
A Politico által megszerzett diplomáciai távirat szerint az amerikai külügyminisztérium utasította az amerikai nagykövetségeket és konzuli osztályait, hogy
ideiglenesen függesszék fel az új diákvízum-kérelmezők interjúinak ütemezését, amíg a részletes iránymutatás meg nem érkezik.
A Marco Rubio külügyminiszter által aláírt, keddi keltezésű dokumentum szerint ez az intézkedés az F, M és J típusú vízumokra vonatkozik, amelyeket diákok és csereprogramok résztvevői számára állítanak ki.
Ha a tervet végrehajtják, az jelentősen lelassíthatja a diákvízumok feldolgozását, és súlyosan érintheti azokat az egyetemeket, amelyek pénzügyileg nagyban támaszkodnak a külföldi hallgatókra.
A korábbi közösségi média-ellenőrzési követelmények főként azokra a visszatérő diákokra vonatkoztak, akik esetleg részt vettek az Izrael gázai műveletei elleni tüntetéseken.
A távirat nem részletezi pontosan, hogy a jövőbeli közösségi média-ellenőrzés mire irányul majd, de utal olyan végrehajtási rendeletekre, amelyek célja a terroristák távoltartása és az antiszemitizmus elleni küzdelem.
A külügyminisztérium számos tisztviselője már hónapok óta panaszkodik, hogy a korábbi iránymutatások - például a kampusztüntetéseken részt vevő diákok ellenőrzésére vonatkozóak - homályosak voltak. Nem világos például, hogy egy palesztin zászló képének közzététele egy X-fiókban elegendő-e ahhoz, hogy egy diákot további vizsgálatnak vessenek alá.
A jelentős szigorításra akkor kerülhet sor, amikot a Trump-adminsiztráció valóságos támadássorozatot indított a Harvard Egyetem ellen.
Először megvonták a Harvard közel 3 milliárd dolláros szövetségi kutatási támogatását, majd megtiltották a magánintézménynek, hogy külföldi hallgatókat vegyen fel. A legfrissebb hírek pedig már arról szólnak, hogy a Trump-adminisztráció a Harvard Egyetemmel kötött összes szövetségi szerződés felmondását tervezi.
A külföldi hallgatókra vonatkozó korlátozások mintegy 6800 diákot érintenek, akik az egyetem teljes hallgatói létszámának körülbelül 27%-át teszik ki. Minderre azután került sor, hogy azzal vádolták meg a Harvardot, hogy veszélyes oktatási környezetet teremtett, lehetővé téve "Amerika-ellenes, terroristákat támogató agitátoroknak", hogy zsidó diákokat bántalmazzanak.
Címlapkép forrása: Chip Somodevilla/Getty Images
Hogyan érhet véget az orosz–ukrán háború? – A történelem mutat példát a lehetséges forgatókönyvekre
Bendarzsevszkij Anton cikke.
Az utolsó pillanatban lépett Amerika: félelmetes fegyverarzenált kaparintott volna meg a terrorszervezet
Nagy mennyiségű fegyver indult volna útnak Szíriából.
Katasztrofális dolgok derültek ki az Egyesült Államokról
Sokkal többen halnak meg, mint kellene.
Sokkoló állításokat tett Ukrajna a világ egyik legerősebb országáról - Ezt nem hagyhatták szó nélkül
Itt van a reakció a vádakra.
Milyen MI-stratégiára lenne szüksége az USA-nak?
Eric Schmidt a mesterséges intelligencia gyors fejlődésének biztonsági és energiaellátási kockázatairól beszélt az amerikai Képviselőházban.
Halra magyar! 400 milliós pályázat nyílik halfeldolgozók fejlesztésére
Kiemelt lehetőség mikro-, kis- és középvállalkozások, őstermelők, családi gazdálkodók és halfeldolgozással foglalkozó induló cégek számára.
Az áremelkedés szorításában - A délkelet-európai kiskereskedelmi bojkott tanulságai
2025 elején több országban civil bojkottok indultak az elszabaduló élelmiszerárak miatt.
A piacok bosszúja: késik de nem múlik
Más országok hasonló teljesítménnyel egy gyenge B-besorolásra lennének csak jók, valahol a feltörekvő gazdaságok szintjén - erős kijelentés az USA adósságáról, de igaz lehet. A...
The pos
A vételár kalkuláció véglegesítése a cégértékesítések során - tranzakció zárási mechanizmusok
A cégértékesítés egyik legkritikusabb pontja, amely az eladók és vevők döntéseit leginkább befolyásolja, a tranzakciós Vételár meghatározása és annak véglegesítési mechanizmusa. Fontos
Make Europe Stock Great Again
A legtöbben azt hitték - jogosan -, hogy Trump visszatérése új aranykort jelent majd az amúgy is felülteljesítő amerikai piac számára. Hát, ebből eddig nem...
The post Make Europe Stock Great
Lakásom van, vagyonom nincs?
Prominens magyar politikus: úgy látom, a migrációval - mindegy, hogy országhatárokon át, vagy belül - csak a baj van. Prominens közgazdász bárhol a világon: a...
The post Lakásom van, vagyonom
Lassan bezöldül a világ egyik legnagyobb tava
Afrika szívében, Kenya, Uganda és Tanzánia határain húzódik meg a kontinens legnagyobb édesvízi tava, a Viktória-tó. Ez a hatalmas víztömeg nemcsak Afrika, de a világ eg

5 perc alatt kiderül, hol bukhat el a céged - Mindent az akadálymentesítésről (x)

- Az egész világ egyetlen vadászgépről beszél: azt mondják, a legmodernebb európai gépeket győzte le a J-10C
- Drámai időjárás-előrejelzés érkezett: ekkor robbanhat be a pokolian forró nyár Magyarországon
- Devizahiteles ügy: az Európai Bíróság ítélete önmagáért beszél
- Közeleg az újabb pusztító háború? – Kiadta a figyelmeztetést a hírszerzés
- Szép csendben építik le az embereket Magyarországon, most omlik össze a nagy béralku
Katasztrófa Parajdon: fogad még valaha látogatókat a sóbánya?
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
Új világ az állampapíroknál – Hova áramlik a magyarok pénze?
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Száj és körömfájás: már látni a fényt az alagút végén
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!