Egyetlen dolgon áll vagy bukik Irán túlélése, éppen emiatt bombázza őket Izrael

A régi gond

Donald Trump amerikai elnök mindössze néhány órával a június 13-i csapások előtt még olyan kijelentéseket tett egy sajtótájékoztatóján, mintha azokkal egy kicsit figyelmeztetné Izraelt, hogy tartózkodjanak a vadászgépek indításától. A kijelentések mellett elmondta, hogy amennyiben Teherán hajlandó kellő mértékben visszavenni a 2002-ben elindított nukleáris programból, akkor véget érhet a régóta tartó feszültség, kereskedni fognak a felek egymással, gazdasági prosperitás vár a Közel-Kelet hatalmára. Ez utóbbi nagyon jól hangozna a perzsa többségű országban, mivel a Fehér Ház által alkalmazott „maximális nyomás” nagyon súlyos gazdasági szankciókat eredményezett, ezek pedig különösen nehézkessé teszik a mindennapokat a lakosság számára, magas a kamatszint, az inflációs ráta, miközben növekedés nem igazán mutatkozik. Logikus lenne, hogy elengedjék végre az évtizedek óta állandó feszültséget jelentő atomprogramot, és a fejlődés érdekében hagyjanak fel ezzel. Minden lehetőségük meglenne ahhoz, hogy rohamos fejlődésnek induljanak, hatalmas kőolaj- és földgázkészletek felett csücsülnek, ezekre gyakorlatilag minden energiaéhes hatalomnak fáj a foga, nem is kell messzire menni a kapcsolatokért: India és Kína is azonnal kopogtatna. A gazdasági racionalitást azonban felülírja a kőkemény geopolitikai valóság, mivel a teheráni vezetés egyszerűen úgy érzi, hogy túl sokat veszíthetne azzal, ha engednének Trumpnak, és feladnák a nukleáris programjukat.

Teherán jelenlegi vezetése kifejezetten sarokba szorult, nagyon nem tudnak hova hátrálni anélkül, hogy mindez ne legyen nagyon súlyos arcvesztés számukra, ez pedig két dolgot is eredményezhet: a radikális keményvonalasok előretörését a vezetésben, vagy pedig a rendszer összeomlását.

: Irans Inflation continues to PUNISH IRANIANS.By my measure, Irans inflation stands at a SKY HIGH 43%/yr.I remain the ONLY accurate source of inflation data in Iran. #IranWatch

— Steve (Hanke) June 12, 2025

Az ajatollah nyilvánvalóan éppen ezért igyekszik úgy lavírozni, hogy a lehető legkisebb veszteséggel jöjjenek ki ebből az egészből és valahogy túléljenek, a mostani csapás azonban nagyon súlyosan megrengette a rendszert. Az izraeli gépek akciójában meghaltak a legfontosabb katonai vezetők, oda a nukleáris fejlesztésért felelős elitcsapat irányítása, rengeteg katonai és nukleáris célpontra hullottak bombák. Mindez még a leglaikusabbak számára is világossá teszi, hogy Irán lényegében tehetetlenül várta, hogy mikor fogják lebombázni őket, pedig azt aztán tényleg nem lehet mondani, hogy a semmiből és váratlanul érkezett volna az izraeli légierő (IAF) támadása. Az ilyen jellegű kitettség egyszerre világít rá arra, hogy a korábbi támadások bizony nagyon súlyos károkat okoztak és gyakorlatilag megsemmisítették a légvédelmet az országban. Valószínűleg még napokon keresztül fognak érkezni az újabb videók, műholdfelvételek, amelyek bizonyítják majd, hogy pontosan milyen mértékű veszteségeket szenvedtek. Már persze, ha addig valamilyen módon nem folytatódnak tovább még sokáig a bombázások, Irán esetleges válaszcsapása esetleg kiváltja Jeruzsálem elsöprő haragját, az izraeli vezérkari főnök, Ejal Zamir tábornok már péntek reggel meg is előlegezte ezt azzal, hogy kimondta: „nem biztos, hogy mindent megsemmisítettek”.  Azóta egyébként újabb robbanásokról is érkeznek a hírek Iránból. Ebben a helyzetben a visszakozás gyakorlatilag a vereség nyílt beismerése lenne, ez pedig még akkor is a rezsim végét kockáztatná, ha ezután gazdasági fellendülés következne.

Kemény biztonsági szempontok

A belső problémákon túl viszont sokkal komolyabb kihívást jelent, hogy a térségi biztonsági helyzetet egyszerűen túlságosan fenyegetőnek érzi az iráni iszlamista vezetés. 1979-ben a síita politikai iszlámot követő mozgalom átvette a hatalmat, miután a sahot elűzték, és azonnal kemény nyugatellenes kampányba kezdtek vagy inkább folytatták azt. A másik lépés az volt, hogy igyekeztek magukat az iszlám világ legerősebb hatalmának, a vallás patronálójának beállítani, ami igyekszik az egész világon (vagy legalábbis a Közel-Keleten) védelmet nyújtani több százmillió muszlimnak, még akkor is, ha esetleg nem a síita nézetet követi az adott illető. Erre azért a szunniták körében alapvetően jóval kisebb a fogékonyság a szektariánus különbségek miatt, ezért Teherán igyekezett inkább a politikai-vallási ideológia, az iszlamizmus terjesztésével nagyobb befolyásra szert tenni. Ennek a lényege, hogy a valódi döntéshozatal egy szűk, vallási szempontból megkérdőjelezhetetlen klérus kezében van, de jóval kisebb jelentőséggel létezik ez választott politikai vezetés is. Iránban is így épül fel a hatalmi struktúra, és ezt lényegében exportálni szeretnék a szunnita többségű országokba is, mivel meglátásaik szerint mindez garantálhatná az együttműködést és a vallás „megfelelő polcra emelését”. Van több komoly partnerük is ebben, így a Hamász, a Hezbollah,  jemeni húszik, de több iraki milicista csoport is a befolyási körükhöz tartozik, de igyekeznek minél több országban iszlamista csoportokat támogatni a hatalomátvételre. A legtöbb közel-keleti országban azonban nagyon különbözik ettől a hatalmi hozzáállás, különösen a legfontosabb közvetlen konkurenciának számító Arab-félszigeten. Ott egy-egy kiemelt család kaparintotta meg a hatalmat,

felépültek a monarchiák, a vérségi alapokon működik az ország, az iszlamizmus pedig egyértelműen azt jelentené számukra, hogy át kellene adniuk a vezetést.

Teljesen nyilvánvaló, hogy az autokrata berendezkedések tűzzel-vassal küzdenek a gondolat ellen, minden – még nem is feltétlenül radikális – mozgalmat betiltanak, amely ezt az elképzelést felveti. Ennélfogva világos lehet, hogy nem nagyon tudnak dűlőre jutni, mivel összeegyeztethetetlenek a célok. Bár névleg 2023-ban kiegyezett egymással Irán és Szaúd-Arábia, ez csak részleges változást hozott, elsősorban diplomáciai színtéren. Nagy előrelépésnek számított például, amikor a két ország legfontosabb vezetője idén áprilisban találkozott egymással:

Saudi's Prince Khalid bin Salman on Thursday and met with Iran's Supreme Leader Ayatollah Ali Khamenei in Tehran He is the first Saudi defense minister to visit Iran since the 1979 Islamic Revolution. pic.twitter.com/FewcPDjvCI

— ShanghaiEyeofficial (@ShanghaiEye) April 18, 2025

Közben azt sem szabad elfelejteni, hogy az Arab-félsziget gazdag monarchiáinak biztonságát az Egyesült Államok garantálja, rengeteg fegyvert szereznek be Washingtonból, nemrég Trump helyi körútján is komoly összegekről esett szó a hadiipari ágazatban, elsősorban Rijád harapott rá ezekre. A térségi hatalmak tehát igyekeznek úgy alakítani a saját biztonsági hálójukat, hogy ne annyira függjenek másoktól, de azért a megnyugtató biztonsághoz szükség van több országnak is, hogy amerikai támaszpontokat üzemeltessenek a saját területükön. Mivel a nyugati fegyverrendszerek korszerűségével nem igazán tudnak versenyezni az iráni fejlesztések, ezért

amennyiben lemondanának a nukleáris fegyverekről, akkor azt éreznék, hogy lényegében eszköztelenül állnának a legnagyobb riválisaikkal szemben.

Azért, ez így önmagában nem teljesen igaz, mivel Teherán taktikája eddig is a tömegességre épített, tehát a szupermodern eszközök helyett rengeteg fegyvert gyártottak, hogy ezekkel kerekedjenek az ellenségük fölé, bár sokat fejlődtek például a rakétatechnológia terén.

Aztán ott van persze az ősellenség, Izrael kérdése. Fura, de az iráni iszlám forradalom sikerességét követően még nem volt feltétlenül rosszban egymással Teherán és Jeruzsálem, az 1980-as években dúló iraki-iráni háborúban még támogatták is a síita hatalmat a Földközi-tenger partjáról. Ez később aztán megváltozott, különösen az aggasztja az iszlamistákat, hogy Izrael a legnagyobb titokban kifejlesztette a saját atombombáját, a Közel-Keleten elsőként, ezzel kivételes stratégiai előnyre tett szert. Azóta sincs egyetlen másik országnak sem hasonló fegyvere, Irán lehet(ett volna) a második a sorban. Amennyiben Teherán lemondana arról, hogy nukleáris csapásmérő képességekkel rendelkezzen, azzal egyidejűleg elismerné, hogy komoly stratégiai hátrányban van éppen a legnagyobb ellenségével szemben.

1/ Israel's Dimona nuclear facility is expanding rapidly. Latest satellite imagery captured in December 2024 reveals major constructions, including a large underground site under work since 2017. Here's a breakdown of what's happening ⬇️ pic.twitter.com/x8F6MRE64d

— Egypt's (Intel) March 29, 2025

Itt érdemes egy kicsit visszatérni Donald Trump szavaihoz, amiben kereskedelmet ígért Iránnak a leszerelésért cserébe. Ez egyben azt is feltételezi, hogy az Egyesült Államok akkor valamiféle biztonsági garanciákat is fog adni Teheránnak, hogy a térségi riválisok ne nyomják el. Ezzel csak az a baj, hogy egyrészt Iránban a közbeszéd már a 46 évvel ezelőtti forradalom óta arra épül, hogy Amerika lényegében a „patás ördög”, elég nehéz lenne ehhez képest hirtelen valamiféle partnerként gondolni a nagyhatalomra. A másik, hogy Washingtonban Izrael és az Arab-félsziget monarchiái is ezerszer erősebben beágyazottak, és nehezen lehet elképzelni, hogy ne akarnák majd a számukra veszélyt jelentő iszlamista vezetés végét elérni. Önmagában tehát ez a nukleáris leszerelés nem kecsegtet elegendő előnnyel. A harmadik szempontot éppen Trump mutatta be az első ciklusa során: egyszerűen széttépte az elődje, Barack Obama által megkötött atomalkut Iránnal, néhány évvel később pedig valami ilyesmire törekszik, keményebb feltételekkel.

Teheránban évtizedes távlatokban gondolkodnak, hosszútávú stratégiai megoldásokra törekednek, ezzel szemben az amerikai politika négyéves ciklusokat tekint mérvadónak.

Éppen ez az, ami miatt annyira múlandónak veszik a Fehér Ház esetleges garanciáit, meg ígéreteit, mivel tisztában vannak azzal, hogy akár már a következő elnökkel felborulhat minden. Ez pedig könnyen elhozhatja a rezsim végét, amennyiben valahogy át nem mentik titokban a képességeiket arra, hogy szükség esetén újra uránt dúsítsanak, hogy aztán abból atomfegyvert készítsenek.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a mostani támadás(ok) pontosan mit fognak kiváltani Iránban belpolitikai szempontból, a drámai veszteségeket látva nehezen elképzelhető, hogy ne remegjen meg az iszlamista hatalom, ugyanakkor még mindig ez tűnik – a saját túlélésük szemszögéből – a legjárhatóbb útnak. A rezsim persze törekedni fog arra, hogy valamelyest kisebbítse a saját veszteségeit, nagyobbítsa a győzelmeit, de a sorozatos és látványos veszteségekből nagyon nehezen fog kimászni politikailag. Az atomprogramhoz (még) hangos és határozott közleményekben ragaszkodnak, korábban és újonnan is kijelentették, hogy újabb központokat fognak építeni, nem visszakoznak. Kérdés, ha ez így is lesz, és a rezsim is marad (ne felejtsük el, a tényleges hatalmat birtokló vallási vezető immáron 86 éves, az utódjelölt pedig tavaly vesztette életét egy helikopter-balesetben), akkor is hány évvel esik vissza az egész program, pontosan honnan kellene újraindulniuk. De addig még sok dolog történhet,

egyáltalán nem úgy tűnik, hogy Izrael csak egyetlen hullámban indítja a vadászgépeket, máris kirajzolódni látszik a második kör, amivel a maradék infrastruktúrát is szétlőhetik.

Címlapkép forrása: Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images