
Maszúd Peszeskjén iráni elnök pénteken az X közösségi platformon közzétett bejegyzésében kijelentette, hogy az Irán elleni háború befejezésének egyetlen módja az ellenség agressziójának „feltétel nélküli leállítása” és határozott garanciák arra, hogy a „cionista terroristák” kalandorpolitikája örökre véget ér. Az elnök figyelmeztetett, hogy ha az Jeruzsálem támadásait nem állítják le, Irán
még súlyosabb válaszlépéseket fog tenni, amelyek miatt az agresszor megbánja az ország elleni támadást.
Izrael június 13-án indított légicsapásokat Irán nukleáris, katonai és lakóövezeti célpontjai ellen, amelyek számos magas rangú katonai parancsnok, nukleáris tudós és civil áldozatot követeltek. Az iráni katonai erők azonnal ellentámadásba lendültek. Az Iszlám Forradalmi Gárda Légiereje június 20-ig 16 hullámban hajtott végre rakétatámadásokat Izrael ellen az Igaz ígéret III hadművelet részeként.
Meg kell jegyezni, hogy a teheráni politikusok visszatérően azzal fenyegetik Jeruzsálemet, hogy minden eddiginél súlyosabb csapást fognak mérni majd ellenségükre, de ezek egyelőre nem történnek meg akkora mértékben, mint ahogy azt korábban beharangozták. Nem tudni, hogy Peszeskján fenyegetése mennyire vehető biztosra. Egyelőre minden kétséget kizáróan azt lehet kijelenteni, hogy Izrael egyértelmű fölényben van, ebben a helyzetben pedig
finoman fogalmazva is megkérdőjelezhetőnek tűnik Teherán fenyegető üzenetének valóssága.
Címlapkép forrása: Mostafa Alkharouf/Anadolu via Getty Images
Irán és Izrael újra csapásokat mért egymásra - Híreink az Irán-Izrael háborúról szombaton
Folytatódtak a rakétatámadások.
Iráni tisztviselő: irreálisak a nukleáris programmal kapcsolatos európai javaslatok
De azért megvizsgálják őket.
Iráni külügyminiszer: Mindenki számára nagyon veszélyes lenne, ha az USA beszállna a háborúba
Állítása szerint addig nem tudnak tárgyalni, amíg bombázzák az országot.
Az iráni elnökkel egyeztetett Emmanuel Macron
Megállapodtak, hogy felgyorsítják az atomprogramról szóló tárgyalásokat.
Több mint egymillió orosz katona esett el vagy sebesült meg az ukrajnai háborúban - Ukrajnai háborús híreink szombaton
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?