Pápaválasztás 2025: nagy lehet a megosztottság, jó eséllyel hosszú konklávé várható
Globál

Pápaválasztás 2025: nagy lehet a megosztottság, jó eséllyel hosszú konklávé várható

Portfolio
Stephen Wang atya, a római angol kollégium rektora a Sky Newsnak nyilatkozott, amelyben felhívta a figyelmet, hogy hosszú konklávéra lehet számítani.

A rektor kiemelte, hogy az első körös fekete füst egyáltalán nem meglepetés, különösen annak fényében, hogy a bíborosok mekkora százaléka számít újnak Ferenc pápasága után.

Bizonyára igaz, hogy nagyon sok bíboros van, és nem ismerik egymást jól, ezt hallom folyton. A világ minden tájáról érkeztek, de nem sok lehetőségük volt találkozni egymással

– mondta.

Arról is megkérdezték, hogy május 8-án lehet-e számítani arra, hogy felszáll a fehér füst, meglehet-e az új pápa. Wang erre úgy felelt, hogy szerinte még a mai napi négy kör sem lesz elegendő a pápa kiválasztásához, ezért inkább hosszabb konklávéra számít, mint rövidebbre. Külön ki is emelte, hogy a bizonytalanságot növeli, hogy

a 133 bíborosból összesen 108-at Ferenc jelölt ki, tehát ez az első konklávéjuk, és közöttük is nagy a megosztottság, különösen a konzervatív és a progresszív csoport között.

A rektor azt is elmondta, hogy fogalma sincs, kit fognak megválasztani, és szerinte a bíborosok sem tudják ezt egyelőre, éppen emiatt húzódhat el a konklávé. Elmondta azt is, hogy az első szavazás eredménye elgondolkodtató lehet majd a bíborosok számára, ez ugyanis arra világított rá, hogy kiknek lehet valódi támogatottsága, és kiknek nincs. Ez pedig reggelre sok választóban megváltoztathatta a korábbi álláspontját.

Címlapkép forrása: Antonio Masiello/Getty Images

MNB Intézet

Science Under Strain

Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!

Ingatlanpiaci elemző

Ingatlanpiaci elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Tanfolyam

Sikeres befektető online tanfolyam

Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio AgroFood 2025
2025. május 20.
Portfolio AgroFuture 2025
2025. május 21.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet