
Vitalie Pirlog őrizetbe vételét az emírségek belügyminisztériuma is megerősítette csütörtökön a Facebookon közzétett közleményében. Az előállítást ugyancsak megerősítette a francia nemzeti pénzügyi ügyészség (PNF).
A volt minisztert egy Franciaország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján fogták el a lyoni székhelyű Interpol-központban elkövetett korrupció ügyében folytatott nyomozás keretében.
Vitalie Pirlogot, akit 2017-ben választottak meg az Interpol-bizottság elnökévé, azzal gyanúsítják, hogy
a vörös listán szereplő aktáik felfüggesztésével segített Moldovában menedéket kérő gyanúsítottaknak.
Gérald Darmanin francia belügyminiszter az X közösségi portálon gratulált az emírségekbeli rendvédelmi szerveknek a Franciaország által körözött gyanúsított őrizetbe vételéhez. Jean-Francois Bohnert, a PNF főügyésze közölte, hogy a testület 2023 augusztusában indított eljárást az Interpol által küldött információk alapján.
A központi korrupcióellenes központ által folytatott nyomozás feltárta, hogy különböző állampolgárságú emberek egy csoportja kidolgozott egy olyan szisztémát, amellyel blokkolni és törölni tudták a vörös listán szereplő, a körözöttekkel kapcsolatos fájlokat, akik ezért kenőpénzt fizettek a közszolgálati alkalmazottaknak. A pénzügyi ügyész szerint a kenőpénzek "több millió dollárra" is rúghattak.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
„Ez az euró pillanata”: a pénzpiacokról dominálná le az EU az Egyesült Államokat
Kihasználnák a Trump-hatást.
Mossa a kezét az atomügynökség - Semmi közük Irán lebombázásához
Órákkal az izraeli támadások előtt jött ki a jelentésük.
Megoldhatatlan válsággal néz szembe Ukrajna, Kijev forradalmi stratégiát eszelt ki – Ukrajnai háborús híreink pénteken
Cikkünk folyamatosan frissül.
Figyelmeztet a szakértő: ha Irán veszít, Oroszország is darabokra szakadhat
Újabb krízishelyzet jöhet.
Komoly figyelmeztetés: amerikai hadihajótól pár méterre húzott el az orosz vadászgép, és itt még nem volt vége a történetnek
Felvétel is készült az esetről.
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz
Gondolkodik-e az AI, vagy csak úgy tesz?
A nagy nyelvi modellek jól el tudják játszani, hogy értik, amit mondanak. De ha tényleg értenék, az lenne az igazi lépés a valódi intelligencia felé. Csakhogy ezen még sokat kell dolgozni. The

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
- Özönlenek a külföldiek Magyarországra, kiderült, honnan jönnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Vészjelzés érkezett: nincs jövőképe a magyar cégeknek
Baj van a hitelezéssel.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.