
Az egyik lelőhely az ukrajnai Bergyanszkhoz közel, mintegy 40 kilométerre található. Kszénija Klescsenkó, a Bergyanszkí Városi Katonai Közigazgatás megbízott kommunikációs vezetője elmondta, hogy a mezőt 1977-ben fedezték fel, de soha nem fejlesztették ki.
A megszálló hatóságok azt állítják, hogy ipari gáztartalékok vannak az Azovi-tengerben, hivatkozva a szovjet korszak archívumaira, amelyek 22 olaj- és gázszerkezetet sorolnak fel, köztük a jelenleg használaton kívüli Morske mezőt. Szerintük további feltárásra és kísérleti ipari fejlesztésre van szükség"
- nyilatkozta.
Hozzátette, két másik, oroszok által feltárni tervezett lelőhelyet - a Pivicsino-Kazantypszke és Szhidno-Kazanytupszke mezőket - az 1990-es évek végén és a 2000-es évek elején, az ukrán függetlenség korai éveiben fedezték fel. Ezek szintén az Azovi-tengerben találhatók, de soha nem kezdték meg itt a kitermelést. Az ukrán Chornomornaftogaz vállalat korábban feltárásokat végzett az említett mezőkön, de a Krím 2014-es orosz annektálása után Moszkva lefoglalta a vállalat eszközeit.
Összesen 22 gázlelőhelyet jelölt meg az orosz Szövetségi Altalaj-használati Ügynökség az Azovi-tengeren, amelyeket ígéretesnek tart a feltárásra.
Címlapkép forrása: Wolfgang Schwan/Anadolu Agency via Getty Images
Fegyvert küld Ukrajnának Donald Trump, támadás érte Moszkvát - Híreink az orosz-ukrán háborúról kedden percről percre
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Hiába Donald Trump pálfordulása, ebből a nélkülözhetetlen fegyverből csúnyán kitárazott Amerika
Se így, se úgy nem fog sok jutni Kijevnek.
Gigantikus beruházás jöhet: a Mol egy új vezetékkel oldaná meg az olajproblémát
Fókuszban az Odessza-Brody kőolajvezeték.
Elárulták Oroszországot, kiderült, mit ajánlott fel Ukrajna az információért cserébe
Majdnem megszökött az állítólagos áruló.
Amit nyert a forint réven, elveszítette a vámon
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Évszázados katasztrófa Texasban, egy gyerektábort is evakuálni kellett – De ki a felelős?
Több mint 100-an vesztették életüket.
Szétszedték az oroszok sztárfegyverét: mindenkit meglepett, mit találtak benne
Kijev lépett is emiatt.
Értékpapír és állampapír öröklése
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen igaz ez a bank- és értékpapírszámlákon elhelyezett pénzeszközök, ért
GINOP pályázat: Felfüggesztés és keretemelés
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási Zónákban működő mikro- és kisvállalkozások támogatását célozza, 2025.
Jogszerű lesz-e, ha tényleg teljesen automatizáltan bírságolják meg a Pride résztvevőit?
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő technológia alkalmazásával összefüggésben (lásd erről a korábbi po
A hosszú spanyol éjszaka tanulságai - eljött az aksik ideje
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben megnégyszereződhet a tárolók összkapacitása. Viszont olyan elánnal növeks
Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Hogyan válassz megbízható kivitelezőt otthonfelújításhoz? A felújítási támogatások igénybevételénél az egyik legnagyobb félelem a kivitelező
Németország hűti legjobban a világot
Évi 201 ezer tonna fagyi külföldre - ezzel Németország messze a világ legnagyobb exportőre volt 2023-ban, a fagyi őshazájának tartott Olaszország a kanyarban sincs. Persze...
The post Németorsz
Én parkolnék, de nem tudok
Mi egy parkolóhely értéke? És a lakhelyé? Lehet érzelemmentesen dönteni? Ki mellé áll a közgazdaságtan? Balásy Zsolt a fokozódó világban a fokozódó urbanizációs helyzettel foglalkozik.
Az osztalék portfólióm - 2025. június
Pár darab AT&T-adtam el, mert kellett egy kis pénz, és kaptam pár osztalékot is, más említésre méltó dolog nem történt júniusban.VáltozásokAT&T (T) eladás: kb. a részvényeim 10%-

Több ezer cég váltott digitális bankolásra a BinX-szel (x)

- Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
- Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
- Bármelyik pillanatban elsöprő támadást indíthat a nagyhatalom – Nyakunkon az újabb pusztító háború?
- Mit hozhat a lakáspiacon az első vásárlók 3%-os lakáshitele?
- Azt mondtuk, hogy ez lehet a következő aranyláz – Be is jött
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Kezdő vagy, de külföldi részvényekkel kereskednél? Megmutatjuk, mire figyelj a kiválasztásnál, melyik platformunk a legjobb ehhez, és hogyan segít tanácsadó szolgáltatásunk, hogy magabiztosan lépj a nemzetközi piacokra.
Nagy árat fizetünk a kiköltekezésért: már látszik a csúnya elcsúszás
Sötét felhők a költségvetés felett.
El kell fogadni: ez már nem az a klíma, amire a világunk épült
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.
Megjöttek a részletek – Megmozgathatja a lakáspiacot a kormány új kedvezménye?
Szinte bárhol és szinte bárki igénybe veheti majd.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen