Zelenszkij bejelentette: történelmi áttörés történt,  sikerült megállapodni Donald Trumppal
Globál

Zelenszkij bejelentette: történelmi áttörés történt, sikerült megállapodni Donald Trumppal

Portfolio
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a Donald Trump amerikai elnökkel folytatott legutóbbi telefonbeszélgetése minden eddiginél eredményesebb volt, ígéretet kapott Kijev a légvédelem megerősítésére is - közölte az Ukrainszka Pravda.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti beszédében kijelentette, hogy az amerikai elnökkel július 4-én folytatott megbeszélése volt

a legjobb és legeredményesebb a vezetők közötti kommunikáció történetében".

Megvitattuk a légvédelem kérdését. Hálás vagyok a segítségnyújtási hajlandóságért. A Patriot légvédelmi rendszer kulcsfontosságú a ballisztikus rakéták elleni védelemben"

– fogalmazott az ukrán elnök.

Zelenszkij elmondása szerint több más fontos kérdést is megvitattak, amelyeket a két ország szakértői csapatai a közeljövőben részletesen kidolgoznak a további találkozókon.

Az Axios hírportál információi szerint Trump állítólag jelezte, hogy

segíteni kíván Ukrajnának a légvédelem terén, és felül fogja vizsgálni az ukrán fegyverszállítmányok felfüggesztését.

A telefonbeszélgetés során a frontvonalbeli helyzet és a légvédelmi felszerelések szállítása mellett a közös védelmi iparfejlesztés kérdése is napirendre került. Trump elnök később elégedettségét fejezte ki a megbeszéléssel kapcsolatban.

Címlapkép forrása: Juliane Sonntag/Photothek for the German Federal Foreign Office via Getty Images

Kasza Elliott-tal

Target Corporation - elemzés

2022-ben vettem belőle 165-ön, leginkább kereskedési céllal, de osztalékot is fizetett, ha nem is sokat. 2024-ben adtam el kis bukóban. Most megint a szemem elé került, a Top10-es listám hetedikj

FIN-CON 2025

FIN-CON 2025

2025. szeptember 3.

Portfolio Sustainable World 2025

2025. szeptember 4.

Sikerklub hazai kkv-nak

2025. szeptember 16.

Követeléskezelési trendek 2025

2025. szeptember 16.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet