Iráni parancsnokokat ölt meg Izrael, egyikük a Hamásszal való katonai koordinációért volt felelős
Globál

Iráni parancsnokokat ölt meg Izrael, egyikük a Hamásszal való katonai koordinációért volt felelős

MTI
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy egy éjszakai légicsapás során megölte az iráni Forradalmi Gárdának a Hamász palesztin szervezettel való katonai koordinációért felelős parancsnokát.

Szaid Izadi az IRGC (Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest) és az iráni rezsim magas rangú parancsnokai és a Hamász terrorszervezet kulcsfigurái közötti katonai koordinációért volt felelős - állt a közleményben.

Izadi volt az október 7-i mészárlás egyik fő szervezője is, és azon kevesek egyike, akik előre tudtak róla

- tette hozzá a hadsereg közleménye.

A hadsereg bejelentette, hogy megölte a Forradalmi Gárda két másik parancsnokát is, Behnam Csahrijarit és Aminpur Dzsudakit.

Csahrijari volt a felelős az iráni rezsim összes fegyverszállításáért az ügynökök számára szerte a Közel-Keleten

- áll a szombat reggeli közleményben.

Az izraeli hadsereg szerint a férfi törökországi és libanoni kapcsolatain keresztül tette lehetővé a pénzátutalásokat a fegyveres csoportoknak. A hadsereg - közlése szerint - péntek este egy nyugat-iráni légicsapásban végzett vele.

Aminpur Dzsudaki a Forradalmi Gárdánál a drónokért volt felelős. Az izraeli hadsereg úgy véli, hogy ő volt a felelős "több száz dróntámadásért izraeli területen". Vele is péntek éjjel végeztek.

Címlapkép forrása: Wisam Hashlamoun/Anadolu via Getty Images

Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet