményt, Oroszország folytatja a háborút. Trump ebben az esetben széttárhatja a kezét és mondhatja: „én megpróbáltam, a felek nem hajlandóak, kivonulok a folyamatból”. Vagy nagymértékben fokozza Ukrajna támogatását, és ez, a megnövelt európai támogatással együtt, mégis jobb belátásra téríti Putyint. De az sem elképzelhetetlen, és ez a legnagyobb veszély, hogy Trump elfogadja az orosz feltételeket, vagy legalábbis azok nagy részét, és ismét Ukrajnát teszi felelőssé a háború folytatásáért, és vele szemben vezeti be a más jól ismert büntetőintézkedéseket.
- Ha a helyzet nagyon kedvezőtlenül alakul, elképzelhető kormányváltás Ukrajnában. Nem feltétlenül a “Trojka” (Valerij Zaluzsnij volt főparancsnok, Petro Porosenko volt elnök, Julija Timosenko volt miniszterelnök) valamelyik tagjának elnökké válásával, inkább egy szakértői „egységkormány” létrehozásával, amelyet nem nyomnak a háború terhei, amely nem tehető felelőssé a vereségért, és ezért inkább hajlandó lehet egy Ukrajna számára nagyon kedvezőtlen kompromisszumra, amit Trump támogatna, az európaiak pedig fogcsikorgatva eltűrnének.
Csak az a biztos, hogy semmi sem biztos. És az, hogy nehéz idők várnak Ukrajnára. De Európára is.
Címlapkép forrása: Salah Malkawi/Getty Images
Hatalmas orosz dróntámadás közepette fontos találkozóra készülnek az ukránok - Háborús híreink szombaton
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Durva felvetés érkezett: az oltatlan gyerekeket kizárják az iskolákból?
Járványoktól tartanak a vakcinamegtagadás miatt a lengyelek.
Utazási korlátozást vezettek be Isztambulban
A kormányellenes tüntetések miatt lépték ezt meg a hatóságok.
Trump meglépte, 2001. szeptember 11. óta nem történt ilyen
Az elnök ígérete felforgatja a bűnüldözést.
Kritikus infrastruktúra veszélyben? Sürgős vizsgálat indul a reptéri káosz után
A légitársaságok még figyelmeztetnek.
Riasztó számok: friss bűntérkép érkezett
Itt történik a legtöbb betörés, rablás, autólopás Budapesten.
Portfólió optimalizálás - Philip Morris
A PM csomagom bekerülési ára kb. 75 dollár, most 150 dollár felett van az árfolyama, van rajta 100% haszon. Ez a legnagyobb értékű részvénycsomag az osztalékportfóliómban. A hozama 7,19%, ami
Balásy Zsolt: A kakaós palacsinta lesz az urak jele
Csillan a hideg a hajnali aszfalton. Kászálódom be a taxiba, TV-stúdióba megyek. Hirtelen háromba is, egy inflációs adat miatt. Innen is tudhatom, az infláció visszatért!...
The post Balásy Zso
NAV 2025-ös ellenőrzési terve - kiemelt jelentősége lesz a támogató eljárásoknak
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös ellenőrzési terve meghatározza azokat a területeket, amelyekre az adóhatóság kiemelt figyelmet fordít. Az előző évekhez hasonlóan a kockázatelemz
A PEG mutató
A részvényértékelés egyik legismertebb mutatója a P/E ráta, vagyis a részvény ára osztva az éves egy részvényre jutó eredménnyel. (Price/Earnings) Ez a mutató azt mutatja meg, hogy ha ma me
Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan optimalizálhatod a két vagy több gyermekes családok adófizetését? Miért érdemes figyelni az adómentességre? Évről évre egyre több család
Öntanuló algoritmusok az energetikában: szupererő az AI-ban
ChatGPT, Gemini, DeepSeek - gyakorlatilag heti szinten lát napvilágot egy-két mesterséges intelligenciára (AI) alapozott fejlesztés, újabb és újabb, az üzleti és a szemé
Elkényelmesedés, túlterheltség vagy döntési fáradtság
Van ugyan néhány furcsa szerzet, akiknek a pénzügyi tudatosság a hobbija, de a legtöbb ember számára komoly megerőltetést jelent. Ennek megfelelően sokszor előfordul, hogy nincs elég erőnk re
Újabb magyar ügy az Európai Bíróság előtt: GDPR és nemi identitás
Az Európai Bíróság március 13-án ítéletet hirdetett a C‑247/23. sz. [Deldits] ügyben, amelyben a Fővárosi Törvényszék a helyesbítéshez való joggal (GDPR 16. cikk), illetve a pontoss


- Brüsszelben egyszerűen átlépik a magyar vétót, Európa integrációja felé fordulnak
- Árrésstop: drasztikus lépésekre készül a Spar
- Belepiszkál a lakossági bankszámlákba a kormány, mégis hová vezet ez?
- Azonnali döntést hozott Putyin a Trumppal való beszélgetés után: ki is adta a parancsot a hadseregnek
- Mára biztossá vált: plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok
Portfolió menedzser
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Súlyos vége lehet a BYD elleni EU-s vizsgálatnak
Tiltott támogatásokat keresnek.
Óriási biznisz a rovarfehérje-gyártás, a magyar piac is készülhet a jövőre
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.
Izrael újra megtámadta Gázát – De miért éppen most?
Csicsmann László egyetemi tanár értékelte a helyzetet a Checklistben.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.