
Ez az autokráciákra jellemző
- mondta Barack Obama egy connecticuti pódiumbeszélgetésen, ahol a Trump-adminisztráció által a demokráciával szemben támasztott fenyegetésről beszélt.
Még nem tartunk teljesen ott, de veszélyesen közel állunk ahhoz, hogy normalizáljuk az ilyen viselkedést
- tette hozzá az egykori demokrata elnök.
Obama kritikája szerint a most regnáló szövetségi kormányzat
gyenge elkötelezettséget mutat a liberális demokrácia működési elvei iránt,
amelyeket legalább a II. világháború óta elfogadottnak tekintettek.
Bírálata nemcsak a Fehér Házra irányult, hanem a Republikánus Párt egészére kiterjedt.
2020-ban egyvalaki nyerte meg a választást, és az nem az a személy volt, aki erről panaszkodott. Ez tény, ahogy az is, hogy az én beiktatásomon több ember volt. A tények fontosak
- hangsúlyozta Obama, utalva Donald Trump megalapozatlan állítására, miszerint elcsalták a 2020-as választást, és arra, hogy Trump 2017-es beiktatása után a Fehér Ház azt hangoztatta, hogy több néző jelent meg a republikánus zászlóvivő eskütételén, mint az övén.
Az egyik nagy politikai pártunkban rengeteg ember van, aki tudja, hogy ez nem igaz, mégis úgy tesz, mintha az lenne. Ez veszélyes
- figyelmeztetett az Ovális Iroda 2009 és 2017 közötti elfoglalója.
A volt elnök ugyanakkor kifejezte, hogy
továbbra is optimista az ország jövőjét illetően,
mondván, "még mindig a remény embere".
Amit a fiataloknak hallaniuk kell: fontos, hogy türelmetlenek legyünk az igazságtalansággal és a kegyetlenséggel szemben, és egészséges felháborodást kell mutatnunk azzal kapcsolatban, ami jelenleg történik itt és a világban
- fejezte ki, ám hozzátette: "De ha változást akarsz elérni, akkor az nem a kivonás, hanem az összeadás játéka. Meg kell találnod a közös alapot azokkal is, akik nem értenek egyet veled mindenben, de egyetértenek veled bizonyos dolgokban."
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kiadta a parancsot Donald Trump: Amerika háborúba megy - Most mi fog történni?
Nézzük meg, mi lehet a következő lépés.
Célpontban egy európai főváros: súlyos támadást hajtottak végre iráni hackerek
Albániát az ott élő iráni ellenzékiek miatt támadták.
Térképen mutatjuk, hogy kerülik a légitársaságok a Közel-Keletet
Jelentős változások a légi közlekedésben.
Irán újabb rakétákat indított Izrael ellen
Utasította az izraeli hadsereg a lakosságot, hogy óvóhelyet keressenek fel.
Térképen mutatjuk, hol élnek a legtöbbet keresők Magyarországon (2. rész)
Az ország különböző részein teljesen másként hat a fővárostól való távolság a jövedelmekre.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.