
Ukrajna egyre nehezebb helyzetbe kerül, mivel Oroszország egyre nagyobb támadásokat indít az ország területe ellen, miközben az Egyesült Államok támogatása csökken. Ebben a helyzetben Kijev komoly kihívásokkal néz szembe, hogy elhárítsa a hatalmas méretű drónzáporokat. Legutóbb 440 Sahed-drón mellett 72 csali és különféle rakéták egész sora csapott le az ukrajnai célpontokra. Ez már olyan szint, amellyel a légvédelem nehezen birkózik meg, mivel a túlterhelés miatt egyszerűen nem képes mindent megfelelően követni. Az elektronikus jelzavarásnak is képesek ellenállni az újabb modellek, valamint mesterséges intelligenciával vannak felszerelve.
Az ukránok ezekre komplex megoldást dolgoztak ki, hogy a hagyományos légvédelmi ütegeket kiegészítik különféle eszközök, így például vadászgépekkel próbálják megsemmisíteni a rakétákat, valamint a mesterséges intelligenciával ellátott drónok is segítik a védelmet. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ (CCD) vezetője kijelentette, hogy ez utóbbi lehet a jövő a hadviselésben. Szerinte
az adatelemzés, az érzékelők és a különféle műszerek szerepe egyre jobban megnő, algoritmusok fogják átvenni az irányítást a frontvonalon.
Kijev kijelentette, hogy a korábban ismert módszerek kiegészítése ás forradalmasítása mellett saját elfogó rendszerek kifejlesztésén is dolgoznak, hogy ezzel csökkentsék a kitettségüket más országoktól. Ez újabb nagy lépés lehet afelé, hogy Ukrajna függetlenítse magát a hadiipari fronton.
Címlapkép forrása: Nicolas Economou/NurPhoto via Getty Images
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Teherán beváltja az fenyegetést? Tömeges támadás indult Izrael ellen
Bejelentést tett az IRGC.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?