
Josh Hawley, Missouri állam republikánus szenátora már korábban figyelmeztetett:
A szavazóink támogatják a társadalombiztosítási programokat. Sőt, függenek ezektől a programoktól.
A republikánus többségű képviselőház ennek ellenére megszavazta azt a költségvetési tervezetcsomagot (melyet Trump szóhasználatával élve "egyetlen nagy, gyönyörű törvényjavaslatnak" neveztek el), amely következtében a Kongresszusi Költségvetési Hivatal (CBO) becslése szerint
7,8 millió, főként rászoruló ember veszítheti el az egészségbiztosítását.
Az adatok egyértelműen azt mutatják, hogy a Donald Trump által 2016 óta szerzett új republikánus szavazókat rendkívüli módon érintené a belengetett egészségügyi reform.
Azokban a megyékben, ahol a lakosság több mint negyede Medicaid-ellátásban részesül, a 2024-es Trump-kampány átlagosan 17 százalékponttal javított a republikánusok 2012-es elnökválasztási eredményén, míg a csekélyebb számú (kevesebb mint 15%-nyi), Medicaid által biztosított lakossal rendelkező megyékben csupán 7 százalékpontos ugyanez a növekmény.
Azaz minél többen támaszkodtak a Medicaid szolgáltatásaira egy megyében, ott átlagosan annál jobban emelkedett Trump szavazóinak aránya az elmúlt években.
Emellett számos olyan billegő kongresszusi körzetben választottak republikánus képviselőt, ahol magas a Medicaid lefedettsége, ami sebezhetővé teheti őket a 2026-ban esedékes félidős választáson a demokraták támadásával szemben.
Trump sikerének egyik kulcsa éppen az volt, hogy – korábbi republikánusokkal ellentétben – megígérte, hogy nem nyúl hozzá a szociális juttatásokhoz. Ez drámai eltérésnek minősült például a republikánusok 2012-es elnökjelöltjének, Mitt Romney-nak a megközelítéséhez képest.
A republikánusok lényegében azt kockáztatják, hogy eltaszítják a legújabb szavazóikat, miután sok régi szavazójukat meg elvesztették
- hívják fel a figyelmet a szerzők, utalva arra, hogy a demokraták 2016 óta egyre jobban teljesítenek a magasan képzett, tehetősebb, kertvárosi lakosok körében, akik 2012-ben még inkább a republikánusok mellett álltak.
A szerzők, Lakshya Jain és Harrison Lavelle ugyanakkor kiemelik,
a medicaid potenciális megvágása miatt mégsem borítékolható a demokraták térhódítása az érintett csoport tagjai között,
hiszen a kulturális kérdések hatását sem szabad alábecsülni. Trump bázisának nagy része a jövőben is kitarthat a Republikánus Párt mellett, ha úgy érzik, a demokraták a rossz kérdésekre összpontosítanak vagy társadalmilag túlságosan progresszívek – érvel Jain és Lavelle.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A közel-keleti konfliktus árnyékában vegyesen zártak az amerikai tőzsdék
Nem volt határozott irány.
Donald Trump bevallotta: óriásit tévedett a kémfőnöke Iránnal kapcsolatban
Trump szerint Európa nem tud segíteni az iráni-izraeli konfliktusban.
Trump bemondta, mely országokkal kötheti meg az USA a következő kereskedelmi megállapodásokat
Optimistán nyilatkozott.
Irán egyetlen dologban hajthatatlan, de kész tárgyalni minden fontosabb kérdésről
Az egész régió rendkívül kritikus helyzetben van.
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th
SPB: Komoly változások jöhetnek az amerikai munkaerőpiacon
Enyhe javulást mutat a kínai CPI-adat, azonban az ország továbbra is deflációs nyomás alatt áll. A kereslet mértéke nem éri el a szükséges szinteket, mindenképpen további célzott kormányz

Egyre többen intézik befektetéseiket a mobiljukon (x)
Digitális ugrás a csomagolástechnikában: új dimenziót nyit a Dunapack (x)

- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
- Megdöbbentő igazság derült ki az inflációról: nem az árrés okozta a nagy drágulást
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?