Trump nem akar pólókat és zoknikat gyártani
Globál

Trump nem akar pólókat és zoknikat gyártani

Portfolio
Donald Trump amerikai elnök kijelentette, hogy vámpolitikájának célja a hazai tank- és technológiai termékgyártás előmozdítása, nem pedig a cipők és pólók gyártásának támogatása.
A globális autóipar legfontosabb kihívásairól és a szektor részvénypiaci kilátásairól is szó lesz a következő Signature befektetői klubunkon.

Trump vasárnap újságíróknak nyilatkozva egyetértett Scott Bessent pénzügyminiszter április 29-i kijelentésével, miszerint az Egyesült Államoknak nem feltétlenül van szüksége "virágzó textiliparra" - amely megjegyzés kritikát váltott ki a Nemzeti Textilszervezetek Tanácsától.

"Nem arra törekszünk, hogy edzőcipőket és pólókat gyártsunk. Katonai felszereléseket akarunk gyártani. Nagy dolgokat akarunk előállítani. A mesterséges intelligenciával akarunk foglalkozni" - mondta Trump.

Őszintén szólva nem célom pólókat gyártani. Nem célom zoknikat gyártani. Ezeket nagyon jól meg tudjuk csinálni más helyszíneken. Mi chipeket és számítógépeket, valamint sok más dolgot, tankokat és hajókat akarunk gyártani

- tette hozzá az elnök.

Az Amerikai Ruházati és Lábbeli Szövetség Trump megjegyzéseire reagálva közölte, hogy a vámok nem tesznek jót az iparágnak. "Mivel az általunk viselt ruhák és cipők 97%-a importból származik, és a ruházat és cipő már most is a legmagasabb vámokkal sújtott iparág az USA-ban, olyan józan megoldásokra kell összpontosítanunk, amelyek előrelépést hozhatnak" - nyilatkozta Steve Lamar, az AAFA elnöke.

Új vámfenyegetések

Trump, aki a vámok széles körű bevezetésével felbolygatta a világpiacokat, pénteken felélesztette kemény kereskedelmi retorikáját, amikor 50%-os vámot sürgetett az Európai Unió termékeire június 1-jétől, és figyelmeztette az Apple-t, hogy 25%-os illetéket vethet ki minden importált iPhone-ra, amelyet amerikai fogyasztók vásárolnak.

Vasárnap azonban enyhített az EU-val szembeni fenyegetésen, és július 9-ig meghosszabbította a vámok bevezetésének határidejét, hogy lehetőséget adjon a Washington és a 27 tagú blokk közötti tárgyalásokra.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Make Europe Stock Great Again

A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem... The post Make Europe Stock Great

Holdblog

Lakásom van, vagyonom nincs?

Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a... The post Lakásom van, vagyonom

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Portfolio Property X 2025
2025. május 28.
Portfolio Financial IT 2025
2025. május 27.
Kelet - magyarországi Gazdasági Fórum 2025
2025. június 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet