Két legyet egy csapásra: Trump váratlan húzása épp az egyik legfontosabb szövetségesének fáj igazán
Globál

Két legyet egy csapásra: Trump váratlan húzása épp az egyik legfontosabb szövetségesének fáj igazán

Portfolio
Az amerikai légierő egy Patriot légvédelmi rakétarendszert Izraelből Ukrajnába költözteti, miután azt felújítja. A lépés hátterében egyszerre több szándék is meghúzódhat – számolt be a Middle East Eye.

Információk szerint Washington egyszerre két dolgot is elérhet, mivel egyszerre jelzi a szándékait Ukrajnának és Iránnak is. Az áttelepítés azt mutatja, hogy Donald Trump amerikai elnök szeretné helyreállítani a kapcsolatát Ukrajnával, ennek jegyében az egyik legkritikusabbnak számító területen, a légvédelemben nyújtana segítséget. A két vezető Ferenc pápa temetésén találkozott egymással a Vatikánban, ahol rövid időre leültek egymással beszélgetni. A kiszivárgott információk szerint éppen erről váltottak néhány szót. A döntés kevésbé számít meglepetésnek, mivel a két ország megkötötte egymással az ukrajnai ásványok kitermeléséről szóló megállapodását.

Ezzel együtt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy

az Egyesült Államok Iránnak is gesztust küld.

A síita hatalom ugyanis éppen most próbálja megkötni a saját atomalkuját Washingtonnal. Korábban az amerikai fél éppen azzal próbálta érvényesíteni az akaratát, hogy maximálisra tekerte a nyomást Teheránon, hogy ezzel kényszerítsék tárgyalóasztalhoz. Miután ez összejött és Irán hajlandó volt megbeszéléseken részt venni, sokáig arról szóltak a hírek, hogy Trump nagyon szoros határidőt adott a másik félnek, ellenkező esetben bombatámadásokat helyezett kilátásba.

Most azonban úgy tűnik, hogy a Fehér Ház mégis megváltoztatja az eddigi álláspontját, és kis lépésekkel jelzi, hogy hajlandó csökkenteni a nyomáson. A lépés időzítése Jeruzsálem számára nem ideális, mivel éppen a napokban érte csapás a Ben Gurion repülőtér közelében lévő területet, erre pedig az ország csúcsmodern légvédelmi berendezései sem tudtak megfelelően reagálni.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes online előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Ez is érdekelhet