
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közös államfőjelöltje, Crin Antonescu kedden azután hívott össze sajtótájékoztatót az ügyben, hogy a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) egyik határozatából kiderült: 1988. január 13-án jelentést írt a kommunista titkosrendőrségnek.
Az Agerpres szerint a CNSAS leszögezi: a testület által megvizsgált dokumentumok alapján Antonescunak a továbbiakban nem volt kapcsolata a Securitatéval, nem volt altisztje vagy tisztje az akkori belügyi szerveknek, és
mivel a barátjáról kihallgatáson nyilatkozott, nem minősül a Securitate ügynökének vagy azzal együttműködő személynek.
A CNSAS a román törvényi előírásoknak eleget téve valamennyi államfőjelöltnek megvizsgálta az esetleges kapcsolatát a kommunista titkosrendőrséggel, így bukkant rá az Antonescu által saját névvel aláírt 1988-as jelentésre. Az ügyet feltáró G4Media hírportál példátlannak nevezte, hogy a testület határozatát úgy hozta nyilvánosságra, hogy az Antonescu által írt jelentést nem tette közzé. Hozzátette: utóbbi jelentést Antonescu tárhatja nyilvánosság elé.
Antonescu a sajtótájékoztatón elmondta: kéri a jelentés nyilvánosságra hozatalát, és maga ismertette az újságírókkal az eset részleteit.
Mint mondta, 1988-ban Tulceában volt történelemtanár, amikor egy barátja Bulgáriába utazott, és onnan megpróbált Ausztriába disszidálni, de sikertelenül, így hazatoloncolták. Mivel távozása előtt más barátai mellett Antonescunál is hagyott személyes holmijából, a Securitate a többiekkel együtt őt is behívatta jelentést tenni az ügyben - mondta Antonescu. Közölte: jelentésében csak arra tért ki, hogy baráti kapcsolatban áll az illetővel, és tudott a bulgáriai utazásáról, de a disszidálási tervéről nem. Barátjának később végül Jugoszlávián keresztül sikerült disszidálni, és jelenleg Kanadában él - tette hozzá. Leszögezte: megfigyeltként írta a jelentést, és semmilyen különleges információval nem szolgált. Az Antena3 hírtelevízió az államfőjelölt barátját, Stefan Costachét is megszólaltatta, aki elmondta:
megosztotta menekülési tervét Antonescuval, de az államfőjelölt nem árulta be a Securitaténál, különben nem sikerült volna disszidálnia.
A News.ro hírportál által a napokban közölt felmérés adatai szerint az államfőválasztás első fordulójában a többi parlamenti párt által szélsőségesnek tartott Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) jelöltje, George Simion a szavazatok 26 százalékát, a kormánykoalíció közös jelöltje, Crin Antonescu a 23 százalékát, míg a független Nicusor Dan a 19 százalékát kapná.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Lefelé vették a tőzsdék az irányt Amerikában
Csendes, de mínuszos kereskedést hozott a csütörtök.
Magyarázatot követel a magyar kormánytól a Nemzetközi Büntetőbíróság
Május 23-ig várnak választ.
Vészhelyzet az élelmiszerbiztonságban: Leállították a kulcsfontosságú tesztprogramot
A lépés hátterében a létszámcsökkentések állnak.
A világjárványnál is jobban átírta a terveket Trump vámháborúja
Begyorsultak a célárvágások..
Lépett a kormány: 400 település korlátozhatja a beköltözést Magyarországon
Itt vannak a részletek.
Nagy a baj: alig néhány napja maradt túlélésre a vasműnek
A gyár jövője a termelőeszközök értékesítésétől függ.
TAO és HIPA bevallás 2025: mire figyeljenek a cégek?
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési határidő. Az éves adót bevalló társaságoknak az idei évben 2025. júniu
Hőre hangolva - milliárdos lehetőség a távfűtési rendszerek megújítására
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati felhívás, amely a távhőszolgáltatók előtt nyit kaput az energiahaték
A környezeti zaj hatása a gyermekek olvasási képességére és viselkedésére Európában
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség elemzése szerint a közlekedési zaj rontja a gyerekek olvasási képességét és viselkedését.
Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért népszerűek az állampapírok válság idején? A tőzsdei ingadozások és a ma
Megint a HOLD lett az Év Alapkezelője
Kilencedik alkalommal, zsinórban harmadjára lett a HOLD az Év Alapkezelője a hazai befektetési alapok Oscar-gáláján, a Klasszis 2025 díjátadón. A Deep Value Részvény Alap és...
The post Megin
Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Tanuljunk a múltból, tervezzünk a jövőre - így lehet biztonságosan hitelt felvenni A devizahitelek generációs traumája A devizahitelek miatt egy egé
A francia Klímatanács 2024. évi jelentése
A francia Klímatanács szerint az ország eddigi intézkedései nem lesznek elegendőek a 2050-re célul kitűzött karbonsemlegesség megvalósításához.
Jövedelmező a vállalkozásod?
A mai tanácsadáson szintén szóba került, hogy sok vállalkozó elfelejti beárazni a saját tulajdonában lévő eszközök úgynevezett alternatíva költségét (kiadhatnám másnak is a saját üzl

Idén is motivált női vállalkozókat keres a Visa She’s Next program (x)
Anyagi támogatás és egyéves mentorálás várja a program nyerteseit

- Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
- Tökéletes vihar készül a tőzsdéken: akár 2008 óta nem látott zuhanás is jöhet
- Évszázados, régóta elfeledett fegyverhez nyúl Donald Trump: egy egész féltekéről söpörnék ki Kínát
- Szép csendben egy másik ország lehet EU-tag hamarosan, amíg a világ Ukrajnáról beszél
- Példátlan esélyt kapott Putyin Donald Trumptól - Hamarosan végleg eldőlhet Ukrajna sorsa?
Sokakat megrémisztett a Fed-elnök beszéde – Hova mehet most a pénz?
Estek a piacok a beszéd hatására.
Budakeszitől az USA-ig: a Mayer Szörp hihetetlen sztorija
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Tízmilliárdokba kerülhet a száj- és körömfájás, napról napra nő a veszteség
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.