
Segítséget ajánlott Trump a konfliktus rendezésére
Donald Trump amerikai elnök szerdán röviden megszólalt az India és Pakisztán közötti konfliktusról, és segítséget ajánlott a feleknek.
Már szemtől szemben álltak egymással, úgyhogy remélhetőleg most már abba tudják hagyni, de én mindkettőt ismerem. Mindkét országgal nagyon jól kijövünk, mindkettővel jó a kapcsolatunk, és szeretném, ha ennek vége lenne. És ha bármit tehetek, hogy segítsek, megteszem. Ott leszek
– mondta Trump.
(CNN)
Pakisztán azt ígérte, csak katonai célpontokat támadnának Indiában
Khawaja Asif pakisztáni védelmi miniszter azt mondta, csak katonai célpontokat támadnának Indiában, civileket nem.
(CNN)
Meglepő helyről aggódnak a konfliktus miatt
Az afganisztáni tálib vezetés külügyminisztériuma szerdán aggodalmát fejezte ki az India és Pakisztán közötti viszony elmérgesedése miatt, és önmérsékletre intette a feleket.
Az afgán külügyminisztérium az X-en közzétett üzenetében párbeszédet sürgetett a vitás ügyekben, valamint kiemelte, hogy „a biztonság és a stabilitás a régió minden országának közös érdeke”.
(MTI)
Úgy tűnik, talán sikerül elkerülni a háborút
India nemzetbiztonsági kabinetje közölte: nem lesznek újabb válaszcsapások Pakisztán ellen, ha Pakisztán nem lő vissza.
Most úgy tűnik, Pakisztán nem lő vissza: Sebaz Sarif miniszterelnök arról beszélt a törvényhozás előtt, hogy országának védői jól reagálták le a helyzetet, arányos válasz született Indiával szemben.
Sarif egyelőre nem hergeli tovább a helyzetet
Még mindig beszél a pakisztáni miniszterelnök: továbbra is úgy tűnik, nem készül tovább eszkalálni a helyzetet.
Sebaz Sarif többnyire az indiai támadás körülményeiről, illetve a pakisztáni haderő védelmi reakciójáról beszél.
Azt állítja, India 80 repülőgéppel támadta meg Pakisztánt, ebből a légvédelem ötöt lelőtt.
Arra is kitért, hogy a pakisztáni repülőgépek nem mentek át az indiai légtérbe, országhatáron belülről nagy hatótávolságú rakétákat lőttek rá az ellenségre.
Sarif továbbra is tagadja, hogy Pakisztán állna a kasmíri terrortámadás mögött: azt mondja, készek együttműködni nemzetközi szervezetekkel a terrorizmus elleni küzdelemben.
Beszél a pakisztáni miniszterelnök
Sebaz Sarif a parlament előtt beszél éppen, miután véget ért a pakisztáni nemzetbiztonsági tanács ülése, első szavai alapján úgy fest, nem lesz további eszkaláció.
Allah kegyelméből és a népünk imáinak köszönhetően ezt az erőszakos cselekményt méltó módon megválaszoltuk"
- mondta a politikus.
A beszéd még csak most kezdődött, frissítjük a cikket, ha további információk lesznek.
Pakisztán: háborús cselekmény történt, minden jogunk megvan a válaszcsapáshoz
Közleményt adott ki a pakisztáni nemzetbiztonsági tanács, melyben elítélték India támadását és közölték, hogy Iszlámábádnak minden joga megvan válaszcsapást indítani.

Háborús feszültség az atomhatalmak közt: India nyíltan elmondta, lesz-e újabb támadás
Adzsit Dovál, India nemzetbiztonsági szóvivője sajtótájékoztatót tartott az elmúlt percekben, mely során arról beszélt, hogy országa nem fog tovább eszkalálni Pakisztánnal szemben, ha a szomszédos ország nem támad ellen.

Újabb videók a támadásról
Az indiai haderő újabb felvételeket publikált a Pakisztán elleni támadásokról: nyolc, rendkívül rossz minőségű videó jelent meg, jelölve az eltalált települések nevét.
| Indian Army releases videos of Indian strikes on Pakistani terror camps. Nine terrorist camps were targeted and successfully destroyed.(Videos Source: Indian Army) #OperationSindoor
— ANI (@ANI) May 7, 2025
Indiában is meetingelnek
Narendra Modi indiai miniszterelnök a katonai vezérkar, biztonsági kabinet és védelmi minisztérium vezetőivel tanácskozik, betervezett európai útját le is mondta a vezető.
Újabb felvétel egy repülőgép-roncsról
Újabb felvétel jelent meg az indiai légierő vélt veszteségeiről: ezúttal a pakisztáni határtól 70 kilométerre található Bathinda légibázis térségében találtak egy roncsdarabot.
A felvételen szereplő roncs egy Rafale-vadászgép hajtóművének tűnik, nem üzemanyag-tartálynak.
Link to the Indian Air Force Rafael multirole fighter jet wreckage footage: Location: Near Bathinda AFB Coordinates: 30.3696716, 74.8863017Distance: 50 miles East of India Pakistan International BorderOperated by: IAF No. 17th Squadron https://t.co/yC5idyMaSZ
— FlashPoint (@_Cyber_Warfare) May 7, 2025
India szerint 70 terroristát likvidáltak
A tegnapi, Pakisztán elleni csapásban India 70 iszlamista terroristát likvidált - állítja ezt az indiai katonai vezérkar szóvivője.
Pakisztán szerint kizárólag civilek haltak meg, 26 ember összesen.
Hamarosan megszólal a pakisztáni miniszterelnök
Sebaz Saríf jelenleg a pakisztáni nemzetbiztonsági tanáccsal ülésezik, ha a testület felállt az asztaltól, a politikus nyilvános beszédet fog tartani.
Jó esély van rá, hogy most dől el, milyen ellencsapás lesz Iszlámábád részéről a tegnapi támadásra.
India tagadja a veszteségeket
India tagadja, hogy a pakisztáni légvédelem lelőtt volna indiai repülőgépeket: azt állítják, a Kasmírban talált roncsok "eldobott üzemanyagtartályok" és nem vadászgépek maradványai.
A délelőttöt eddig a diplomácia uralta
Az éjjeli rakétacsapások és tüzérségi támadások után megnyugodni látszik a helyzet: beszélnek a politikusok, üzengetnek a diplomaták, a nemzetközi közösség tagjai pedig higgadtságra szólították fel Pakisztánt és Indiát is.
Feszült a helyzet, de a háború még mindig elkerülhető. Mindenki azt várja, lesz-e pakisztáni válaszcsapás a nap folyamán.
Üzent Kína a két forrongó országnak
Kína szerdán felszólította Indiát és Pakisztánt, hogy maradjanak nyugodtak, tanúsítsanak önmérsékletet és tartózkodjanak olyan lépésektől, amelyek tovább bonyolítanák a kialakult helyzetet - közölte szerdán a kínai külügyi tárca.
A tárca szóvivője sajnálatosnak nevezte a szerda hajnalban pakisztáni célpontokra mért indiai katonai csapásokat, és Kína aggodalmát fejezte ki a fejlemények miatt.
India és Pakisztán egymás és Kína szomszédjai is, és mindig is azok lesznek. Kína ellenzi a terrorizmus minden formáját" -
közölte a szóvivő.
Arra kérjük mindkét felet, hogy a béke és a stabilitás érdekében cselekedjenek, maradjanak nyugodtak, tanúsítsanak önmérsékletet, tartózkodva minden olyan cselekedettől, amely csak tovább bonyolítaná a helyzetet"
- jelentette ki.
Peking és Újdelhi kapcsolatai javultak az elmúlt időszakban, Pakisztánnal pedig szoros gazdasági kapcsolatokat ápol Kína. Peking többször is felszólította a pakisztáni kormányt, hogy tegyen átfogóbb intézkedéseket, miután a délnyugat-pakisztáni militáns csoportok korábbi támadásai kínai munkásokat is célba vettek.
(MTI)
Pakisztán behívta az indiai ügyvivőt
Pakisztán hivatalos jegyzéket nyújtott át India ügyvivő nagykövetének, tiltakozva a területét ért támadások miatt.
A jegyzékben az olvasható, hogy a katonai csapások sértik az ENSZ egyezményeit, a nemzetközi jogot és a két oldal diplomáciai kapcsolatait.
2019 óta nincs indiai nagykövet Pakisztánban.
Videó a Pakisztán elleni csapásokról
Az indiai hadsereg közölte az alábbi képsorokat: azt kommentálták, hogy "terrorista táborokat" céloztak és hogy "egyetlen civil sem halt meg."
| Video shows multiple hits on the Mundrike and other terrorist camps in Pakistan and PoJKCol. Sofiya Qureshi says, #WATCH
— ANI (@ANI) May 7, 2025
Kilőtték az első rakétákat, megszólalt a tüzérség - Kirobbant a háború két atomhatalom közt?
Néhány órája India kilőtte az első rakétákat Pakisztánra: megindult a napok óta emlegetett válaszcsapás a kasmíri terrortámadásra. Iszlámábád tüzérségi tűzzel válaszolt, sokan meghaltak a kasmíri demarkációs vonal mentén. Nagyon úgy fest, hogy az indiai légierő a támadás közben súlyos veszteségeket szenvedett: legalább három vadászbombázó lezuhant. A katonai műveletek intenzitásából és célpontjaiból egyelőre arra lehet következtetni, hogy alacsonyabb az esélye a teljes körű háborúnak, de a helyzet mindenképpen sérülékenynek nevezhető.

India szerint Pakisztán támadásra készült
Ma reggel sajtótájékoztatót tartott az indiai kormány: ebben a haderő teljesítményét méltatták és arról beszéltek, hogy Pakisztán követte el a kasmíri mészárlást, melyet Újdelhi nem hagyhatott megtorlás nélkül.
Az indiai kormány szerint Pakisztán újabb támadásra készült, ezt pedig India nem hagyhatta - ez a fő indoka a mai katonai csapásoknak.
India hangsúlyozta: terroristákat támadtak a mostani csapás során, az akció sikeres volt.
Kiürítik a kasmíri ütközőzónát
Kasmír régió indiai részén evakuációt rendeltek el a polgári lakosság körében: azokat a településeket ürítik ki, melyek közel fekszenek a pakisztáni uralom alatt lévő területeket határoló demarkációs vonalhoz.
Lezárták a reptereket Indiában
India északi és keleti részén polgári minden repteret lezártak, tartva a pakisztáni légvédelmi tevékenységtől.
Hamarosan sajtótájékoztatót tart az indiai kormány.
Ellentámadást indított Pakisztán: India szerint sokan meghaltak
A pakisztáni hadsereg tüzérségi tűzzel válaszolt a területét ért indiai támadásra: Újdelhi ma reggel közölte, hogy az ellencsapásnak hét halálos áldozata van és 38 ember megsérült – mind polgári személyek.

Megtámadta India Pakisztánt: részletes jelentés érkezett a célpontokról
Közzétette a Times of India a hindu többségű ország Pakisztán elleni csapásainak célpontjait.

Egymásnak esett két atomhatalom: úgy néz ki, máris súlyos veszteséget szenvedett az indiai légierő
Ma reggeli hírek szerint három vadászgép zuhant le Kasmírban, abban a vitatott hovatartozású régióban, melyért India és Pakisztán most katonai konfliktusba keveredett.

Mit mond Donald Trump?
Donald Trump amerikai elnök kedden az Ovális Irodában „szégyenletesnek” nevezte a helyzetet. Az Egyesült Államok megpróbálta csillapítani a feszültséget, Marco Rubio külügyminiszter a múlt héten mindkét féllel felvette a kapcsolatot.
„Régóta harcolnak” – mondta Trump. „Csak remélem, hogy nagyon gyorsan véget ér" - fejtette ki az amerikai elnök.
Válaszoltak a pakisztáni erők?
India helyi idő szerint szerda reggel kiadott közleményében azt nyilatkozta, hogy nem célzott meg pakisztáni katonai létesítményeket az április 22-i támadásra adott „pontos és visszafogott válaszként”. Később azt közölte, hogy a pakisztáni erők tüzérségi tűzzel válaszoltak Kasmír India által ellenőrzött részeire.
Pakisztán védelmi minisztere, Khawaja Muhammad Asif egy televíziós interjúban azt mondta, hogy India repülőgépei a csapások során soha nem léptek be Pakisztán légterébe, amelyek a hadsereg szerint csak civileket céloztak meg, és hogy az ország megtorolja a támadást. Pakisztán légterét lezárták az indiai csapás után – közölte Abdullah Hafeez, a Pakistan International Airlines Corp. szóvivője egy szöveges üzenetben.
Sehbaz Sharif pakisztáni miniszterelnök gyáva cselekedetnek nevezte India támadását, és azt mondta, hogy a nemzet megtorolja a támadást - írja a Bloomberg hírügynökség.
Újabb videó a rakétatámadásról
Az első videó a pakisztáni Muridke-ben található Tayyaba mecsetről, amelyet indiai rakéták találtak el. A mecsetet a Lashkar-e-Taiba (LeT) iszlamista terrorszervezet üzemelteti.
BREAKING:First video of the Tayyaba mosque in Muridke, Pakistan that was just struck by Indian missiles.The mosque is ran by the Islamist terrorist organization Lashkar-e-Taiba (LeT) pic.twitter.com/1UOrAsgu8y
— Visegrád (24) May 6, 2025
Két indiai gépet lelőttek?
A pakisztáni média azt állítja, hogy a pakisztáni légierő lelőtt két indiai repülőgépet.
Pakisztán miniszterelnöke, Shahbaz Sharif közben kijelentette: „Pakisztán most válaszol az indiai támadásokra”.
Miért ez a művelet neve?
Az indiai hadsereg „Sindoor hadműveletnek” nevezte el a pakisztáni és pakisztáni fennhatóság alatt álló Kasmírban végrehajtott rakétatámadásokat. Ez a név jelentőségteljes.
A Sindoor a hindi nyelven a cinóbervöröst jelenti, amelyet a házas hindu nők gyakran a homlokukra kennek. A hadművelet neve utal arra a módra, ahogyan a támadók április 22-én 26 embert – szinte kivétel nélkül turistákat – lőttek agyon az indiai fennhatóság alatt álló Kasmírban, Pahalgamban.
A támadás váltotta ki az India és Pakisztán között fokozódó feszültséget, amely a magyar idő szerint kedd esti támadásokhoz vezetett.
Több túlélő beszámolója részletesen ismertette, hogyan különítették el a fegyveresek a férfi turistákat a nőktől, majd hogyan azonosították szándékosan a nem muszlimokat, mielőtt lelőtték őket – így néhány házas hindu nő özveggyé vált. (Aljazeera)
Hogyan reagál Pakisztán?
A pakisztáni fegyveres erők szóvivője azt nyilatkozta, hogy a hadsereg „az általa választott időben és helyen” fog reagálni India csapására.
„Nem marad válasz nélkül” – mondta a szóvivő a pakisztáni Associated Press által közzétett nyilatkozatban.
Kirobbantak a harcok a két atomhatalom között - Percről percre követjük az eseményeket
Az indiai védelmi minisztérium közölte, hogy célba vették a pakisztáni és a Pakisztán által megszállt Dzsammu és Kasmír "terrorista infrastruktúráját", "ahonnan India elleni terrortámadásokat terveztek és irányítottak".
Pakisztán már szinte azonnal jelezte: nem hagyha válasz nélkül a rakétatámadást.
Az előzményekről itt írtunk:
Címlapkép: Katonák a Dzsammu és Kasmír északkelet-indiai szövetségi állam nyári fővárosától, Szrinagartól délre történt fegyveres támadás helyszínén, Pahalgam üdülőváros közelében 2025. április 22-én. Forrása: MTI Fotó/EPA/Farúk Hán
Mi vezetett a konfliktus kiújulásához?
Április végén militáns támadás történt az indiai fennhatóság alatt álló Kasmír festői üdülővárosában, Pahalgamban.
Fegyveresek tüzet nyitottak a Pahalgamtól 5 km-re fekvő Baisaran hegytetőn fekvő rétre látogató emberekre.
A támadás néhány túlélője azt mondta, hogy a fegyveresek kifejezetten hindu férfiakat vettek célba. Pakisztán tagadta a támadásokban való részvételét, de az indiai rendőrség szerint a támadással gyanúsított négy militáns közül kettő pakisztáni állampolgár volt. A biztonsági erők még mindig hajtóvadászatot folytatnak.
Bréking! India rakétatámadást indított Pakisztán ellen
India megtámadta Pakisztánt, indoklása szerint annak terrorista infrastruktúráját. Pakisztán jelezte, hogy válaszolni fog a támadásokra. India azt is közölte, hogy kilenc helyszínt támadott Pakisztánban és a pakisztáni Kasmírban. Pakisztán arról számolt be, hogy legalább három ember meghalt és 12 megsérült az első becslések szerint. Cikkünket folyamatosan frissítjük.

Ez a költségvetés nagyon más, mint az eddigiek
Elmagyarázzuk, hogy miért. A 2026-os büdzsé első értékelése.
Gyurcsány Ferenc teljesen távozik a magyar közéletből
A korábbi miniszterelnök emellett elválik feleségétől, Dobrev Klárától.
Ursula von der Leyen hatalmas reformról vallott
A KAP-forrásoknál jelentős könnyítéseket jelentett be.
50 százalékkal több állampapírt adott el ma az adósságkezelő, mint amennyit meghirdetett
Az intenzív kereslet láttán jócskán megnyomta az eladott mennyiségeket.
Életbe lépett a tűzszünet Ukrajnában, Kijev kész tárgyalni az oroszokkal - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Deréktörésre készülnek az ellátási láncok
Rekord után bezuhanást várnak az amerikai importban.
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen