
A Harvard egyike azon elitegyetemeknek, melyek finanszírozását górcső alá vette a Trump-adminisztráció. Bár a Fehér Ház hivatalos indoklása szerint a cél a sokszínűségi programok (DEI) és a antiszemitizmus elleni küzdelem, Alan Garber, az egyetem elnöke hétfőn azt írta,
a követelések valójában a felsőoktatás "közvetlen kormányzati szabályozását" célozzák.
Egyetlen kormánynak – függetlenül attól, hogy melyik párt van hatalmon – sem kellene diktálnia, hogy a magánegyetemek mit taníthatnak, kit vehetnek fel és alkalmazhatnak, és milyen tanulmányi és kutatási területeket folytathatnak
- érvelt Garber tegnapi levelében. Az elnök szerint Trumpék követelései sértik az intézmény szólásszabadsághoz fűződő alkotmányos jogait.
Az egyetem elutasította a Trump-adminisztráció javaslatát, amely 9 milliárd dollárnyi szövetségi támogatás folyósításával járt volna. A kormányzat követelései között szerepelt
- a Harvard tanszékeinek külsős ellenőrzése az antiszemitizmus szempontjából és a "nézőpontok sokszínűségének" biztosítása érdekében;
- az, hogy a felvételi döntések érdemen alapuljanak, és ne bőrszín, faji, vallási, nemi vagy nemzeti származás alapján szülessenek;
- "az amerikai értékekkel szemben ellenséges" nemzetközi jelentkezők elutasítása;
- valamint a reformok végrehajtásáról szóló negyedéves jelentések benyújtása a szövetségi kormánynak 2028-ig.
A Harvardot képviselő ügyvédek azt közölték a kormányzattal, hogy az egyetem "nyitott a párbeszédre", de nem teljesíti azokat a követeléseket, amelyek túlmutatnak az adminisztráció "törvényes hatáskörén."
az elmúlt hetekben Több amerikai egyetem is tárgyalásba kezdett a trump-kormánnyal, hogy elkerülje a szövetségi finanszírozás csökkentését.
A Columbia például sajtóhírek szerint teljesítette Trump több követelését, és jelentős befolyást adhat a kormánynak az egyetem működése felett.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Már látni a fényt az alagút végén: Bessent szerint közeleg Amerika nagy megállapodása Kínával
Trump tárgyalási technikáit is dicsérte.
Kiderült: Magyarország szomszédjában építik meg az európai fegyverkezéshez kulcsfontosságú hadihajókat
Nőtt a rendelés darabszáma.
Valósággal ellepik az amerikai F-35A lopakodó vadászgépek a világ legsötétebb diktatúrájának szomszédját
Nagy átcsoportosítások kísérik a döntést.
Kemény üzenetet küldött Trump, váratlan bejelentést tett Putyin - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Amerikai elemzőház: Oroszország a háború folytatására készül, teljesen új taktikát dolgoztak ki Moszkvában
Ezzel védenék ki a háború leghalálosabb támadásait.
Elárulta az amerikai külügyminiszter, hogy pontosan milyen békefeltételeket képzelnek el Ukrajnában
Éppen ezekről egyeztetnek most a felekkel.
Itt lehet a fordulat: hamarosan pont kerülhet az évtizedek óta húzódó súlyos feszültség végére
A felek egyetértenek az időpontban.
Kína AI-ban is leversenyez mindenkit
Peking legutóbbi karácsonyi ajándéka a Nyugatnak a DeepSeek nevű AI-bomba volt, amely komoly felfordulást okozott a Wall Streeten, legalábbis annak techorientált részén. A nyugati féltekén...
T
Egy despota harca a piaccal
Egy fékeket vesztett rezsim épp visszaél egy fékevesztett helyzettel. Amióta Erdoğan az elnök, a török líra folyamatosan gyengül. Ez a folyamat az elmúlt négy évben...
The post Egy despota ha
Unicredit ingyenes számlacsomag
Mint mindenki másnak, nekünk is megszüntették a Raiffeisen Gold2 számlacsomagunkat, helyette választhattuk volna az új Prémium számlákat, aminek a legnagyobb hátulütője az, hogy havi egymilli
Lassan, de zöldül a globális villamosenergia-termelés
Kedvező folyamatok látszanak a villamos energia terén is, hiszen a tavalyi termelésnövekedés nyolcvan százalékát már a megújuló energiaforrások és a nukleáris energ
Háromszor annyiból enni tízmilliókba kerül!
Amikor online feljön a kérdés, hogy mennyit költenek az emberek ételre, legtöbbször már nem is válaszolok. Ennek fő oka, hogy a mi családunk költései annyival le vannak maradva a tipikustól (
Sokszínűség és befogadás: ESG fókuszban a vállalati kultúra
A fenntarthatósági szempontok (ESG - Environmental, Social, Governance) ma már nem csupán a környezetvédelemről és a szabályozási megfelelésről szólnak. A \"Social\" (társadalmi) pillér ugya
Elszigetelt bunkerek versengése - Mind autarkisták leszünk
Greg Jensen a Wall Street Journal hasábjain megjelent \"Mind merkantilisták vagyunk\" írása Milton Friedman 1965-ös \"Mind Keynesiánusok vagyunk\" kijelentését próbálta átformálni a modern kor
Az AI hatása a gazdasági fejlettség egyenlőtlenségeire: előnyt növel vagy lemaradást csökkent?
A kutatások és történelem alapján mely országok lehetnek az AI nyertesei és ez mitől függ? Az egyes országokban eltérő mértékben érvényesülhet az AI potenciális növekedési hatása, amit


- Utódlás: Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója
- Karnyújtásnyira volt az ukrajnai háború lezárása – Tényleg egyetlen dolog miatt borul most minden?
- Mától kaphatók az új lakossági állampapírok – melyikbe érdemes most befektetni?
- Brüsszel bekeményít: az EU komolyan nekimegy a belső fenyegetéseknek
- Elhunyt Ferenc pápa - Egy korszak ért véget a katolikus egyházban
Évtizedek óta nem látott változás az OTP-nél – Mi jöhet most?
Csányi Péter veszi át édesapjától a vezérigazgatói pozíciót.
Megállíthatatlan a földek drágulása, de nem mindenki profitálhat belőle
Drámai áremelkedés tapasztalható: 2010 óta közel négyszeresére emelkedtek a termőföldárak Magyarországon.
Miért járt kétszer Magyarországon Ferenc pápa? És mi lesz az egyházfő öröksége?
A Checklistben Hortobágyi T. Cirill főapátot, a Pannonhalmi Főapátság vezetőjét kérdeztük.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.