
Az Ukrajnában agresszív háborút vívó orosz hadsereg nem képes komoly áttörést elérni Kelet-Ukrajnában, de folytatni fogja szárazföldi offenzíváját és légicsapásait, amelyek egyre inkább a polgári infrastruktúrát célozzák
– mondta Kiviselg.
Moszkva nagyszabású támadást indított Donyeck megyében, hogy ezzel teljesítsék Vlagyimir Putyin egyik legnagyobb célját, mégpedig, hogy a teljes Donbaszt orosz ellenőrzés alá vonják. A fokozódó nyomás ellenére az orosz alakulatok csak kisebb területek felett vették át az irányítást, mivel mindenütt kemény ellenállásba ütköztek. Ezt megerősítette az ezredes is, aki szerint az oroszok megpróbálhatnak a súlyos veszteségek ellenére is tovább nyomulni. A jelentésben hangsúlyozta, hogy az erős támadásokat jelzi, hogy naponta akár 150-160 támadás is indul a fronton.
A tüzérségi támadások alapján továbbra is elmondható, hogy az Oroszországi Föderáció fő erőfeszítései a donyecki terület pokrovszki járásában összpontosulnak, ahol a harci kapcsolatok fele továbbra is zajlik
– emelte ki Kiviselg.
Az észt hírszerzés vezetője szerint eleinte értek el kisebb sikereket a támadók, viszont ezek mostanra megálltak. Szerinte ilyen a Szumi megyei behatolás, ahol eleinte több területet is megszereztek, ám az utóbbi napokban már nem sikerült folytatni az előrenyomulást.
Maguk az ukránok is kommentálták az oroszok kezdeti sikerét, kijelentve, hogy nem voltak elég felkészültek, és nem rendelkeztek védelmi struktúrákkal ezen a területen – ezt a hibát már kijavították
– mondta erről.
A jövővel kapcsolatban elmondta, hogy Moszkva várhatóan nem fog tudni stratégiai áttörést elérni, és az ukránok képesek lesznek fenntartani a hatékony védekezést.
Címlapkép forrása: Yevhen Titov/NurPhoto via Getty Images
Washington megfúrta volna Ukrajna tervét, akadozik Moszkva nagy nyári offenzívája - Ukrajnai háborús híreink szombaton
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Durva számokat mondott be a hírszerzés: az oroszok iszonyú rakétaarzenált halmoztak fel
Gyorsítanák a gyártást.
Európai országban csapott volna le Irán, közbeléptek a hatóságok
Egyelőre kevés részlet ismert.
Megjött a figyelmeztetés: pusztító nukleáris katasztrófa jöhet, ha ezt meglépi Izrael
Moszkva is felléphetne.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
- Elszabadult a pokol a Közel-Keleten: ez most már tényleg háború?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?