
Kiadta a parancsot a kémfőnök: indul a hajtóvadászat, bárhová is meneküljenek az iráni katonai vezetők
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) hírszerzési vezetője szerint minden katonai parancsnokot „le kell vadászniuk” az iráni parancsnokokat, „meneküljenek azok bárhová”.

Az IDF a Hezbollahra is csapást mért
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) dróntámadást indított Libanon déli részén, a jelentés szerint a Hezbollah terrorszervezet egyik tagját megölték ezzel. Elmondták, hogy az illető azon fáradozott, hogy a korábbi támadások során megsemmisült vagy erősen megrongálódott infrastruktúrát próbálja meg helyreállítani, amely a síita szervezethez tartozott.
Kibukott: a legnagyobb titokban zajlanak az egyeztetések Iránnal, ez lehet a béke feltétele
Az Egyesült Államok és Irán között telefonos egyeztetések zajlottak az izraeli légicsapások megkezdése óta, amelyek célja a válság diplomáciai rendezése volt.

Iráni-izraeli konfliktus – 200 forint drágulás is jöhet a benzinkutakon
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy az iráni–izraeli konfliktus okozta olajár-emelkedés milyen hatással lehet a magyar üzemanyagpiacra és az árakra. Vendégünk Bujdos Eszter, a Holtankoljak.hu ügyvezetője volt. A második részben egy jelentős európai gyár elindításáról beszélgettünk, amely elősegítheti, hogy az Európai Unió csökkentse függőségét a ritkaföldfémek piacán. Erről Szabó Dánielt, a Portfolio makroelemzőjét kérdeztük.

Megint mennek az iráni rakéták
Újabb hullámban indultak meg iráni rakéták Izrael felé az IDF jelentése szerint. Haifában már meg is szólaltak a légitámadást jelző szirénák.
(CNN)
Tartogat még meglepetéseket Irán? - Olyan fegyvert lőttek ki Izraelre, amit korábban soha
Irán ballisztikus rakétát indított Izrael ellen, amely több robbanófejjel volt felszerelve - közölte az izraeli hadsereg csütörtökön - jelentette a CNN.

Netanjahu is megszólalt a kórházat ért találatról - Most pecsételődik meg Hámenei sorsa?
Netanjahu nem zárta ki az iráni legfelsőbb vezető elleni csapást, miközben a Soroka Orvosi Központot látogatta meg, amelyet korábban iráni rakétatámadás ért - tudósított a Times of Israel.

Borongós a hangulat a tőzsdéken, az iráni konfliktusra figyelnek a befektetők
Izgalmas napokat élünk a tőzsdéken, hiszen az iráni-izraeli háború fejleményei is korbácsolják a kedélyeket, de az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások is előtérbe kerültek, miután bár tegnap este szinten tartotta a kamatokat az amerikai jegybank, de a jegybankelnök Jerome Powell beszéde nem sok örömre adott okot - ez alapján ugyanis a kereskedelmi háború és a magasan ragadt bizonytalanság miatt a Fed alacsonyabb növekedéssel és magasabb inflációval számol. Viszont ma fontos makrogazdasági eseményre nem igazán lehet számítani ami befolyásolná a piaci szereplők hangulatát, ráadásul a tengerentúlon ma nem is lesz kereskedés. Ami pedig a konkrét mai elmozdulásokat illeti, Ázsiában rossz hangulatú kereskedést láthattunk, és Európában is esés látszik.

Litvánia is evakuál
A litván külügyminisztérium ma jelentette be, hogy hazaküldi az Izraelben dolgozó diplomaták családtagjait, valamint a nem létfontosságú személyzetet.
(Guardian)
Az IDF a saját becslései szerint az iráni rakétaindítók kétharmadát kilőtte
Az IDF egyik tisztje szerint a légicsapásokban nagyjából 200 ballisztikus rakéta indítására szolgáló platformot semmisítetek meg, Iránnak azonban továbbra is maradt még vagy száz ilyen rendszere.
Az IDF kiemelt célja az indítók kiütése, hiszen így hiába rendelkezik Irán még több ezer rakétával, azokat nem tudja honnan kilőni.
Bár Izraelt az elmúlt napokban is érték rakétacsapások, a hétvége óta látványosan lecsökkent ezek száma.
Döntött az amerikai haditengerészet: útnak indult a világ legnagyobb hadihajója Izrael partjaihoz
Az amerikai haditengerészet immárom a harmadik repülőgép-hordozóját is Izrael közelébe küldi, méghozzá a USS Gerald R. Ford csapásmérő csoport érkezik. Mindemellett pedig lopakodó vadászgépeket is vezényelt a térségbe - jelentette a CNN.

A Forradalmi Gárda szerint nem a kórházat célozták Izraelben
Az IRGC közleménye szerint nem igaz az, hogy egy kórházat céloztak volna Beer Sheva városában. A Forradalmi Gárda állítása szerint "tűpontos célzással" egy hírszerzési és katonai parancsnokságot találtak el, ami egyébként az említett kórház mellett volt.
Bár minden fegyveres konfliktusban népszerű stratégia azt mondani, hogy az ellenség fegyverei kórházakat, vagy iskolákat találtak el, az interneten terjedő felvételek alapján nagyon úgy tűnik, hogy most tényleg egy egészségügyi létesítménybe csapódtak be az iráni fegyverek, szemben a Forradalmi Gárda állításával.
(CNN)
Elkészültek Amerika háborús tervei, de Donald Trump még mindig nem tud dönteni – Ez áll a dilemma hátterében
Sajtóértesülések alapján Donald Trump amerikai idő szerint kedd este már jóváhagyta az Egyesült Államok esetleges Irán elleni katonai támadásának terveit, de jelenleg arra vár, hogy az Izrael által megtámadott és amerikai fenyegetés alatt álló Teherán esetleg önkéntesen felhagyhat-e a nukleáris programjával. Az amerikaiak legvalószínűbb célpontjának a legalább 300 méter mélyre temetett Fordó urándúsító bunkerlétesítmény tűnik, mely kapcsán Trump kijelentette: "Mi vagyunk az egyetlenek, akik képesek vagyunk [ennek az elpusztítására], de ez nem jelenti azt, hogy meg is fogom tenni." Az Egyesült Államok az elmúlt napokban tehát látszólag közelebb került egy nyílt katonai beavatkozáshoz Iránban, miközben a Republikánus Párt "héja" szárnya – mely Izraelre kiemelt szövetségesként, Iránra pedig elsőszámú ellenségként tekint – ezzel párhuzamosan egy perzsa rezsimváltás pedzegetésébe kezdett. Trump saját MAGA-táborát viszont kettévágta a kérdés: egy részük eltökélten állítja, az eszkalációt reszkírozó intervenció erősen szembemenne az elnök eddig hirdetett, "America First" elvre épülő külpolitikájával, ami a béke elősegítésére tett ígéretet mind az orosz-ukrán fronton, mind a Közel-Keleten.

Nyíltan kimondta Izrael: jöhet a rezsimváltás Iránban
Ma hajnalban iráni rakéta csapódott be egy tel-avivi kórházba: az incidensre reagálva Izrael Katz védelmi miniszter nyilvánosan utalt arra, hogy lehet, hogy Izrael megpróbálja likvidálni Ali Hámenei ajatollahot, Irán legfőbb vezérét.

149 sérült Izraelben
Folyamatosan növekszik a sérültek száma az Irán által végrehajtott, reggeli támadások kapcsán Izraelben, ennek oka, hogy a mentési munkálatok még mindig folyamatban vannak.
A sérültek többsége kórházi ellátásra szorul.
(Ynet)
A levegőben dől el az iráni-izraeli háború, Jeruzsálemnek pedig behozhatatlan előnye van
Gőzerővel zajlik a régóta érő iráni-izraeli háború. A konfliktus egy azon kevesek közül, amely úgy néz ki, teljesen a levegőben fog eldőlni: az izraeli légicsapásokra Irán rakétákkal és drónokkal válaszol, egyelőre pedig úgy néz ki, hogy Jeruzsálem gépei jóval komolyabb károkat okoznak, mint a rivális fegyverei. Cikkünkben átnézzük, milyen gépeket is repül az izraeli légierő.

Meglepő nyilatkozat: egy kritikus területen működhet együtt Amerika és Oroszország
Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia szükség esetén együttműködhet az olajpiacok stabilizálása érdekében - nyilatkozta Kirill Dmitrijev, Oroszország befektetési nagykövete a Reutersnek.

Már 129 sérültje van az éjjeli iráni támadásnak
A ma éjjeli iráni támadásnak 129 sérültje van Izraelben, többségük a sűrűn lakott Tel-Avivban szenvedett sérüléseket.
(Ynet)
Irán: a NAÜ elárulta küldetését
Árulónak nevezte Irán a Nemzetközi atomenergia-ügynökséget, akik szerintük "elárulták a megköttetett nukleáris egyezményt" és "Izrael mellé álltak" egy igazságtalan háborúban.
A hamis narratíváknak szörnyű következményie vannak. A NAÜ mára egy kényelmes eszköz lett, melynek segítségével az atomsorompó-egyezményt nem aláíró országok meg tudnak fosztani más országokat alapvető jogaiktól"
- közölte a teheráni külügyminisztérium.
(Ynet)
Az amerikai haditervek készen vannak
Az Egyesült Államok már elkészítette a konkrét haditerveket az Irán elleni katonai műveletek megkezdéséről: Donald Trump parancsára vár a haderő - írta meg egymástól függetlenül több amerikai lap.
Az elnök még mindig nem hozta meg a végső döntést.
Kreml: Amerika beavatkozása súlyos eszkaláció lenne
"Szörnyű eszkalációs spirálba" rántaná Amerika katonai beavatkozása az Irán és Izrael közt dúló háborút - jelentette ki ma délelőtt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője, aki óva intette Washingtont a katonai beavatkozástól a perzsa állam területén.
Irán és Oroszország szoros katonai szövetségesek.
Kiszivárgott: ezért gondolkozik Donald Trump ilyen sokat az Irán elleni támadáson
Donald Trump amerikai elnök nem teljesen biztos abban, hogy akár amerikai katonai beavatkozás mellett sikerül gyorsan leszerelni Irán atomprogramját, elhúzódó háborút pedig nem akar, ezért dilemmázik ilyen sokat Irán megtámadása kapcsán – tudta meg az Axios.

Irán: az agresszorok megbűnhődnek
Irán nem akarja kiterjeszteni a konfliktust, de az agresszor államok bűnhődni fognak - közölte Kázem Garibabadi, Irán helyettes külügyminisztere.
"Minden opció az asztalon van" - mondta.
(Sky)
Megerősítették: lebombázta Izrael az araki atomreaktort
Lebombázta az izraeli légierő Irán araki IR-40 típusú nehézvizes nukleáris kutatóreaktorát, sugárzásveszély nem észlelhető – közölték közel-keleti lapok.

Amerika támadni készül: kiderült, mikor indulhatnak meg a nehézbombázók Irán ellen
Ha Donald Trump amerikai elnök úgy dönt, hogy beszáll Izrael oldalán az Irán elleni háborúba, a hétvégén már megindulhatnak az amerikai bombázók az első offenzívára – tudta meg a Bloomberg.

Régiós atomhatalommal tárgyalt Trump az izraeli-iráni konfliktusról
Pakisztán vezérkari főnöke és Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi, gazdasági és kriptovaluta kérdésekről tárgyalt a Fehér Házban. Emellett szóba került az iráni-izraeli konfliktus is a felek között.

Felvételek: iráni rakéta csapódott egy kórházba, de hatalmas szerencséje volt a betegeknek
Csütörtök reggel Irán ismételten rakétatámadást indított Izrael ellen. Beér-Seva városában közvetlen találat érte a Szoroka kórházat. A találatot kapott emeletről éppen tagnap menekítették ki a betegeket. Izrael terrorcselekményről beszél – írja a Times of Israel.

Brutális következményekkel járhat egy iráni rezsimváltás
Az Egyesült Államok vagy Izrael olyan katonai akciója, amely rezsimváltáshoz vezetne az OPEC-tag Iránban, mélyreható következményekkel járna a globális olajpiacra nézve - állapította meg a JPMorgan szerdán közzétett elemzésében.

Megszólalt a világ egyik legnagyobb olajcégének vezére az iráni konfliktusról
A Shell vezérigazgatója szerint a közel-keleti konfliktus miatt óvatosan kezelik a térségben zajló szállítmányozást, elsősorban a navigációs jelzavarások miatt - közölte a Bloomberg.

40 sebesültje van a csütörtök reggeli iráni rakétatámadásnak Izraelben
Legkevesebb negyvenen megsebesültek, közülük ketten súlyosan a csütörtök reggeli iráni rakétatámadásban Izraelben – jelentette az izraeli mentőszolgálat.
Az iráni ballisztikus rakéták három helyszínen okoztak károkat. Közvetlen találat érte a Szoroka kórházat Beer Séván, az ország déli részén, a Negev sivatagban, kiterjedt a pusztítás.
זה לא אמיתי מה קורה פה כל סורוקה כל המיון pic.twitter.com/1DUXqvOV8P https://t.co/1DUXqvOV8P
— חוסל בגלל טעות בזיהוי (@pop2141) June 19, 2025
Súlyos anyagi károk keletkeztek a Tel-Aviv meletti Ramat Ganban és egy jaffai idősotthonban. A polgári védelem a sérült épületeket vizsgálja sebesültek után kutatva.
(MTI)
Megszólalt a légiriadó Izraelben, új iráni rakétatámadás zajlik
Izrael-szerte megszólaltak a szirénák, miután csütörtök reggel újra rakétatámadást indított a zsidó állam ellen Irán. Az embereket felszólították, hogy vonuljanak óvóhelyekre.
Több helyen robbanásokat lehetett hallani. Négy rakéta becsapódhatott, ott jelentős károk keletkeztek. Egyelőre három sérültről tudni.
Beér-Seva városában egy rakéta eltalált egy kórházat. A károk pontos mértéke nem ismert.
(Times of Israel)
Szijjártó Péter: felfüggesztették a teheráni magyar nagykövetség helyi működését
A kormány alapos tervezést követően hat magyar állampolgárt evakuált Iránból, illetve ezzel párhuzamosan a biztonsági körülmények javulásáig felfüggesztette a teheráni nagykövetség helyi működését - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
A miniszter szerint a hat magyar állampolgár Azerbajdzsánba távozott, és onnan tér majd haza Magyarországra. A teheráni magyar nagykövetség munkatársai és családtagjaik, összesen 15-en, szintén Bakuba mentek, és ideiglenesen onnan fogják ellátni a diplomáciai képviselet munkáját.
(KKM)
Ausztrália és Új-Zéland kis létszámban kimenekítette állampolgárait és diplomatáit Izraelből és Iránból
Ausztrália kis létszámban kimenekítette állampolgárait csütörtökre virradóra Izraelből, míg Új-Zéland nagykövetségének munkatársai elhagyták Iránt, de a két kormány arra figyelmeztetett, hogy a lezárt légtér miatt korlátozott mértékben tudnak hozzájárulni a konfliktusövezet elhagyásához segítséget kérő több ezer állampolgár távozásához.
(MTI)
Putyin: meg kell állapodni
Meg kell találni a megállapodás lehetőségét a Közel-Keleten, és biztosítani mind Irán, mind Izrael érdekeit – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vezető csütörtökre virradó éjjel, Szentpéterváron azon a találkozón, amelyet nemzetközi hírügynökségek képviselőivel tartott a Nemzetközi Gazdasági Fórum kezdete alkalmából.
Putyin szerint vannak lehetőségek arra, hogy mind Irán érdekeit biztosítsák a békés atomenergia területén, mind pedig eloszlassák Izrael aggodalmait.
Ezeket a lehetőségeket bemutattuk partnereinknek
– tette hozzá.
Mint fogalmazott, Oroszország senkit sem akar a békés megoldásra rákényszeríteni az Irán és Izrael közötti konfliktusban, de elmondja, miként látja a helyzet megoldását.
De a döntés természetesen az érintett országok politikai vezetésének, elsősorban Irán és Izrael vezetésének a kezében van
– mondta.
A vonatkozó kérdésre reagálva Putyin kétszer is hangsúlyozta, hogy még beszélni sem hajlandó Irán vallási és politikai vezetője, Ali Hámenei ajatollah Izrael általi meggyilkolásának lehetőségéről.
Közölte, hogy Irán nem kért Oroszországtól katonai segítséget, a két ország stratégiai partnerségi szerződés védelmi együttműködésre nem terjed ki. Megemlítette, hogy Teherán korábban nem mutatott érdeklődést a Moszkva által korábban felajánlott légvédelmi együttműködés iránt.
Elmondta, Oroszország megállapodott Izrael vezetésével, hogy biztosítani fogja a busehri atomerőmű építésén dolgozó több száz orosz szakember biztonságát.
(MTI)
Beavatkozik-e Amerika a közel-keleti konfliktusba? – Állítólag egyetlen dologra vár Trump
Donald Trump amerikai elnök felülvizsgálta az Irán elleni támadási terveket, de vár, hátha Teherán visszalép az atomprogramjától – mondta a CNN-nek egy, az ügyet ismerő személy.

Irán nem adja meg magát, Trump még nem döntött az amerikai beavatkozásról – Híreink a közel-keleti konfliktusról csütörtökön
Tovább folytatja egymás támadását Izrael és Irán. Hámenei ajatollah, a perzsa állam legfőbb vezetője szerdai beszédében azt mondta, Teherán nem fogja megadni magát. Donald Trump amerikai elnök nem válaszolt arra a kérdésre, hogy az Egyesült Államok be kíván-e katonailag avatkozni a konfliktusba. Források szerint Trump már megvizsgálta a támadási terveket, de egyelőre vár, és meg akarja nézni, hogy Irán visszalép-e nukleáris programjától. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti konfliktus eseményeivel.
Címlapkép forrása: Wisam Hashlamoun/Anadolu via Getty Images
Áll a bál a NATO-ban: Spanyolország lázad a védelmi kiadások emelése ellen
Soknak tartják az 5 százalékot.
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön
Cikkünk folyamatosan frissül.
Olyat lépett a legendás orosz fegyvergyár, amely felfedi Putyinék nagy tervét
Ezzel építenék a jövőt.
Beszorították a forintot, illikvid piacon jöhetnek az izgalmak
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
Irán legfőbb vezére is célponttá válhat, Amerika bármelyik pillanatban támadhat – Percről percre az Irán-Izrael háborúról csütörtökön
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Kiadta a parancsot a kémfőnök: indul a hajtóvadászat, bárhová is meneküljenek az iráni katonai vezetők
Elmondta, eddig mennyire volt sikeres a beavatkozás.
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben....
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére...
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új...
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke...
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi...
Zöldenergia cégeknek: építs saját naperőművet és energiatárolót pályázati pénzből
A 2025. júniusában meghirdetett új pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló...
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2...
"Fotózza le és küldje be!" - Ne, inkább ne tegye!
Nagy felháborodást váltott ki a Metropol c. ingyenes lap felhívása, amely arra buzdította olvasóit, hogy a "Fotózza...
Euróbevezetés: A nemzeti intézményrendszer arbitrázsa
A saját, biztos deviza és a pénzkínálat feletti függetlenség elvétele kordában tudja tartani a demagóg politikát...

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
- Veszélyes időjárási jelenség csap le Magyarországra: hőkupola alakul ki hazánk felett
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen