
Rendőrös helyett paposat játszott
Már első osztályos korában megmondta egy szomszédja Robert Francis Prevostnak, hogy ő lesz az első egyesült államokbeli pápa – erről Prevost egyik bátyja, John beszélt az ABC News-nak, aki szerint "Rob" mindig is pap akart lenni.
Nem hiszem, hogy valaha is kételkedett volna ebben, vagy bármi más eszébe jutott volna
- ecsetelte John. A három fiútestvér Chicagótól délre, a kertvárosias Doltonban nőtt fel, és John arról is beszámolt, hogy
öccse már gyermekként "paposat játszott", és az otthoni vasalódeszkát vetette be oltárként.
John Prevost elmondta, kedden még beszélt öccsével a konklávé előtt, és azzal nyaggatta, hogy szerinte is ő lehet az első amerikai pápa.
Az immár XIV. Leóként ismert 267. pápa akkor ezt "ostobaságnak" és "csak dumának" titulálta.
John szerint öccse biztos volt abban, hogy nem fognak amerikai egyházfőt választani. Nem ő az egyetlen, aki ezt így vélte: rengeteg szakértő szerint az Egyesült Államok világhatalmi dominanciája gyakorlatilag kizárta, hogy egy amerikai vezesse a Vatikánt. A Washington Post kiemeli, hogy az észak-amerikai kultúrát átható kapitalista és individualista mentalitás ráadásul szembemegy az ezeket szkeptikusan figyelő katolikus tanításokkal. Prevost felemelkedése ezáltal az örömön kívül odahaza is meglepetést váltott ki az összesen 53 milliós, a lakosság ötödét lefedő katolikus közösségen belül.
Hasonlóan volt ezzel XIV. Leó másik bátyja, az éppen ágyat nyomó Louis is, aki azt nyilatkozta,
elkezdték felolvasni a nevét, és amikor mondták, hogy "bla, bla, bla, bla, Roberto", azonnal tudtam – ez Rob. Csak hálát adtam, hogy még az ágyban feküdtem, mert lehet, a földre estem volna.
Louis Prevost azt magyarázta, ezután kikelt az ágyból, és
táncolni kezdtem, mint egy idióta. Ez egyszerűen hihetetlen. Hirtelen teljesen éber lettem, és csodálatosan éreztem magam.
John egyébként arra számít, hogy testvére a néhai Ferenc pápa nyomdokaiba lépve a rászorulók, jogfosztottak és a szegények szószólója lesz.
Azt hiszem, őket ketten ugyanabból a fából faragták. [...] Mivel mindketten egyszerre voltak Dél-Amerikában – Peruban és Argentínában –, ugyanazokat a tapasztalatokat szerezték a missziókkal és az elnyomottakkal való munkában
- vélekedett John Prevost.
A San Diegó-i Kevin Mullins tiszteletes, aki Prevosttal együtt végezte a papi szemináriumot, a Postnak arról beszélt, "ha bármelyik amerikai képes lett volna erre, akkor ő az." Mullin kihangsúlyozta, hogy az öt nyelven beszélő, amerikai-perui kettős állampolgár pápa élete nagy részét az Egyesült Államokon kívül töltötte, főleg Dél-Amerikában, majd 2023 óta a Vatikán új bíborosok kiválasztásáért felelős dikasztériumát vezette.
Első beszédei a békéről, az igazságosságról és a hídépítésről szóltak – mindazokról a dolgokról, amelyekre országunknak és a világnak most szüksége van. [...] Senki sem tagadhatja, hogy nemzetünk megosztott, és egyházunk is az egy bizonyos fokig
- tette hozzá Mullins.
Trump gratulált, de titokzatos tanácsadója kiakadt
Az amerikai elnök, aki saját bevallása szerint saját magát is el tudta volna képzelni pápaként, szintén üdvözölte, hogy XIV. Leó az új pontifex maximus, és a közösségi médiában gratulált neki.
Megtisztelő, hogy ő az első amerikai pápa. Micsoda izgalom, és mekkora megtiszteltetés hazánk számára. Alig várom, hogy találkozhassak XIV. Ez egy nagyon jelentőségteljes pillanat lesz!
- írta a Truth Socialön Donald Trump.
Alelnöke, a 2019-ben katolikus vallásra áttért, illetve a Ferenc pápával halála előtt találkozó J. D. Vance szintén gratulációját fejezte ki.
Biztos vagyok benne, hogy amerikai katolikusok és más keresztények milliói imádkoznak majd az egyház élén végzett sikeres munkájáért. Isten áldja meg őt!
- fogalmazott az amerikai alelnök. John F. Kennedy után az Egyesült Államok második katolikus vallású elnöke, Joe Biden ugyancsak kiemelte, hogy a világtörténelem első észak-amerikai pápája került a trónra:
Isten áldja meg az Illinois-i XIV. Leó pápát. Jill és én gratulálunk neki, és sok sikert kívánunk neki.
De nem minden amerikai fogadta kitörő örömmel XIV. Leó megválasztását, miután elkezdődött a kutakodás robert prevost közösségi médiás posztjaiban.
Noha fiókja két évig inaktivitást mutatott, idén február elején XIV. Leó pápa megosztotta az X-en egy katolikus kiadvány írását, mely azzal a címmel jelent meg, hogy
J. D. Vance téved: Jézus nem kéri tőlünk, hogy rangsoroljuk a mások iránti szeretetünket.
A cikket pár nappal azután publikálták, hogy Vance egy Fox News-interjúban a Trump-adminisztráció bevándorláspolitikai intézkedéseiről beszélve egy olyan tanításra hivatkozott, miszerint először "szereted a családodat, aztán szereted a felebarátodat, aztán szereted a közösségedet, aztán szereted az állampolgártársaidat, és a mögé sorolod a világ többi részét".
JD Vance is wrong: Jesus doesn't ask us to rank our love for others via https://t.co/hDKPKuMXmu
— Robert (Prevost) February 3, 2025
Tíz nappal később XIV. Leó megosztott egy jezsuita publikációt, azzal a címmel, hogy
Ferenc pápa levele, J. D. Vance szerint az "ordo amoris" és amit az evangélium kér mindannyiunktól a bevándorlással kapcsolatban.
Legutolsó posztjában Prevost egy olyan cikket osztott meg, melyben Evelio Menjivar püspök kritizálta a Trump-adminisztráció szigorú bevándorláspolitikáját.
Nem látjátok a szomszédaitok szenvedését? Nem veszitek észre a fájdalmat és a nyomort, valamint a nagyon is valós félelmet és szorongást, amit ezek az igazságtalan kormányzati műveletek és politikák okoznak? Nem zavarja a lelkiismereteteket? Hogyan tudtok csendben maradni?
- tette fel a kérdést a Trump-féle intézkedéseket el- vagy jó szemmel nézőknek a salvadori származású, Washington-környéki püspök.
Bár ezen kívül akadt még több másik hasonló posztja,
az új pápa összességében tehát számos alkalommal osztott meg olyan tartalmat (saját kommentár nélkül), amely a Trump-adminisztráció bevándorlásellenes fellépését bírálta.
Újabb "woke pápa"?
A Trump és Vance megnyilvánulásai, illetve lépései ellen irányuló közvetett kritikát észrevette Laura Loomer trumpista influenszer is, aki rögvest ki is posztolta az X-re, hogy
ismerjétek meg az új amerikai pápát. Persze, hogy MAGA-ellenes és WOKE. Még egy nyitott határokat támogató pápa. Undorító.
Meet the new American Pope.Of course hes anti-MAGA and WOKE. Another Open Borders Pope. Gross. https://t.co/ZhRvLw1mTP
— Laura (Loomer) May 8, 2025
A Trumppal alkalomadtán bizalmas egyeztetéseket folytató Loomer egy másik bejegyzésében odáig ment, hogy "marxista bábnak" nevezte a Vatikán új vezetőjét. A volt Fox News-műsorvezető, a Trumpot tavaly nyíltan támogató Megyn Kelly közben úgy reagált az egykori Prevost bíboros posztjaira, hogy
túl késő abban reménykedni, hogy egy 20 éves intézte az új pápa X-fiókját, és ő rá sem nézett?
Ennek ellenére Nick Fuentes prominens szélsőjobboldali aktivista a másik oldalról közelítette meg a kérdést, mondván, "nem mindenből kell politikai vitát csinálni." A liberális podcaster, Jon Favreau, Barack Obama korábbi tanácsadója mindeközben arról írt, hogy "full benne van" abban, hogy olyan amerikai pápája legyen a világnak, aki harcra kel J. D. Vance-szel szemben.
An American pope who fights with JD Vance on Twitter? I am so in pic.twitter.com/TMJrBYZVim
— Jon (Favreau) May 8, 2025
Rendkívül érdekes tehát figyelni, ahogy az Egyesült Államokban a belpolitikai törésvonalakon keresztül figyelik az első amerikai pápa porondra lépését. Érdemes azonban leszögezni, hogy
a Vatikán és a katolikus egyház dinamikáit nem érdemes a demokrata–republikánus-szembenállás szemszögéből vizsgálni,
hiszen XIV. Leó pápa mérsékeltnek tekinthető, de párbeszédre nyitott teológiai nézetei elsősorban az egyházon belüli vitákra reflektálnak, és összetettebbek az amerikai liberális-konzervatív vagy baloldali-jobboldali spektrumnál. Ezt jól is példázza, hogy Megyn Kelly az új pápa genderkérdésben tett tradicionalista kijelentéseit már pozitívan értékelte. (Az új pápa korábban "összezavarónak" nevezte "a genderideológia terjesztését", mivel "olyan nemeket hoz létre, melyek nem léteznek.")
Lets go Leo! https://t.co/r4QkM3l2kV
— Megyn (Kelly) May 8, 2025
Ami egyébként Robert Francis Prevost politikai múltját illeti, a New York Times arról adott hírt a nyilvántartások alapján, hogy XIV. Leó pápa az elmúlt években többször is szavazott Illinois államban, a tavaly novemberi elnökválasztáson levélben tett így. A pápa 2012 óta három republikánus előválasztáson is adott le voksot, legutóbb 2016-ban, de persze azt nem tudni, kire (demokrata előválasztáson nem vett részt).
A Will megyei nyilvántartás szerint emellett nem szavazott sem a 2020-as elnökválasztáson, sem a 2022-es félidős kongresszusi választáson. Bár terjedtek arról információk, hogy mindez azt jelenti, hogy XIV. Leó a republikánus párt tagja, Illinois államban nincs pártregisztráció, így csak annyit állíthatunk biztosan, hogy 2016-ig, azaz Trump első megválasztásáig aktív volt a republikánus előválasztásokon.
Címlapkép forrása: Massimo Valicchia/NurPhoto via Getty Images
Javult a hangulat az amerikai tőzsdéken, de csak a Nasdaq zárt pluszban
A napi mélypontokról azért elmozdult a Dow és az S&P 500 is.
Kijelölték a rettegett izraeli titkosszolgálat új vezetőjét
Csúnyán megromlott a szervezet renoméja.
Legyél a Portfolio podcast rovatának új vezetője!
Ha szeretnél a magyar gazdasági közbeszédre valódi hatással lenni, itt a lehetőség!
Támad az új Covid-alvariáns, kiadták a javaslatot az új vakcinákra
Az amerikai és az európai gyógyszerfelügyelet.
Megszólalt a neves pénzember: kritikus helyzetben vagyunk
Szerinte félnünk kellene az amerikai kötvénypiacot látva.
Mi hűti le Indiát, miközben forr a világ?
Több mint egy évszázad alatt mindössze 0,7 °C-os hőmérséklet-emelkedést mértek Indiában, szemben a globális 1-2 °C-os átlagnövekedésével.
Javaslat a GDPR szerinti nyilvántartási kötelezettség egyszerűsítésére
Az Európai Bizottság összeállított egy csomagot az egységes belső piac hatékonyabb, kevesebb adminisztrációval járó működtetése érdekében, amely egy ún. egyszerűsítési javaslatcsomagot
Mi lesz a cégemmel utánam? A bizalmi vagyonkezelés alapjai
Adóoptimalizálás, folyamatosan finomított szabályozás, és ezt kísérő heves viták - sok szó esik ezekben a hetekben is a bizalmi vagyonkezelésről. Arról azonban, hogy mire is...
The post Mi l
Elindult a GINOP Plusz-1.4.5-25: Támogatás a Zöld és Digitális Átálláshoz a KKV-knak
2025 júniusától új lehetőséget kapnak a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k), hogy technológiai megújulásukkal és fenntarthatósági törekvéseikkel lendületet adjanak a magyar gazdas
Zöld és digitális jövő a KKV-knak: itt a legújabb GINOP Plusz Hitelprogram
2025 júniusától új lehetőséget kapnak a hazai kis- és középvállalkozások (KKV-k), hogy technológiai megújulásukkal és fenntarthatósági törekvéseikkel lendületet adjanak a magyar gazdas
Mennyivel kerül többe egy horvát nyaralás, mint egy éve?
Közeleg a jó idő, egyre többen kezdik tervezni a nyaralást. A K&H felmérése alapján már az is kiderült, hogy mennyit költenének a nyaralást tervezők idén. Jelentősen, 21 százalékkal e
Munkaszüneti napok, áthelyezett munkanapok 2026 - így tervezzen!
Megjelent a Magyar Közlönyben a 2026-ban esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mely hétvégén kell majd dolgozni, és mely h
Én megmondtam
Pár hete írtam egy cikket arról, hogy nem feltétlen van jó helyen a pénzed a mobilodról elérhető banki alkalmazásokban, különösen nem akkor, ha a mobilt és az alkalmazásokat is az ujjlenyoma


- Megjelent a 100 leggazdagabb magyarról szóló lista, mutatjuk a százmilliárdos vagyonokat
- Magára hagyta szövetségesét Washington – Sokkal nagyobb háborúra készülnek?
- Extraprofitadók: megjöttek a kormány legújabb tervei
- Hatalmas adóváltozások jönnek 2026-ban, és ez még nem minden
- Itt a fordulat: ez lehet az első jel arra, hogy megmenekülhet a Föld
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Fűnyírás mindenáron? Kényszeres kertrendezés helyett megéri kicsit lustának lenni
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.
Megérkeztek a számok: meglepő helyen kötöttek ki az állampapírkamatok
Körvonalazódik, mihez kezdtek a magyarok a felszabaduló megtakarításaikkal.
Lemond a kormány több száz milliárdról a választások után – Mi történik?
Eltűnik az egyik legfontosabb bevétel?
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen