
Frissítés: később Ukrajna pontosította a jelentést: két alkalommal is megsértette az orosz haderő a tűzszünetet, raádásul mindkét ízben civileket támadtak.
A jelentésben az olvasható, hogy az ukrán légvédelmi erők még 20 orosz drónt lelőttek május 7-én, az utolsót 20:30 perc körül.
Ma, május 8-án azonban nem észleltek egyetlen orosz drónt sem az ukrán légtérben.
Kitérnek arra is, hogy egyetlen rakétát, irányított bombát sem kellett lelőni az ukrán légtérben még a mai nap, reggel 8 óráig bezárólag.
Arról is beszámol a jelentés, hogy az orosz légierő "intenzívebbé tette a taktikai légicsapásokat május 7-e és május 8-a éjjelén", de nem konkretizálják, hogy a csapásokat mikor, hol, milyen formában tette meg az ellenség, vagyis azt sem tudni, ezek éjfél előtt vagy éjfél után történtek-e.
Ukrajna mindemellett nem vádolta meg az oroszokat a tűzszünet megsértésével sem: a húsvéti fegyvernyugvás során már pár perccel az érvénybe lépés után jött az első jelentés Kijevből egy orosz dróntámadásról.
Vlagyimir Putyin orosz elnök egyoldalú tűzszünetet hirdetett május 8. 0:00-tól május 10. 24:00-ig, a Szovjetunió náci Németország fölött aratott győzelmének emlékére. Moszkvának egyébként önös érdeke is volt tűzszünetet hirdetni, hiszen Ukrajnának megvan már a képessége arra, hogy nagy hatótávolságú drónokkal célba vegye a moszkvai katonai parádét, ahol maga Putyin is beszélni fog. Lehet, hogy ez a fő oka annak, hogy más tűzszüneti deklarációkkal ellentétben az oroszok most kifejezetten figyelnek arra, hogy csillapodjanak a harcok.
Frissítés: cikkünk megjelenése után pár perccel meg is jött az első tűzszünet-sértés (vádja): Ukrajna közlése szerint az orosz erők egy civil autót támadtak meg egy drónnal Harkiv megyében.
Később a reggel kiadott jelentést is pontosították, a "taktikai légicsapás" 3:00-kor történt, Szumi megyében, vagyis a tűzszüneti rendelkezés érvénybe lépése után.
Címlapkép forrása: Laurel Chor/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Totális bukás az ukrán tűzszünet, minden fronton támadnak az oroszok - Híreink az ukrajnai konfliktusról csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül a frontvonal és a diplomácia eseményeivel.
Bejelentette az Allianz: önkéntes lakásbiztosítási díjstopot vezet be Magyarországon
Így teljesítik Nagy Márton minisztériumának az elvárásait.
Kijev szerint totális átverés az orosz tűzszünet: minden fronton támadnak a katonák
Folyamatosan lőnek az oroszok.
Okozott csalódást is az idei osztalékszezon
Van, amikor az osztalék hiánya érthető, de van, amikor a vállalat cserben hagyja a kisbefektetőket. Az idei osztalékszezonban akadt példa mindkettőre; volt olyan közgyűlés, ahol...
The post Oko
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.