
A harctéri jelentések alapján nagyjából egy évvel ezelőtt az orosz hadsereg egyre nagyobb területet kezdett megszerezni Donyeck városától nyugatra a Donbasz elfoglalásáért vívott harcok közben. A trend az év végéig egyre inkább gyorsult, majd onnan visszafordulás következett, 2025 első felében újra úgy tűnt, hogy az oroszok lendülete elfogyott. Ez a trend megtört márciust követően, és újra növekedett a meghódított terület nagysága. Az idei év harmadik hónapjában összesen 240 négyzetkilométert hódítottak el, áprilisban már 379 négyzetkilométert szereztek meg, májusra pedig már 507 négyzetkilométerre emelkedett ez a szám.
Az egyre gyorsuló ütem mellett azt Kijev azt feltételezi, hogy Moszkva nagyszabású offenzívát tervez, hogy az eddigieknél is nagyobb területeket hasítson ki Ukrajna nemzetközileg elismert területéből. Kiemelte az AFP, hogy az elmúlt hónapban a területszerző akciók főleg Donyeck megyében jártak sikerrel, itt közel 400 négyzetkilométernyit haladtak. Kiemelték, hogy Ukrajna májusban nem tudott területeket visszahódítani. Az elmúlt egy évben ezzel együtt összesen 5107 négyzetkilométert szereztek meg az oroszok, ez valamivel több, mint Veszprém vármegye egész területe. A 2024 júniusa tartó időszakban Kijev mindössze 85 négyzetkilométer felett szerezte vissza az irányítást.
Jelenleg Moszkva Ukrajna 1991-es területének körülbelül a 19 százalékát tartja az ellenőrzése alatt.
A Kreml egyik fontos igénye, hogy négy „népszavazáson” elcsatolt megye teljes területét követeli magának, de ebből csak egyet ellenőriz szinte teljesen, másik három részen még jelentős területeket ellenőriznek az ukránok. A területi nyereségek fontos szerepet játszhatnak majd a béketárgyalásoknál is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Erős adatok jöttek Kínából, de már látszik a vámháború hatása
Az ipar döcög, a fogyasztás hasít.
Iráni rakéták csapódtak be Izrael központjába, lángokban a Kudsz erők központja - Hétfői híreink az Irán-Izrael háborúról percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül a háború eseményeivel.
Kegyetlen dróneső hullott Ukrajnára, nagy bajban Kijev - Híreink az ukrajnai háborúról hétfőn
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Ötszörös hatékonyság és világszínvonalú növekedés: így látják most Bécsből a biztosítási piacot
A Cherissk-modell átültetéséről és az extraprofitadóról is szó volt az Uniqa eseményén.
Régen minden hosszabb volt
\"Ne untass, irány a refrén!\" - szól a Roxette Greatest Hits albumának címe. Hiszen az a rész üt igazán, amit együtt tudunk, összeborulva óbégatni. A...
The post Régen minden hosszabb volt ap
Követett részvények - 2025. június
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Tudom, hogy nem pihensz idén nyáron!
A foci globális erejének és jelenlétének összekötöttsége mindenféle őrültségekre képes késztetni a döntéshozókat. Ez a történet 25, de még inkább 65 esztendővel ezelőttről indul: l
Biodiverzitás-barát vállalkozások: nemcsak felelősség, üzleti lehetőség
A biodiverzitás megőrzése nem csupán környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább gazdasági érdek is. A vállalatok számára ma már nem elég a környezeti hatásukat mi
Indulnak a revízió háborúi
700 ezer kontra 7 milliárd. Az egyik nagyságrendekkel kisebb szám, mint a másik. A számok elvont világából a reális világba tolva a dolgot: hétmilliárd eurónak...
The post Indulnak a revízió
Azok a drága előfizetések!
Az előfizetések kérdése a pénzügyi tudatosságban mindig zavart, talán soha nem tudtam eléggé kapcsolódni hozzá, mert nekem nincs sok, legalábbis mindig így éreztem. Pedig az előfizetések,
Külföldi tőkejövedelme van?
Megkezdte a NAV a támogató eljárások megindításáról szóló tájékoztató levelek kiküldését azon magánszemélyek részére, akik 2020-2021-ben külföldi pénzintézetnél vezettek számlát,
Hőre hangolva - most indul a milliárdos fejlesztési hullám!
2025 tavaszán még csak ízelítőt kaptunk a lehetőségekből, most viszont hivatalosan is elindult a távhő-infrastruktúra fejlesztési pályázat, amely az egyik legnagyobb volumenű hazai energetik


- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael
- Napokon belül kirobbanhat a háború, amitől mindenki tartott – Egyre több az aggasztó jel
- Forint helyett itt az euró - Ezt kevesen várták a kormánytól
Tőzsdei fordulat zajlik a szemünk előtt – Mit érdemes most venni?
Eljött a kicsik ideje.
Véget ért a mezőgazdaság aranykora? Ami most történik, arra senki nincs felkészülve
Évről évre újabb meglepetések érik a gazdákat a földeken, egyre kisebb a mozgástér.
Lehet még egyszer a Teslából Volkswagen?
Fontos következtetéseket vonhatunk le Trump és Musk csörtéjéből.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Számolj háromig és start!
Ne maradj le számlanyitási akciónkról! Webináriumunkon megmutatjuk, hogyan indítsd el első befektetésed, milyen új funkciók érhetők el kereskedési platformjainkon, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan vághatsz bele magabiztosan a tőzsdei kereskedésbe – akár már holnap.