Kimondta az iráni külügyminiszter: bezárult a diplomácia ajtaja, a fegyvereké a szó
Globál

Kimondta az iráni külügyminiszter: bezárult a diplomácia ajtaja, a fegyvereké a szó

Portfolio
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter magyar idő szerint vasárnap délelőtt tartott sajtótájékoztatót az iráni atomlétesítményeket ért amerikai csapások után. Aragcsi szerint a támadás után a diplomáciának már nincs helye, a perzsa állam választ fog adni a történtekre.

Aragcsi a sajtótájékoztatón elítélte az amerikai csapásokat, megjegyezve, hogy Donald Trump amerikai elnök a saját választóit is becsapta, hiszen a kampányban azt ígérte nekik, véget vet Amerika „örök háborúinak”.

Miközben Trump elnököt azzal a platformmal választották meg, hogy véget vet Amerika örökké tartó, költséges háborúkban való részvételének a világrészünkön, nemcsak Iránt árulta el azzal, hogy visszaélt a diplomácia iránti elkötelezettségünkkel, hanem saját választóit is becsapta

– mondta Aragcsi, hozzátéve, hogy az Egyesült Államok „törvénytelen zsarnok”.

A külügyminiszter szerint Washingtoné a teljes felelősség cselekedetei következményeiért.

Aragcsi emlékeztetett rá, hogy az amerikai csapások egy diplomáciai folyamat kellős közepén történtek, utalva arra, pénteken találkozott Nagy-Britannia, Franciaország és Németország külügyminiszterével, valamint az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével.

Arra a kérdésre, hogy Irán nyitott maradt-e a diplomáciai megoldásra, a külügyminiszter azt mondta:

Természetesen mindig nyitva kell tartani a diplomácia ajtaját, de most nem ez a helyzet. Az országomat támadás érte, agresszió, és nekünk az önvédelemhez való törvényes jogunk alapján kell válaszolnunk, és ezt addig fogjuk tenni, amíg szükséges.

Aragcsi azt is bejelentette, vasárnap délután Moszkvába utazik, ahol találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Címlapkép forrása: Thomas Trutschel/Photothek via Getty Images

Holdblog

Ember: küzdj....vagy lépj le!

\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?... The post Ember: k

RSM Blog

Módosított kiberbiztonsági határidők!

A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj

Holdblog

Életet lehelni egy megfáradt sportágba 

Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand... Th

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Díjmentes előadás

Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?

A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Sustainable World 2025
2025. szeptember 4.
REA SUMMIT 2025 – Powered by Pénzcentrum
2025. szeptember 17.
Portfolio Future of Finance 2025
2025. szeptember 18.
Portfolio Private Health Forum 2025
2025. szeptember 30.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet